A koronavírus járvány miatt bevezetett szigorú szabályok hozták magukkal azt is, hogy az idő nagy részét mindannyian jórészt az otthonainkban kellett eltöltenünk. Érdekes lehet, hogy kinek hogy telt ez az idő, ólomlábakon vánszorgott-e, vagy éppen hipp-hopp elillant, mintha nem is hónapokról lett volna szó.
Most, hogy egyre-másra oldják föl a karantén szigorú szabályait és az emberek kezdenek kiszabadulni otthonaikból, sokan meglepődve tapasztalják majd, mennyire gyorsan eltelt ez a két, két és fél hónap, amit otthonaikban zárva voltak kénytelenek eltölteni.
A többség valószínűleg nem erre számított, sokan féltek attól, hogy végeérhetetlen unatkozással telnek majd el napjaik, és az idő ólomlábakon fog vánszorogni - írja a BBC.
Idő van. Fotó: depositphotos.com
Az, hogy a válság alatt valamiképp’ felgyorsult az idő, sokak tapasztalata lett, így felmerül a kérdés, hogyan is lehetséges mindez? Az általános, és eddig is viszonylag közismert magyarázat persze az, hogy a bennünk létező szubjektív idő nem szükségszerűen felel meg az időmérő eszközök által kimért "objektív" időnek.
Egy jó ismerőssel eltöltött húsz perces kávézás egy pillanat alatt lezajlik, legalább is mi ezt érezhetjük, míg ugyanaz a húsz perc, ha egy késésben lévő vonatra várakozunk, szörnyen lassan telik el. A valóságban persze ez a 20 perc mindkét alkalommal ugyanolyan sebességű.
Az idő múlását valójában kétféle módon tartjuk számon: egyrészt azt nézzük, hogy a jelen időben miként telik, másrészt retrospektív módon azt vizsgálhatjuk, hogy milyen gyorsan is ment el a múlt hét, vagy éppen az elmúlt évtized.
Az önkéntes karantén során hosszú napokat kellett úgy eltöltenünk, hogy kényszerűségből el voltunk választva a barátoktól, a családunktól és gyakran a munkánktól is.
Sokféle elfoglaltságot találtunk ki arra, hogyan is üssük agyon az időt, hogyan töltsük meg valamennyire is értelmes tartalommal a napokat. Egyesek kenyeret sütöttek, mások kis konyhakertet varázsoltak az erkélyre, és sokan voltak olyanok is, akik a közösségi oldalak kihívásainak próbáltak megfelelni.
Fura dolog az idő. Fotó: Pixabay
Ha az ember minden napját (vagy egész heteket) otthon tölti a négy fal között, egy idő után nehezen tudja megkülönböztetni ezeket a napokat (heteket) egymástól; sokan már arra sem képesek, hogy különbséget tegyenek a hétköznapok és a hétvégék között, az egymásba folyó napok (hetek) teljesen egyneműeknek tűnnek egy idő után.
Ha minden napunk egyforma módon, gyakorlatilag ugyanúgy telik, az erősen befolyásolja azt is, hogyan érzékeljük az idő múlását. Egymástól jól megkülönböztethető, és sokféle emlék szükséges ahhoz, hogy megítéljük, mennyi idő is telt el. Az egy hetes nyaralás, amikor éppen benne vagyunk, gyorsan elszáll, legalább is ezt szoktuk tapasztalni, de, amikor hazaérünk, és egy idő után számba vesszük azokat a dolgokat, amik velünk történtek, vagyis az emlékeinket, akkor tűnik csak fel, milyen hosszú időt is töltöttünk el a távolban.
Éppen ellenkezőleg érezhetjük a bezártság körülményei között. Még ha a napok lassan is telnek hét közben, ha a hét végén visszatekintünk az elmúlt időre, úgy tűnhet, hogy az egész hirtelen elillant (hiszen semmi különösebb, említésre érdemes dolog nem történt velünk, legalább is olyan, mely emlékké formálódhatott volna időközben).
Hasonlót élhetnek meg, persze extrém módon például börtönben lévő emberek. Az idő ebben az esetben fájdalmasan lassan múlik, és arra vágyakoznak, hogy minél hamarabb vége legyen, de amikor visszatekintenek az elmúlt időre, úgy érezhetik, hogy az egy pillanat alatt illant el, hiszen nem sok minden történt velük az adott időben.
A karantén alatt persze sokan érezhették úgy a sok munka, a gyereknevelés és az elvégzendő temérdek házimunka miatt, hogy napjaik rendkívül zsúfoltak, tele élménnyel, ezekből mégse generálódnak testes emlékek, és így visszatekintve erre az időszakra megint csak az lehet az érzésünk, hogy alig történt velünk valami.
Amikor majd magunk mögött hagyjuk ezt az időszakot és visszatekintünk a koronavírus idejére, nagy valószínűséggel nehezen tudjuk majd felidézni az eltelt két, két és fél hónap különálló emlékeit, az egész inkább egy emlékmassza lesz a fejünkben.
Inkább pár kitüntetett pillanatra fogunk csak emlékezni, mint például arra, hogy hol voltunk, vagy éppen mit csináltunk akkor, amikor a hatóságok bejelentették: meghalt az első koronavírussal fertőzött beteg az országban.
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.
A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.