A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól. Az egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen "táplálék" diéta megbetegíti a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van: angyalszárny-betegség.
A mesterségesen fenntartott táplálékbőség kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést, növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből is eredő sérülésveszélyt.
A sokszor jószándékú emberi lépés önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz, ezzel elősegíti a fertőző betegségek terjedését, ami különösen a madárinfluenzakapcsán jelent óriási kockázatot, szennyezi a környezetet, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő eutrofizációt, vagyis úgynevezett elmocsarasodás.
Az etetés kapcsán leginkább érintett hattyú-, réce- és lúdfajok változatos, alapvetően zöld növényi részekből: füvek, levelek, hajtások, gyomok, vízi- és kultúrnövények magjából álló táplálékukat a gyepeken, szántókon legelészve, nyárom a víz felszínéről és a víz alatt is keresgélve szerzik meg.
Ezeknek a vízimadaraknak közös jellemzője, hogy számukra a víz nem csak táplálkozó-, de a szőrmés szárazföldi ragadozóktól védett pihenő-, fürdő-, ivó, mindenekelőtt pedig szinte egyedüli, biztonságos éjszakázóhelyet jelent.
Meg kellene értenünk, hogy a vadon élő állatoknak nem a "szeretetünkre", hanem értő, a saját szabályaik szerint élni hagyó, szemlélődő tiszteletünkre van, lenne szükségük!
Éppen ezért a vízimadarak esetében a SOHA, SEHOL, SEMMIVEL NE ETESSÜK őket alapelv betartása jelenti a legjobb, az állatok érdekeit leginkább szem előtt tartó magatartást!
(Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület)
