Madár cikkek

Magyarországon ritkaságnak számító borzas gödény tűnt fel az Alföldön
Igazi ritkaságnak számít Magyarországon ez a faj.

Sok réce kerülhet bajba a lapostetőkre és erkélyekre épített fészkek miatt márciustól júniusig
Tavasztől nyár elejéig fokozottan kell figyelni a récékre - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Megjelent a Madármegfigyelők kézikönyve
Ha szereted a madarakat, és szeretnél elmélyülni a madármegfigyelésben, akkor ez a könyv tökéletes választás lesz.

A sisakos kakadu is a veszélyeztett fajok közé került
A veszélyeztetett fajok közé kerül az ausztrál főváros, Canberra jelképe, a sisakos kakadu - számolt be róla az ausztrál ABC News.

Akár 900 kilométert is megtehet éjszakánként az erdei szalonka
Műholdas nyomkövető eszközökkel két éven át vizsgálták az erdei szalonkák vonulását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói. Az új adatok alapján néhány egyed egyetlen éjszaka alatt 900 kilométert is megtett, megállókkal együtt pedig hazánkból mintegy 5 ezer kilométer távolságra, az Urál-hegységen túlra is eljutott.

Szerelem - éhség
Fantasztikus felvételeket készített Kovács Attila a tavaszi télben Pomáz környékén. Bár a hó váratlanul zúdult ránk, a madarakat becsapni nem lehet. A legtöbben éppen most választanak párt, és fészekrakásra készülnek. Mások még éhesek is, és vadászni indulnak...

Gyilkos kenyérfalatok a vízen
Felesleges és nagyon veszélyes a vízimadarak etetése télen is! Gyakorta ezt még az alapvetően jó szándékú emberek sem tudják - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán! Valójában azzal segítünk, ha nem dobálunk nekik például kenyérdarabkákat a vízbe. Ellenkező esetben a szárnyasok pusztulása lehet a vége.

Kiscipőt, kiscipőt, no meg egy kis magot, kis magot
Madárbarátok, figyelem, indul az etetési szezon! Több száz madárfaj él Magyarországon, ám ezeknek csak egy kisebb része kerekedik fel ősszel, és költözik melegebb, táplálékban gazdagabb tájakra. A többiek nálunk igyekeznek átvészelni a telet. Sőt, vannak olyan fajok is, amelyek még északabbról költöznek hozzánk ilyenkor. Ilyen például a fenyőpinty, a csonttollú vagy az élénk narancssárga tollazatáról felismerhető süvöltő. Gondoskodjunk róluk!

Kukkolóprogram gyerekeknek is
Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1993-ban. Az idei rendezvényt október 6-7-én tartják. A részletes programot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Szövetség oldalán találhatjuk meg. A madárvonulások idején ez biztosan sokaknak nyújt majd szenzációs kikapcsolódást!

Bemutatjuk a legújabb fészkelő fecskefajunkat - Vajon visszatérnek?
Új madárfaj, egy vörhenyesfecske-pár fészkelt a nyár során Balatonfüreden, a fészekből három fióka repült ki július első hetében - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel. A következő évben érdekes madártani esemény lesz annak kiderítése, hogy a faj visszatér-e a balatoni fészkelőhelyre.
Mit keres itt az uráli bagoly?
Befejeződött Magyarország északi hegyvidékeinek állapotfelmérése. Az öt évig tartó kutatások rávilágítottak arra, hogy az Északi-középhegység – kiemelten a Börzsöny, a Mátra, a Bükk és az Aggteleki-karszt – erdeinek állapota között jelentős különbség van, amely az ott élő, az Európai Unió szempontjából kiemelt jelentőségű állatfajok fennmaradási lehetőségeit is meghatározza. A nálunk egyedülálló kutatás eredményei jelentősen hozzájárulhatnak az erdők kezelésének hatékony, természetvédelmi szempontú fejlesztéséhez.
Tükörkép-támadások: hogyan védjük meg a feltüzelt madarakat?
A költési időszakban a saját tükörképük látványa miatt ablakokra, autókra támadó madarak sérülése, pusztulása évek óta probléma a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint. Hogyan védhetjük meg őket, és ezzel együtt kocsijainkat, ablakainkat?
Kanadai vendég érkezett a Balatonra
Soha még nem láttak ilyen madarat Magyarországon - adta hírül az OrientPress Hírügynökség. A Balatonon, Szántód és Földvár között vették észre a Kanada nemzeti szárnyasaként is ismert fehércsőrű búvárt.
Fülesbagoly, veréb vagy tengelic? Ez a kérdés, szavazzatok!
Erdei fülesbagoly, a házi veréb vagy a tengelic? Vajon melyikőjük lehet az év madara 2017-ben? Döntsd el te! A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján július 27-én délig várják a szavazatokat.
Január itthon maradt
Idén szokatlanul korán, már július végén megkezdték vonulásukat a hazai fehér gólyák , többségük el is jutott Afrikába, de olyan madár is van, amelyik a telet itthon tölti az Ipoly-völgyben. Többek között Január is.
Meglepő győzelem a 2015 év madara versenyében
Az éjszaka is éneklő haris nyerte el a 2016-os év madara címet hétfőn zárult internetes szavazás eredményekén.
Már szavazhatunk a 2016-os év madarára!
A fürj, a haris és az ugartyúk közül lehet kiválasztani a 2016-os év madarát, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján július 27-ig várják a szavazatokat.
Nyerhet-e az ökörszem egy gyöngybagollyal szemben?
A britek nem csak a kormányukról döntöttek, hanem a nemzet madaráról is szavaztak. Az online voksoláson szoros küzdelem alakult ki a gyöngybagoly, a feketerigó, az ökörszem és a vörösbegy között.
Itt az év madara!
Egy tavaly lezajlott internetes szavazás eredményeként a búbos banka lett 2015-ben az év madara, megelőzve a fekete rigót és a vörösbegyet. Sokatmondó népi nevén, a fostos bugybóka nem először lett az év madara, 1989-ben és 1990-ben is az első helyig repítették a szavazók.
Így etesd a madarakat!
Minden évben számos madárfaj telel Magyarországon. Túlélési esélyeik jelentősen növelhetők a madáretetők kihelyezéséve. A téli madáretetés fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Nem is lopnak a szarkák!
Az európai folklórban ismert hiedelemmel szemben a szarkák nem is lopnak csecsebecséket. Sőt, valójában tartanak a fényes tárgyaktól - állítják brit szakemberek egy új kutatás eredményeire hivatkozva.
Hazaindultak a gólyák
Az augusztus közepén érkezett hidegfront hatására a hazai fehér gólyák többsége megindult a telelőterületek felé. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is több példányt láttak el jeladóval, hogy vonulási útvonalaikat pontosan követni lehessen.
Bugybóka, feketerigó vagy vörösbegy? Válasszatok!
Már lehet szavazni a 2015-ös év madarára, egészen június 28-án délig. A búbosbanka, a feketerigó és a vörösbegy indul a „versenyben”, melynek célja, hogy olyan madárfajokról tudjunk meg többet, amelyek védelmében nekünk is fontos szerepünk van. Ismerd meg közelebbről őket!