Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itt az év madara!

Egy tavaly lezajlott internetes szavazás eredményeként a búbos banka lett 2015-ben az év madara, megelőzve a fekete rigót és a vörösbegyet. Sokatmondó népi nevén, a fostos bugybóka nem először lett az év madara, 1989-ben és 1990-ben is az első helyig repítették a szavazók.

"Az év madara" programot azzal a céllal indította el 1979-ben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, hogy egyes fajokat vagy madárcsoportokat a társadalom minél szélesebb rétegei megismerjenek, és szerepet vállaljanak a védelmükben – tájékoztatott az MTI.

Védett, költöző madarunk a búbos banka Kép: wikipédia

A búbos banka elterjedési területe közel 30 millió négyzetkilométer, világállományát 5 millió egyedre becsülik. Hazai fészkelő állománya 10-17 ezer párra tehető, az MME évente megismételt felmérései szerint ez a szám az ezredforduló óta enyhén csökken.

Főként férgekkel, rovarokkal és rovarlárvákkal, kisebb részt apró gerincesekkel, gyíkokkal és kisrágcsálókkal táplálkozik, és többnyire mezőgazdasági területeken él, ezért veszélyt jelent a faj számára a nagyüzemi agrárium tájátalakító hatása és a rovarölő szerek használata. A vonulás során a vadászat és a klímaváltozás okozta szélsőségek is csökkentik az állományt.

A búbos banka szinte bármilyen üregben, kő- és farakásban, partfalban, tetőcserepek alatt a tetőszerkezetben, járműroncsban képes költeni, de akár a talajon vagy ennek közelében is. Fészket nem épít, öt-nyolc tojást rak le, a kotlási időszak túlnyomórészt május első felében kezdődik, de akár kétszer is költhet évente. Különösen az alacsonyabban levő, a szőrmés ragadozóknak jobban kitett fészkelő helyeken kap szerepet a nagyobb fiókák védekező viselkedése: híg, bűzös ürüléküket fröcskölik a betolakodó felé, innen ered sokatmondó népi neve, a "fostos bugybóka". Emberkövető madárként a faj megtanulta kihasználni a lakott területek számára kedvező élőhely kínálatát is.

A kecsege lett az év hala
A kecsege lett az év hala 2015-ben. Az egyik legérdekesebb megjelenésű halunk mára fokozottan veszélyeztetett fajjá vált a magyarországi folyókban.

Az egyesület ismertetése szerint a búbos banka Spanyolországtól Kínáig Eurázsia mérsékelt és mediterrán zónájában, Dél- és Délkelet-Ázsia egészén, Afrika jelentős részén és az Arab-félszigeten is költ. A faj Európa legtöbb országában fészkel, Magyarországon a zárt erdők kivételével országosan elterjedt. Az Európai állomány Portugália és Spanyolország déli régiója kivételével vonuló, a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein tölti. Tavasszal az első példányok már márciusban megérkeznek Magyarországra, de a hazatérés egészen április végéig elhúzódik.

Az MME Madárbarát kert programja arra hívja fel a figyelmet, hogy a lakott területeken segíthetünk a faj védelmében a megfelelő fészkelő helyek biztosításával, egyebek mellett mesterséges odúk egyedi vagy csoportos kihelyezésével, úgynevezett odúfák létrehozásával, fészekfülkék kialakításával kő- és téglarakásokban, fészekházikók építésével vagy a tetőtér megnyitásával a kúpcserepek alatt.

Így etesd a madarakat!
Minden évben számos madárfaj telel Magyarországon. Túlélési esélyeik jelentősen növelhetők a madáretetők kihelyezésével. A téli madáretetés fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.