Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyógyító bölcsesség, a Csikung

Letölthető a netről egy film, amelyen kínai csikung gyógyítók kezelnek csi besugárzással egy hólyagrákos beteget. Egy orvos ultrahanggal ellenőrzi az eredményt. A berendezés képernyőjén mi is tanúi lehetünk, amint alig néhány perc leforgása alatt a daganat eltűnik.A film nem trükk! A Zhineng csikung kórházban és kutató központban készült, ahol rengeteg hasonló esetet dokumentáltak.  

Ez a központ olyan ötezer fős kórház volt, amelyben a Zhineng csikung módszerével gyógyítottak, ám korszerű, nyugati eszközökkel diagnosztizáltak és ellenőrizték, dokumentálták az eredményt.
A csikung szó egyre ismertebben cseng idehaza is. Ősi kínai energiatorna, amely a bennünk levő életerőt, és a természet energiáit használja. A harcművészeti, gyógyító és ezoterikus ágai a legismertebbek. A gyógyító csikung a hagyományos kínai orvoslás szerves része az akupunktúra és a gyógynövények használata mellett.

Sokáig elvonultan gyakorolták, évezredeken át bölcsek, szerzetesek kiváltsága volt. A nagy változást a múlt század végének „csikung hulláma” hozta meg. Ekkor kezdte az állam komolyan támogatni a kutatásokat, azt, hogy a régi, titkos technikák és tudás tömegek egészségén segítsen. Konferenciákat szerveztek, könyveket adtak ki, kísérleteket végeztek.
A ma legnépszerűbb irányzatok jó része ekkor született – köztük a Zhineng csikung is. Ezt Pang Mind doktor hozta létre az 1980-as években. Tizennyolc ősi gyakorlat nagymestereként modern, tudományos rendszert kívánt létrehozni. Az ősi technikák közül átvette, amit a legjobbnak ítélt; a taoista, buddhista és konfuciánus elveket a modern tudományos gondolkodással ötvözte. Az eredmény olyan csikung rendszer lett, amelyet hivatalos kínai felmérés nyilvánított a leghatékonyabb egészségmegőrző és gyógyító csikungnak.

A Zhineng szóból a zhi bölcsességet jelent, a neng energiát. Vagyis a Zhineng a mozdulatok, a légzés és a hangok mellett főként az elme erejét használja. Így hangol rá az univerzális csire, s hozza létre test és elme, ember és természet, külső és belső harmóniáját – az egészséget.
A Központ 2000-ben politikai okokból bezárt, a mesterek, tanítók szétszóródtak, és az irányzat így terjed tovább, s tán jobban hódít, mint valaha.
A stílus Kínán kívül Amerikában és Nyugat-Európában is egyre népszerűbb, éppen az eredményessége miatt. Magyarországon a Gyógyító Bölcsesség Csikung Iskola tanítja.


Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.