Ebben az évben a Nemdohányzó Világnap a nőket, a fiatal lányokat helyezi a középpontba. A dohányzás káros hatásaira és veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet.
A Magyar Kardiológusok Társasága a többi orvostársasággal karöltve nem kíván tovább asszisztálni a dohányzás okozta társadalom-pusztító hatás terjedéséhez.
A felmérések szerint a világon mintegy 1, 3 milliárd ember fújja nap, mint nap a füstöt, ebből közel 20 százalék a nők köréből kerül ki. 151 országot tekintve a serdülő korú lányok mintegy 7, míg a fiúk közel 12 %-a hódol ennek a káros szenvedélynek.
Maga a dohányzás a tüdőrák okozta halálozás 90-95%-ért, az összes rákhalálozás 30-35%-ért, az idült gyulladásos légúti betegségek 80-85%-ért, míg a szív és érrendszeri betegségek 25-30%-ért felelős.
A cigaretta okozta tragédiák elsősorban a középkorú, 40-50 éves embereket fenyegetik, akik átlag 20 évvel élhetnének tovább, ha nem hódolnának szenvedélyüknek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a világon jelenleg évente mintegy 3 millió ember halála vezethető vissza e káros szenvedély ártalmaira. Ez a szám a következő évezred '20-as, '30-as éveire 10 millióra emelkedhet, ami azt jelenti, hogy a dohányzás okozta következményektől 3 másodpercenként meghalhat valaki a Földön.
Hazánk a dohányzást tekintve sajnálatos módon a világranglistán dobogós helyre került. Évente 30 ezer ember veszíti életét a dohányzással összefüggő betegségek következtében. Ez az egy évben előforduló halálesetek mintegy húsz százalékát teszi ki. Ráadásul a dohányzás következtében elvesztett embertársaink átlagosan nyolc évvel élhetnének tovább, ha felhagynának káros szenvedélyükkel. A személyenkénti cigarettafogyasztás duplája a világátlagnak, vagyis fejenként több mint háromezer szál évente. Ezeket, ha egymás mellé helyezzük, mintegy 250 métert tesz ki, ami annyit jelent, hogy a magyarok közel 2 millió kilométernyi "rudat" – az egyenlítő hosszának negyvennyolcszorosát – füstölik el évente. Ez elgondolkodtató, és ha ez sem rázza meg az embereket, a politikai döntéshozókat, akkor nagyon nehéz lesz még ezeknél is keményebb érveket felsorakoztatni, a problémára irányítva a figyelmet. Nemcsak a felnőttek, hanem sajnos a fiatalok is egyre többen válnak a cigaretta rabjává.
Ezek a szomorú statisztikai adatok gondolkoztatták el a Társaságokat, és motiválták őket abban, hogy erőiket mozgósítva, közösen vegyék fel a harcot a dohányzás és az annak következtében kialakuló megbetegedések visszaszorításáért – hangsúlyozta dr. Tóth Kálmán, az MKT főtitkára. Az együttműködésben aktív szerepet vállaló szervezetek úgy vélik, hogy az eddigieknél jóval szigorúbb, radikálisabb szabályozás életbe léptetése szükségeltetik a tényleges eredmény eléréséhez. A dohányzás hatékonyabb visszaszorításával ugyanis a szív- és érrendszeri megbetegedések és az ezek következtében kialakuló halálozás nagymértékű csökkenése valósulhatna meg – tette hozzá a főtitkár.
A Társaságok szerint ehhez viszont a pillanatnyilag érvényben lévő jogszabályokat az európai normák alapján kellene módosítani, így véleményük szerint a jogalkotóknak a „Nemdohányzók védelméről és egyes dohánytermékek forgalmazásáról” megalkotott 1999. évi XLII.Tv törvény jelenlegi állapotokhoz való igazítását minél előbb el kellene kezdeni.
Ahogy azt a főtitkár elmondta, a pozitív változást kezdeményező szervezetek az általuk aláírt megállapodásban leszögezik: „Szükségesnek tartjuk a dohányzás szigorú tilalmát a munkahelyeken és minden vendéglátóipari egységben (meleg- és hidegkonyhai üzemegységek, büfék, stb). Szükségesnek tartjuk továbbá – éppen a dohányzás „megelőzése” érdekében –, hogy a dohánytermékeket a speciális, csak erre a célra szolgáló szaküzleteken kívül más kereskedelmi egységekben csak a vásárlók számára nem látható helyen és módon (pl. csukott szekrényben tárolva) lehessen tartani.”
A „keményebb” szabályozás nem számít újdonságnak az Európai Unió több államában sem, hiszen számos uniós ország vezetett be a közelmúltban olyan korlátozásokat, amelyek a dohányzás visszaszorítását célozzák, holott az ottani helyzet jóval kedvezőbb képet mutat a magyarországinál. Hazánkban a 14 éven felüliek egyharmada számít rendszeres dohányosnak, míg ez az állítás a 18 éves fiatalok közel felére igaz. Ráadásul 30 éves kor alatt egyre többen válnak rabjaivá ennek a káros szenvedélynek.
Éppen ezért a Társaságok – fűzte hozzá Tóth Kálmán – elérkezettnek látják az időt, hogy egy erős összefogás keretén belül kísérletet tegyenek egy kívánatos társadalmi változás, a tömeges leszoktatás elérésére. Ennek megvalósításához a szervezetek elengedhetetlennek tartják a dohányfüggőség kezelése infrastrukturális feltételeinek állami biztosítását.
Ugyanakkor az orvosi társaságok szorgalmazzák „hogy a dohányzásról történő leszokás támogatásának finanszírozása a tevékenység reális költségeit figyelembe véve történjék meg azokban az intézményekben, ahol ezt a tevékenységet az erre a feladatra képzett szakember végzi a szakmai irányelveknek megfelelően.”
ÉLET-MÓD
Háborút indítanak a dohányzás ellen!
„Szükségesnek tartjuk a dohányzás szigorú tilalmát a munkahelyeken és minden vendéglátóipari egységben (meleg- és hidegkonyhai üzemegységek, büfék, stb). Szükségesnek tartjuk továbbá - éppen a dohányzás „megelőzése" érdekében -, hogy a dohánytermékeket a speciális, csak erre a célra szolgáló szaküzleteken kívül más kereskedelmi egységekben csak a vásárlók számára nem látható helyen és módon (pl. csukott szekrényben tárolva) lehessen tartani."
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak
Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.