"Hiába fürösztöd tenmagad, csak másban moshatod meg arcodat." (József Attila: Töredékek)  "A szeretet nemcsak érzelem, magatartás is"(Nagy Lajos)

Az érzelmek hullámzóak. Ez a természetük. Nincs ambivalencia (érzelmi kettősség) nélküli érzelem.Szinte minden érzelmet csak bipolaritásában lehet átélni (pl. érdeklődés - érdektelenség, érdeklődés - unalom, frissesség - fáradtság, éhség - jóllakottság. Ez különösen igaz a szoros kapcsolatokra.

A baj nem az ambivalenciában: szeretet - szerelem, sértődöttség - harag - gyűlölet, megbocsátás - kibékülés érzelmi hullámzásaiban van.

Ezeket az érzelmi ambivalenciákat minden őszinte ember átérzi, átéli. Nem lenne jó, ha az az érzelmi bipolaritás helyett csak nivellált, egysíkú érzelmeket "hazudnánk" magunknak és a másiknak, még akkor is, ha a magas hőfokon tennénk azt. Nem lehet 24 órából 24 órát csak szerelmesnek lenni, csak imádni, csak boldognak lenni.

A baj a szándékkettősségben van, amikoris döntési dilemma áll elő. Ez az a kínzó állapot, amely szétforgácsolja, felemészti nemcsak azt a felet, akiben ez fészkel, hanem a másik felet is.

A tudatnak kettős funkciója van: környezetünk folyamatos követése, önmagunk kontrollja. A tudat egyik funkciója: a környezet folyamatos követése:

Az ember rendkívül furcsa lény. Ösztönei még élnek, működnek, de nem ösztönlény. Megszületéstől kezdve a nevelés, a szocializáció lényegileg alakította át. Ezek a hatások csak úgy érvényesülhetnek, ha fellép, kialakul, és érvényre jut az az igény, hogy a másik, a mások "tükröződésében" lássa, majd érezze önmagát. Az ember sohasem láthatja önmagát, önmaga arcát, miközben pillanatról pillanatra érzi, érzékeli önmaga érzéseit, szándékait. Ez a kettősség egyre inkább felerősíti a tükröző személy iránti igényét. Ez sokszor csapda helyezet, mert hajlamossá válunk, hogy inkább azt fogadjuk el igaznak, amit mások rólunk tükröznek, és nem azt, amit valóban érzünk és gondolunk.

A gondolatok cseréje sokkal könnyebb, arra kontrollunk inkább van (külsővé válik a szavak, a betű által). Az érzelmeink változásai, annak ambivalens természete révén kevésbé válik "megfoghatóvá". Könnyen mi magunk is eltévedünk. Ezért fontos, hogy szeretetünk, gondoskodásunk, mint elégedettség- és örömokozó a másik által visszatükröződjék.

A nőket ez az igény jobban terheli. Számunkra a gondoskodás, a tetszés, a vonzó mivolt visszatükrözése a női önbecsülés átéléséhez szinte nélkülözhetetlen. Biológiába ágyazott ösztönkésztetésénél fogva akkor érzi önmagát nőnek, ha érzi (a másik, a férfi tükrözésében), hogy teljesíti "küldetését", azaz "örömokozó". Örömokozó a gondoskodásával, a tetszeni vágyásával és cserébe a férfitól védelmet és elismerést kap. Az érzelmi anyagcsere folytatásaként tiszteletet, elismerést ad(hat), mely más szinten ismét, mint "örömokozó" hatás jelenik meg.

A tudat másik funkciója: önmagunk folyamatos kontrollja

A nők bár látják és tapasztalják, mégis kevésbé kalkulálnak azzal a ténnyel, hogy a férfiak jelentős része önmaga tükröződését inkább a külvilágban való tevékenysége során keresik. Többen szinte alig-alig értik, hogy a nő számára otthon ő, a férfi a külvilág, ahol ugyanúgy "dolga" van (lenne), nemcsak a nő, de a saját érdekében is. Lemond erről a tükröző funkcióról, mert előbb, vagy utóbb "pihenőhelynek", "ellazulás színterének" kezeli a nővel való kapcsolatát és otthonát. Eleinte ez találkozik a nő gondoskodó késztetésével. Segít lazulni, pihenni, kikapcsolódni. A férfi nem gondoskodásnak, hanem jogos igényének megvalósulásaként "könyveli el" az "ajándékot". Még ez sem lenne olyan nagy baj, ha időben a férfi rájönne, hogy a nőt az pihenteti igazán, ha nőnek érezheti önmagát (nemcsak szexuális értelemben).

A nők érzékenyebbek, felfogják, hogy "valami nincs rendjén". Zavar alakult ki az érzelmi anyagcserében. Érzelmi elégedetlenségének, ha hangot ad, tudja, hogy lemondott "örömokozó" küldetéséről, mert tudja, sőt érzi, hogy most, így nem tetszhet. Mégis remél. Reméli a megértést, a változást. Vár...

A baj, hogy általában nem lényegi a változás, nem a férfi működéselve változott, csak a "balhé" helyett a "békekereső" kedve lépett működésbe. A nőre az átmeneti javulás után ismét a kielégületlenség vár. Megjelenik a kérdés: mit várok? Mit várhatok? Reális-e az igényem, vagy törődön bele, hogy máris "elszürkült" a kapcsolat.

Miért tudták férfi elődeink, hogy a nőkkel nőként foglalkozni megtérülő, jó dolog. Talán azoknak a férfiaknak nem kellett a nőkkel rivalizálni sem a munkahelyen, sem otthon. Ma sok férfi úgy folytatja otthonában a rivalizálást, hogy viselkedésével azt demonstrálja "lehet, hogy te is sokat dolgozol, de én még többet. Láthatod csak pihenésre van már energiám...".

Mi lehet a döntés?

Vagy a nő nőiessége szürkül el, vagy változtat. Változtat, de nem azért, mert már nem szeret. Sok-sok esetben védi önmagát, önmaga egészséges ösztöntörekvéseit.

És mit mond a külvilág? Miért nem tudsz kompromisszumot kötni? De mi is ebben az esetben a kompromisszum? Érdemes megkötni?

Dr. C. Molnár Emma

pszichoterapeuta