Európa, és ennek részeként Magyarország is demográfiai mélyponton van, kevés gyermek születik. Szociológiai kutatások százai foglalkoznak a témával, mindenféle szociális és családsegítő programokkal igyekeznek rábírni a fiatalokat a gyermekvállalásra, ám a téma pszichés oldalával vajmi keveset foglalkoznak. Pontosabban a fiatal, dolgozó és karrierjüket éppen építő, tulajdonképpen jó anyagi körülmények között élő nők csoportjával. Elvben ők már vállalhatnának gyereket, él is bennük az anyai ösztön, ám tele vannak szorongással, félelmekkel, aggodalmakkal. Sok szorongás mögött ott van esetleg a "rossznak" titulált anyai példa: hiszen a nők emancipációja nem új keletű, s a mai fiatalok édesanyjai zömében már dolgoztak, sőt dolgozni kényszerültek, s bizony sok családban nem jutott elég idő a gyermekekre.

A ma fiataljai viszont úgy akarnak gyermeket - s ezt sugallja minden kommunikációs csatorna - hogy a gyermek legyen elsőbbségben, középpontban. Igen ám, de mi lesz akkor a munkával és a karrierrel? Tehát: család vagy hivatás?

A dilemma és szorongás feloldásához szeretnék hozzájárulni néhány - saját tapasztalaton alapuló - gondolattal, melyek talán hozzásegíthetnek néhány olvasót ahhoz, hogy elinduljanak az úton: család és hivatás.

Nézzük először a karrier oldalt:

Kétségtelenül hasznos, és megkönnyíti a munkába való visszatérést, ha a fiatal nő a diploma megszerzése után néhány év gyakorlatot (s némi "hírnevet") szerez szakmájában, mely később referenciaként szolgálhat.

A terhesség nem betegség, "édes" teher, s szerencsére a legtöbb esetben "csupán" másállapot. Tehát lehet mellette dolgozni, természetesen - főleg időben - csökkentett terheléssel, s a jövendő apukának némileg több terhet kell vállalnia a háztartás vezetéséből.

A szülés előtt legalább egy hónapot, majd azt követően is jó néhányat persze ki kell hagyni a munkából. Ám, hála a mai korszerű gyermekápolási és gondozási cikkeknek, a modern konyhának és nem utolsó sorban az internetnek és a távoktatásnak, a baba mellett el lehet kezdeni újra a karrierrel foglalkozni: tájékozódni a szakmában bekövetkezett változásokkal, tovább képezni magát, netán (még egy) nyelvet tanulni.

Ha anyuka "beleszeretett" a babázásba, s otthon akar maradni még GYES-en is, ám nem elégíti ki a háziasszonyi munka, ma már lehet találni részmunkaidős, vagy otthon végezhető munkát, vagy szellemi szabadfoglalkozást. (Még ötven felett, nagymamaként is megoldható, hát még a fiataloknak!) Kétségtelen, hogy bármelyikhez jó időérzék és szervezőképesség kell. (Ám ez a legtöbb, gyerektelen munkavállalóval szemben is alapelvárás ez ma már.)

Ha a GYES ideje alatt nem került be a családi tervbe a következő gyermek, s anyuka visszamenne dolgozni, egyrészt előtérbe kerülhet újra az a félelem, mely a gyermekvállalás előtt is ott motoszkált a fejben: "a kisgyermekes anyukákat nem szeretik a munkaadók". Másrészt, meggondolandó, hogy egyáltalán ugyanoda kell-e visszamenni dolgozni, ahol a terhesség előtt munkálkodott anyuka. Optimális esetben mindkét dilemma feloldható, illetve feloldódik: ha anyuka hasznos, és értékes tagja volt a munkahelyi csapatnak, boldogan visszaveszik, sőt visszavárják, azzal együtt, hogy tudják, a gyermekkel osztozni kell anyuka igénybevételénél.

Ha helyzet nem ilyen optimális, akkor lehet, hogy több kitartást igényel a munkakeresés, de a jó szakmájú, jó képességű, sikerorientált fiatalok előtt - gyermekkel együtt - nem zárul be minden ajtó. Lehet, hogy korábbi évfolyamtársaik már a ranglétra magasabb fokán járnak majd, ám a gyermek megér egy alacsonyabb beosztást is!

S most nézzük a gyermek ellátásának körülményeit, melyek összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek, mint voltak akkor, mikor a mai leendő anyuka volt bébi, illetve kisgyerek.

Ha leküzdik a szoptatással szembeni félelmeiket (milyen lesz az alakom, a mellem, stb.), s kellően táplálkoznak, hogy legyen elegendő tejük, hihetetlenül könnyű dolguk lesz, sok felesleges, időrabló munkától szabadulnak meg, hosszú hónapokra.

Az eldobható pelenkák a mai anyukákat teljes mértékben megszabadítják a pelenkamosás, szárítás, netán vasalás időigényes és fárasztó terhétől. (20-30 évvel ezelőtt még automata mosógép sem volt minden családban, tehát ki is kellett főzni a pelenkát!)

Ha sikerült munkát találniuk, vagy tanulnak a bébi mellett, s nincs idejük mindennap friss ételt főzni a gyereknek, ne legyen lelkiismeret furdalásuk: használják nyugodtan a kész bébiételeket, gyümölcspüréket és gyümölcsitalokat. Finomak, táplálóak, s ma már bio alapanyagokból készülteket is kapni.

Szerencsére az orvostudomány is haladt a korral. Ma már nem kell a babát "vitrinben" tartani, s mindentől óvni. Sőt, a legtöbb gyerekorvos szerint az abszolút természetes életvitellel együtt járó enyhe "fertőzésveszély" csak erősíti a kicsi immunrendszerét.

Már 6 hetes csecsemővel is ki lehet mozdulni otthonról, akár hosszabb, több napos útra is. A néhány hónapos gyermeket pedig, bátran magával viheti anyuka ha munkát kell leadni, vagy valami mást kell intézni. (Persze nem influenzajárvány idején, zárt térbe, ahol sokan vannak.) Ha még szopik a baba, a cici bárhol kéznél van, ha nem, akkor bébiételt is sok helyen meg lehet melegíttetni ma már. Az eldobható pelus ilyenkor is nagy áldás. Nem lesz tehát az a bezártság érzése a mai fiatal mamának, ami sokakat gyötört még 20-30 évvel ezelőtt.

Mindent összevetve természetes, hogy a családalapítás, gyermekvállalás átrendezi a fiatalok életmódját, ám a gyermek(ek) által nyújtott öröm, új életcél semmivel sem pótolható. Viszont nem csupán anyukának, hanem apukának is más kell legyen ma már a szerepe, mint néhány évtizede. Sokukban ott él még a patriarchális gondolkodás csírája, ám az okos asszonyok megtalálják a módját, hogy az otthoni műszak ellátásába kellően bevonják párjukat is. Így a hivatásnak szentelt órák után juthat elég idő anyukának is a gyermekkel foglalkozni, s a háztartási munkák után sem hullafáradtan zuhan hitvese mellé az ágyba.

Az is kétségtelen, hogy adódik majd az évek során olyan helyzet - ahogy halad előre anyuka karrierje - amikor újra felmerül a család vagy hivatás kérdése, mert felborul az egyensúly, s túl sok időt von el a munka a gyermektől, férjtől. A dilemma megoldásában egyre gondoljanak: hivatásunknak, szakmánknak megfelelő munkát - bármily nehéznek tűnik is - még mindig könnyebb találni, mint a széthulló családot újra építeni, gyermekünk lelki, érzelmi sérüléseit meggyógyítani.