Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan lassítsuk a szív- és érrendszer öregedését?

Bár maga az öregedés elkerülhetetlen, nem mindegy, milyen ütemben zajlik a folyamat. Kutatások eredményei szerint korábban „öregszik” az szív- és érrendszere azoknak, akik 2-es típusú cukorbetegséggel élnek. Dr. Szentpály Emőke, az Oxygen Medical kardiológusa szerint ez a folyamat lassítható.

A cukorbetegség a fittségre is hat

A University of Colorado School of Medicine kutatói – más kutatások eredményeivel egybehangzóan – azt állítják, hogy rendszeres testmozgással a cukorbetegek szív- és érrendszerének öregedése elérheti az egészséges szintet.

A szakértők szerint teljesen normális, ha az életkor előrehaladtával párhuzamosan az emberek kevesebb fizikai aktivitásra képesek, mint fiatalabb korukban. A kutatások szerint az egészséges felnőttek edzettségi szintje 40-50 éves kor felett minden 10 évben 10 százalékot csökken. Ugyanakkor a 2-es típusú cukorbetegek edzettségi szintje 20 százalékkal alacsonyabb az egészségesekénél, függetlenül attól, hogy tinédzserek, felnőttek vagy idősebbek. A szakemberek szerint ez a különbség nem csak az edzések során mutatkozik meg, de a mindennapi életben is. Sok cukorbetegnek már egy hosszabb gyaloglás is nehézséget jelent. A 2-es típusú cukorbetegek csökkent fizikai aktivitása pedig beindít egy ördögi kört: a meglévő szívérrendszeri rizikó mellé megjelenik - a mozgásszegény életmód következményeként az elhízás, ezzel együtt nagyobb eséllyel jelentkezik magas vérnyomás is. Összefoglalóan jelentős civilizációs betegség az úgynevezett metabolikus X szindróma alakul ki, mindezek következményeként jelentősen nő a korai halálozás esélye is.

A cukorbetegség magas szívérrendszeri kockázattal is jár

A megváltozott anyagcsere nem csak vércukorszint emelkedést eredményez, de növeli az érelmeszesedést elősegítő vérzsírok (a triglicerid, illetve a rossz koleszterinként emlegetett LDL) szintjét is. Az érfalon belül gyulladás alakul ki, fokozódik a véralvadásra való hajlam. Ezek a változások, valamint a diabéteszes betegek nagy többségénél jelen levő magas vérnyomás előmozdítja a szív- és érrendszeri szövődmények kialakulását. A cukorbetegeknek 2-5-ször nagyobb az esélye a szívinfarktusra, sőt arra is, hogy ez halálos kimenetelű legyen. Az érintetteknél gyakoribb a diffúz koszorúér-betegség, számos szűkület látható a kiserek szintjén is, mely csökkenti a terápiás lehetőségek sikerét. Ez az elvékonyodott, kiterjedten beteg koszorúérrendszer emeli a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát is.

Az is tény, hogy az érelzáródással, keringészavarral járó iszkémiás stroke előfordulása a diabéteszes betegek között 2-3-szor gyakoribb. Ugyancsak nagyobb eséllyel alakul ki náluk perifériás érbetegség, vagyis az alsó végtagi verőerek szűkülete.

Megoldás: megfelelő életmód program

Már korábbi kutatások is rámutattak, hogy a sok szövődmény lehetőség mellett van egy jó hír is: a mozgás csökkentheti a fent nevezett szövődmények kialakulási esélyét. 12-20 hetes mozgásprogram után a 2-es típusú cukorbetegek edzettségi szintje közel 40 százalékkal emelkedett. Ez a nagyságrendű növekedés még az egészségeseknél sem mindig következett be. Vagyis a betegség okozta negatívumok ledolgozhatók – ami nagyszerű hír.

- Ezek az összefüggések mind az érintetteknek, mind a velük foglalkozó orvosoknak erős motivációt kell, hogy jelentsenek. A diabétesszel összefüggő kardiovaszkuláris problémák kockázata ugyanis csökkenthető. – hangsúlyozta dr. Szentpály Emőke, az Oxygen Medical kardiológusa. - Ugyanakkor sajnos azt is látni kell, hogy az érintettek nagy része számára világos, hogy mozognia kellene, viszont csak kis részük teszi ezt a mindennapjai részévé. Aki viszont elszánja magát és szeretne tenni az egészségéért, pontos életmódprogramot kaphat, melyet kardiológus és más szakemberek igazítanak a személyes állapotához és céljaihoz.

 forrás: www.oxygenmedical.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.