Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hol pihenjen? Irány a határ!

Az év minden szakában érdemes valamennyi időt pihenésre szánni, kampányszerűen ugyanis nem lehet regenerálódni. Persze hagyományosan a nyár a hosszabb pihenés időszaka, s lassan a téli egy hét a hegyekben is beépül a szokásaink közé.

Tavasszal – meg persze ősszel is – jól kikapcsolhat egy-két hosszú hétvégén a környezetváltozás, akár a határon túl is, hiszen a szomszédos országokban számos érdekes és izgalmas úti célt találunk. Például az outdoor sportok szerelmesei több lehetőség közül is választhatnak néhány óra autózás után. Akad komoly kihívást jelentő hegy, felfedezésre váró alpesi parasztgazdaság, de az angol vagy skót nyitott pályákhoz hasonló játékfelületű, 18 lyukú golfpályához sem kell messzire menni, Szlovákiában például a síterepként is ismert Táléban a Szürke Medve névre keresztelt, tájba olvadó golfpálya várja a játék kedvelőit, kezdőket és haladókat egyaránt.



A biciklitúrát tervezőknek is érdemes rápillantaniuk a szlovák térképre. A változatos felszínen futó kerékpárutak ideálisak még a hegyi kerékpározást kedvelők számára is. A Kis-Kárpátokat az inkább mérsékelt nehézségű terepet keresőknek ajánlják, míg a Magas-Tátrát a „profiknak”. A két végletet az ország északnyugati részén fekvő Árva (Orava) folyó környéke egyesíti magában. A télen a síelőktől színes osztrák hegyi tájak is a kerékpárosok, túrázók fellegvárává válnak ilyenkor. Ausztria egyik legközelebbi sícentruma, a Hochkar is különleges élményt tartogat: a csodálatos táj kifejezetten nehéz downhill pályának számít, kipróbált biciklis társaságoknak ajánlják a két-három óra alatt teljesíthető lejtőt.
Azoknak, akiknek a kikapcsolódás egyet jelent az adrenalinnal, az Orava remek vadvízi evezésre alkalmas folyószakaszokat kínál. Pozsonytól mindössze 20 kilométerre, Dunacsúnyban pedig azokat várják, akik most szeretnék kipróbálni a raftingot: a sportközpontban felépítettek egy mesterséges vadvízi létesítményt, ahol az edző mellé felszerelést is lehet bérelni. Ausztriában is több tartomány – például Salzburg – kínál izgalmas kalandsport-lehetőségeket, a vadvízi evezésen kívül a siklóernyőzés és a hegymászás szerepel a helyi ajánlatok között.

Az osztrák hegyekben a természetvédelmi területeken szétszórtan elhelyezkedő vendégházakban hódít a falusi turizmus, a karintiai múzeumokban pedig az alpesi vidék életét és munkáját is meg lehet ismerni. Amúgy a parasztgazdaságok mindig felkészülten fogadják a vendégeket: reggelire friss tej, tojás és általában saját készítésű házias ételek kerülnek az asztalra. A prospektusokban a vendéglátással foglalkozó gazdaságok különleges kínálatát – biogazdálkodás, egészségközpontúság, baba- és gyermekközpontúság, lovas porta lovaglási lehetőséggel vagy éppen szőlősgazdánál házi borkóstolás – piktogramok jelzik. Léteznek szemináriumgazdaságok is: a prezentációkat és megbeszéléseket a természet lágy ölén lehet tartani. Az ajánlatkérésre sok helyen magyarul válaszolnak, és a házi kedvenceket sem kell otthon hagyni.



Különleges élmény lehet az Erdélyi-szigethegység is. Akár a Bihar-hegységben lévő csúcsok – a legmagasabb közel 1850 méter –, akár az 1300 méteren lévő Pádis-fennsík megismerése az úti cél, a nagy szintkülönbségek miatt jó erőnlétre van szükség. Indulás előtt ajánlatos tájékozódni, hogy melyek a kevésbé fárasztó – akár gyerekes családoknak vagy idősebbeknek is ajánlható – útvonalak. A távolságokat is érdemes a szakasz nehézségi foka szerint megítélni, mert előfordulhat, hogy egy mindössze tíz kilométeres táv megtétele akár öt-hat órát is igénybe vesz. Az Erdélyi-szigethegység völgyeiben nyáron is korán sötétedik, ilyenkor fokozódik az eltévedés veszélye! A Pádisinfo arra is felhívja a figyelmet, hogy akinek tériszonya van, kerüljön bizonyos útvonalakat. A gyakori esőzések is nehezíthetik a túrát. A fizikai megpróbáltatásért kárpótol a csodálatos, érintetlen környezet. Erdély havasai lóháton is bejárhatók. A magas hegyek és az ezeréves fenyőerdők között szakképzett túravezető kalauzolja a csapatot. A hatnapos programhoz helyhez szokott lovakat és túrafelszerelést is adnak.



Extrémbiztosítás

Aki extrém kikapcsolódást tervez, nem árt, ha az utazási biztosítás megkötésénél körültekintően tájékozódik, és olyan csomagot választ, amely mind a biztosítási események, mind pedig a szolgáltatási összegek tekintetében valós védelmet jelent: pluszdíj fejében köthető olyan balesetbiztosítás, amely az adott tevékenység baleseti eseményeire is kellően magas biztosítási fedezetet nyújt a világ bármely országában. Extrém sportnak számít a vízisí, a jetski, a vadvízi evezés, a hegy- és sziklamászás, a magashegyi expedíció, a barlangászat, a bázisugrás, a falmászás, a roncsautósport, a rali, a „félkezes” (egyemberes tengeri) és a nyílt tengeri vitorlázás, a sárkányrepülés, az ejtőernyőzés, a műrepülés. 2007. január 1-jétől a kötelező egészségbiztosítás „ingyenes” egészségügyi szolgáltatása már nem terjed ki az ilyen sportot űzők baleseti sérüléseire, csupán életmentő beavatkozás esetén illeti meg őket az állami ellátás.

A cikk a Piac & Profit magazin 2011 áprilisi számának NHD mellékletében jelent meg.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.