Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hoppá! Kipukkadt az ingatlanpiac?

Most lesz csak szükség vérbeli ingatlanközvetítőkre! A közhiedelemmel ellentétben az elmúlt három évben tapasztalható ingatlanpiaci aranykor nem egyenlő az ingatlanközvetítői szakma virágzásával. Az erős kereslet miatt pont az önálló eladók és a szakértői segítséget ajánlók között dúlt a verseny. A szakértő szerint most már senki sem bízhatja a vak szerencsére, hogy megtalálja-e a komoly vevőt vagy sem?

Habár véget ért az aranykor az ingatlanpiacon, általánosságban véve, az árak csökkenéséről még nagyon korai lenne beszélni. Az azonban egyértelműen megfigyelhető, hogy az előttünk álló fél évben az árak tekintetében stagnálásra számíthatunk. A belvárosban a tipikus négyzetméterárak 1 millió forint alatt maradnak, csakúgy, mint a jellemzően erősen túlárazott XIII. kerületi Újlipótváros részében is. Csepelen szintén elkezdtek befagyni az árak, sőt, az új építésű ingatlanok esetében akár árcsökkenés is kezdődhet, mivel például a 40-45 millió forintos új építésű ikerházakat 25-32 millió forintos áron keresnek a vevők.Ez is azt bizonyítja, hogy kezd csökkenni a kereslet, és az eladóknak nagyon tudatosnak kell lenniük az árazás és az egész eladási folyamat kapcsán. Egyre inkább rádöbbennek, hogy nem olyan egyszerű eladni az ingatlant. Magától értetődő, hogy egy ilyen szituációban, az eladók nem engedhetik meg maguknak, hogy egy rossz tárgyalási technikával, egy elégtelen alkuval vagy hibás érveléssel elveszítsék a vevőt.

− Az ingatlanközvetítőknek eddig sem az volt a szerepe, hogy egy plusz hirdetési forrást biztosítsanak az eladásra. Az elmúlt három évben rengetegszer hallottam, hogy milyen jól pörög az ingatlanközvetítő szakma, de ez egy téves feltételezés. Az ügyfeleknek most van a leginkább szükségük a szakértő segítségre, hiszen jelenleg szembesülnek a legerőteljesebben a piacban rejlő kihívásokkal – magyarázza Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa.

Kép: pixabay

A magyar munkavállalók 5 százaléka dolgozik túlnyomórészt otthonról, ugyanakkor 34 százalékuk próbálta már valaha a home office-t. Ők a legfontosabb pozitívumként az időspórolást és a kevesebb stresszt említették – derül ki az ismert lakáskassza országos, reprezentatív kutatásából. Az eredmények alapján a többség szeretne a jelenleginél többször távmunkában dolgozni, amelyhez a szükséges lakásfeltételek közül a külön dolgozószobát és az elkülönített dolgozósarkot említették kiemelten. A szakértő szerint annak, aki önálló dolgozósarok vagy dolgozószoba kialakításában gondolkodik, érdemes előre tervezni, hogy átgondolt, a családi élet harmóniáját is megőrző megoldás születhessen.

Innentől fogva felértékelődik az ingatlanközvetítők szerepe, hiszen egy jól megfogalmazott hirdetés, a reális árazás, a hatékony kapcsolatfelvétel meghatározó elemei a sikeres eladásnak. Sőt, a legfontosabb faktort, ami a vevő és az eladó között rejlő személyes ellentét vagy szimpátiahiány, még nem is említettük. Ez ugyanis az első perctől fogva befolyásolja az ingatlanvásárlást, de egy harmadik összekötő segítségével ez ügyesen kikerülhető.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.