Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így leszel csúf és öreg

A földet az UV sugárzástól védő sztratoszférikus ózonréteg mára elvékonyodott. Megnőtt a levegő szennyezettségének, ezzel együtt pedig a talajközeli ózon és a szabad gyökök szintje is. A bőr eredetileg képes ugyan természetes úton védekezni az agresszorok ellen, ilyen körülmények között azonban segítségre van szüksége ahhoz, hogy helyt álljon. Egykor "a városi levegő szabaddá tette" az embereket, ma már komoly ártalmakkal kell számolniuk a városlakóknak.

Bőrünk tulajdonképpen hogylétünk mérője: tükrözi mindazt, ami a szervezetben zajlik és ahogy érezzük magunkat. Egy súlyosan szennyezett környezetben a szervezet többletenergiát kell fordítson önmaga védelmére, a mérgektől való szabadulásra, a károsító anyagok semlegesítésére. Ennek az energiaelvonásnak egyéb fontos funkciók látják kárát, mint például a sejtmegújulási folyamatok.

A bőr öregedése nagyrészt az oxidáció műve, ami a környezeti károsító hatásoknak tulajdonítható. Az ultraibolya sugárzás és a szennyezettség szabadgyököket idéz elő, a szabadgyökök által termelt enzimek pedig gyengítik, leépítik a bőrben lévő kollagént, elasztint és a hialuronsavat. Ennek eredményeképpen romlik a bőr szerkezete, elveszíti rugalmasságát.

Mit is értünk pontosan a sokat emlegetett szabadgyökök alatt? Az instabil molekulák amelyeket szabadgyököknek nevezünk, elektronokat vonnak el molekuláktól, hogy sajátmagukat erősitsék. Az ily módon instabillá vált oxigén molekulák kénytelenek egy másik, még ép oxigén molekulától elvonni az elektronokat, és ez a láncfolyamat előbb - utóbb látható károsodást okoz a bőrön.

A szmog, a füst, a kipufogó gázok szabdgyökök áradatát szabadítják rank. Ha a bőrt szmog éri egyharmadával csökken a nedvességmegtartó képessége - és ez még csak a passziv szmog hatása, a dohányzásról nem is beszélve.

Az ózonréteg elvékonyodása következtében megnőtt UV sugárzás veszélyeiről már sokat hallhattunk: az UV sugarak károsító hatása korai bőröregedést okoz, szárítja a bőrt és maradandó barna foltokat idéz elő. Amint a bőr UV-sugarakat észlel saját felszínén, a védőréteg munkához lát és ernyőként védi a bőrt. Ahogy azonban öregszünk, csökken a természetes védelem mértéke - vagyis bőrünk külső támogatásra szorul.

A külső környezetből származó méreganyagokat a táplálékkal bevisszük a szervezetünkbe.

A táplálékkal bevitt nagy mennyiségű méreganyaggal (tartósító- és növényvédőszerek, műtrágyaszármazékok, mesterséges színezékek, ízfokozók stb.) szintén nem tud maradéktalanul megbirkózni a szervezet. Az eredmény: pattanásos, gyulladt arcbőr, visszatérő bőrproblémák, állandósuló allergiák.

Hogyan tudjuk bőrünket segíteni a felsoroltak leküzdésében? Juttassunk kívülről és belülről elegendő antioxidánst szervezetünkb! Válasszunk olyan arckrémet, mely gyökfogókban gazdag és legalább 15 faktoros fényvédőt tartalmaz - a leghatékonyabb antioxidánsok a C és E vitaminok valamint a béta-karotin, antioxidánsokban rendkívül gazdag a zöld- és a fehér tea, a vörös vagy rooibos tea, a szőlőmag, a rizskorpa (barna rizs) valamint a rozmaring.

Végül, de nem utolsó sorban, táplálkozzunk tudatosan természetes alapanyagokból készült ételekkel, sok nyers zöldséggel és gyümölccsel.

F-K. M.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.