- A 2009. január elsején induló Men's Challenge 09 hivatalos "arca" lettél, mennyire állnak közel hozzád a kajakozáson kívül eső sportágak?

- Természetesen semmi nem áll hozzám olyan közel, mint a kajakozás, de számos kiegészítő sportágat is űzünk a mellette, mint például a jégkorong, a síelés, a sífutás, de rengeteget úszunk, futunk, erősítünk. Sőt van egy új hobbim is: a fogathajtás, hamarosan fogathajtó versenyen is indulni fogok. Visszatérve az előzőkhöz, hetente kétszer járunk jégkorongozni a csapattal, sőt ellenfél híján már a női jégkorong válogatott ellen is játszottunk egy edzésük alkalmával. A sífutás pedig a rendes edzéstervünk része, évente kétszer két hetet töltünk sífutással, amely kiváló sportág az állóképesség javítására. Ezeken az utakon lehetőségünk nyílik síelni is, de érdekes módon ez kevésbé vonz. A sífutásban sokkal nagyobb kihívást érzek. Szeretem az ismeretlen tájakat, az emelkedőket, amelyekkel meg kell küzdeni, ilyenkor az embernek minden képességére szüksége van, főképp a kitartására.

- A kiválasztott 3 versenyző Izlandon, a hó és a jég hazájában teheti próbára magát. Te jártál már Izlandon?

- Sajnos még nem, de szívesen megnézném, milyen valójában, mert sokat hallottam róla, és itthon is kifejezetten szeretem a téli hónapokat. Izland bizonyára nagyszerű ország, különösen a téli sportok szempontjából.

- Te bevállalnád a Men's Challenge versenyszámait? Próbáltad már a verseny jeges sportjait?

- Szívesen próbára tenném magam, bár a motoros szánt még nem próbáltam, és a jéggolfot is csak egyszer. Úgy érzem, nem vallanék szégyent, hiszen sokat jet-ski-zek, motorcsónakozni, vízisízni is szoktam, úgyhogy úgy gondolom, megállnám a helyem. Bár golfozni tudok, és szeretek is, azért a jéggolfnak bizonyára megvan a maga titka. Valószínűleg sokkal nehezebb lehet megítélni a távolságot, hiszen elég kevés a viszonyítási pont. Egyszer láttam egy versenyt, ahova profi golfosokat hívtak meg, és Tiger Woods egyetlen ütéssel betalált a lyukba, amin persze még a versenytárai is elámultak, mert a viszonyítási pontok hiánya teljesen megzavart mindenkit. Azt hiszem, itt kezdődik a profizmus. Ilyen, vagy ehhez hasonlót ne várjon tőlem senki, ám azért remélem, nem vallanék kudarcot.

- Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást?

- Tizenkét éves voltam, amikor elhatároztam, hogy olimpiai bajnok leszek, és bár meg kell mondanom, nem vagyok egy türelmes ember, 10 évembe került, hogy ezt az álmomat, tervemet meg is valósítsam. Nagyon kitartó vagyok, és a cél eléréséért folyamatosan hajtok, de nekem alapvetően nehézséget jelent hosszú távra előre tervezni. Én mindig az adott pillanatban és helyzetben szeretnék bizonyítani. De válaszolva a kérdésre, szerintem a legnagyobb kihívás, amikor mínuszból kell magad visszahozni, amikor egy kudarc után újra talpra kell állni, és azt a teljesítményt nyújtani, amit te magad és a környezeted is elvár tőled. A verseny igazán nem is a startpisztoly eldördülésével indul, hanem az előző nappal, az előző éjszakával, és aztán a reggellel, ahogy felkelsz, ahogyan az egész versenynaphoz hozzáállsz.

- Azt szokták mondani, hogy a sportban minden fejben dől el. Egyetértesz ezzel?

- Abszolút egyetértek. Sőt mindig azt mondom, hogy nem csupán a sportban, de az életben is a dolgok 95 százaléka fejben dől el, persze sok minden köszönhető a szerencsének is. Mondok egy példát: az egységünk kettőször nyert Olimpiát négyesben; 2000-ben és 2004-ben, ami példátlan a sporttörténelemben. Addig még sosem fordult elő, hogy ugyanaz az egység képes legyen megvédeni a bajnoki címét. 2000-ben szó szerint mi voltunk a világ 4 legjobb kajakosa. A világkupákon indultunk egyesben, párosban, négyesben; valamennyi ranglistán mi voltunk a 4 legjobb versenyző. 2004-re ezt már nem mondhattuk el magunkról, de az biztos, hogy fejben nagyon akartuk a győzelmet. Hihetetlen összhangban voltunk egymással, ennek eredményeként az athéni Olimpiát sokkal könnyebben és sokkal nagyobb előnnyel nyertük meg, mint az előzőt. Azért tudtuk, hogy sikerülnie kell, mert 2004-re igazán összeforrtunk, tökéletes összhang volt közöttünk, fejben mindeni egyet akart. Addigra beérett a csapat. Sokan kérdezik ma is, mi a különbség a két olimpia között. Azt szoktuk mondani, hogy igazán semmi, de azt erővel nyertük meg, ezt pedig ésszel.

- A Men's Challenge-ben egyéni számok vannak, te pedig igazi csapatjátékos vagy. Szerinted mi a különbség az egyéni és a csapatverseny között?

- Csapatban talán jobban megoszlik a pszichés nyomás. Bár egyéniben a magad ura vagy, és az eredmény csak a tiéd, de a csapatteljesítmény és csapatöröm egy fantasztikus élmény. Együtt állni a dobogón, és együtt örülni - mindez semmihez sem hasonlítható érzés.

- Jövőbeli tervek?

- 4 év múlva újra Olimpia...

- Őszintén, szerinted a férfiak vérében van a versenyszellem, hogy folyamatosan megküzdjenek valamiért, legyen az sport, vagy egy hölgy figyelme?

- Igen, szerintem mind a verseny, mind a küzdelem a vérünkben van. 22 év versenyzés után nekem pedig különösen. Én már a zebrán sem tudok úgy átmenni, hogy ne akarjak mindenkit leelőzni, nekem a verseny már úgy kell, mint a levegő. Talán túl régóta élek ebben a világban. De ha jól belegondolunk, ez a versenyszellem viszi előre a világot, ez inspirálja a feltalálókat, a kutatókat is.

- Hogyan szoktál lazítani?

- Nem nagyon szoktam, de szeretek este leülni, átgondolni a napomat. Vezetés közben például remekül ki tudok kapcsolni.

- Mit tanácsolsz a Men's Challenge versenyzőinek?

- Ha belekezdenek a versenybe, adják magukból a maximumot. Ha elkezdték, ne adják fel, a cél előtt pedig végképp ne forduljanak vissza. Versenyezzenek a fair-play szabályai szerint, de sose adják fel! Sok sikert mindenkinek!

OpenCom