Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ízületi gyulladás: nem érdemes halogatni a kezelést

Kevés olyan ember van, aki úgy éri meg az időskort, hogy semmilyen ízületi problémája nem volt. Az ízületi gyulladások (arthiritisek) bármelyik korban megkeseríthetik az életünket. A szakértő szerint nem szabad halogatni a heveny, vagy krónikus gyulladások kezelését, hiszen akár évekig is elhúzódhat, amíg teljesen meg lehet szüntetni a panaszokat és a vele járó fájdalmakat.

Fontos már az elején tisztázni, hogy kétféle ízületi gyulladásról beszélhetünk, amely bármely korosztályban, nemtől függetlenül léphet fel. A heveny, vagy akut gyulladás egy váratlanul bekövetkező esemény miatt alakulhat ki, például egy sportsérülés kapcsán. Az ilyen típusú panasz esetén rövidebb ideig tart a gyógyulás, nem úgy, mint a krónikus gyulladás esetében, amikor a rehabilitáció is több időt vesz igénybe.

-          A leggyakoribb sérülések, amelyek akut gyulladással járnak: a rándulás, a ficam, a törés, a szalagszakadás, az izomsérülés, vagy a túlzott megerőltetés miatt bekövetkező sérülések. Azonban ezek is válhatnak krónikussá, ha egy adott sérülést nem megfelelően kezelnek. Ilyenkor hónapokig, de akár évekig is fennállhat a panasz - mondta Tompa Katalin, az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ fizikoterápiás szakasszisztense.

Az ilyen típusú betegségnek az adott terület duzzanata, melegsége, vöröses elszíneződése, fájdalma mellett számos kísérő tünete is lehet: gyengeség, rossz közérzet, hőemelkedés, láz.

-          Az ízületet a csontok végén porcok, ízületi tok és az ezt kitöltő ízületi folyadék alkotja. Gyulladás esetén a folyadékgyülem felszaporodik, kialakul a duzzanat, amely már külsőleg is látszódik. Az a cél, hogy a folyadékgyülemet csökkentsük, a gyulladást és a fájdalmat megszüntessük – tette hozzá a szakember.

Az ízületi fájdalmak lelki okai
Cselekvéseinket a kezek szimbolizálják. Bárkit megtámadhatunk és megölelhetünk vele, kézbe tudjuk venni a dolgainkat, vagy éppen bele is marhatunk vele valakibe. Az ízületek szorosan a kézhez kötődnek, fájdalmai a lélek problémáit tükrözik.

Előfordul, hogy a gyulladás nem csupán egy ízületet érint – ilyen például a köszvény, amely lábujjon, bokán, térden is kialakulhat, vagy a rheumatoid arthritis, amely a kéz és a láb kisízületein jelenhet meg. Ezek, kialakulásuk szempontjából lehetnek fertőzéses eredetűek (pl. arthritis), steril gyulladásból adódó autoimmun folyamatok (rheumatoid arthritis), anyagcserezavar miatt (köszvény), vagy különböző betegséghez kapcsolódó gyulladások (pl. pikkelysömör).

Ezek diagnosztizálását ortopéd vagy reumatológus szakorvos végzi, emellett labor- és képalkotó vizsgálatok is szükségesek. A röntgen a csontokról és azok állapotáról, az ultrahang a lágyrészekről tud információt adni – folytatta Tompa Katalin.

Az ízületi gyulladások kezelésében a fizikoterápia a jelenlegi ismeretek szerint a leghatásosabb módszer. A fizikoterápiás gépekkel különböző gyógyszerkészítményeket, injekciókat (Lidocain, Voltaren), gyulladáscsökkentő krémeket lehet bevinni az érintett területre. Gyógyulás akkor várható, ha rendszeresen, hetente több alkalommal, több héten keresztül járunk fizikoterápiás kezelésre.

Az irányított gyógykezelések mellett rendkívül fontos az otthoni borogatás, pihentetés, jegelés, szükség esetén pedig a gyulladáscsökkentő krémek használata is (amelyek nem szteroidok!).


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.