Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Jó kis üzlet a cseresznye, de ennyire?

A Japán Meteorológiai Ügynökség március 21-én hivatalosan is bejelentette a Sakura kezdetét, ugyanis ekkor bontott virágot a tokiói Yasukuni-szentély előtt álló világhírű cseresznyefa. Ezzel kezdetét is vette Japán egyik legnagyobb ünnepe, a „hanami”, vagyis a cseresznyevirág-nézés, amely előtt a legnagyobb világmárkák is limitált szériás termékekkel tisztelegnek. Ezekből válogattunk a Japánspecialista Japánban élő szakértőjével.

Csereszevirág, Kép: publicdomainpictures

A cseresznyevirágzásnak erős kultusza van a szigetországban, a Sakura Ünnep pedig csaknem 1300 éves múltra tekint vissza. A hanami ráadásul a világ minden tájáról vonzza a látogatókat, így nem meglepő, hogy a legnagyobb márkák limitált kiadású, fehér, rózsaszín színekben pompázó termékekkel igyekeznek az ünneplők kedvében járni. Ezek a különlegességek jellemzően már februártól kaphatók a boltokban, hogy kortól függetlenül mindenki gyorsan ráhangolódhasson az ünnepi időszakra. A hanami, illetve az év eleje éppen ezért a gyűjtők igazi kincsesbányája, hiszen kedvenc márkáik olyan kiadásaira tehetnek szert, amelyek máshol egyébként nem kaphatók.

Sakura zselé, Kép: Japánspecialista

A sörbe is virág kerül

Létezik cseresznyés ízvilágú kóla, amelyből rózsaszín üveges is készül a Sakura Ünnepre.

Sakura cola, Kép: Japánspecialista

A fák tövében akár egy Sakura ízesítésű lattét, frappucinot, vagy egy fehér csokoládés Sakura jeges italt is szürcsölhetünk. Az italban amaréna meggy szirup található, valamint pépesített Griotte cseresznye és reszelt fehér csokoládéval díszítik. Ilyenkor a sört se hagyják érintetlenül, amelyben cseresznyevirág darabok úszkálnak, míg a felfrissüléshez jól jöhet egy bögre, cseresznyevirág-ízű tea.

Az édes szájúaknak különleges ízélményben lehet része, ha megkóstolják a Sakura macaronokat, amelyek rózsaszínűek, cseresznyevirág és fehércsokoládé díszíti őket, vagy cseresznyekrémmel töltöttek. A díszdobozos Sakura zselében egész cseresznyevirág van, így ajándéknak is kitűnő ötlet. Mindez azonban még nem minden, egy tokiói étteremben ugyanis olyan pizzát is kérhetünk, amit a Sakura inspirált. Ez egy 3 sajtos pizza, vattacukorral a tetején, amelyet mézes gyömbéres sziruppal öntenek le.

Sakura kávé, Kép: Japánspecialista

A gyorséttermek is készültek az ünnepre, és limitált kiadású desszertet árusítanak. Végül az “Ohanami Party” szettet ajánlja a szakértő, amely egy cuki dobozt jelent, amelyben apró finom falatokat találunk.

Sakura pizza, Kép: Japánspecialista

Szépségápolás és kiegészítő trend a Sakura idején

A több hónapig tartó virágzás időszakában nemcsak a látványban gyönyörködhetünk, és Sakura ételeket-italokat fogyaszthatunk, hanem kozmetikumokat és kiegészítőket is vásárolhatunk, ha Japánban járunk. A Sakura ünnepe inspirálta karóra rózsaszín alaplapon cseresznyevirág mintázatú, az órát ezen felül Swarovski kristályok díszítik, és a hagyományos fém szíj rózsaszín bőr szíjra cserélhető. A szépségápolást sem kerülte el a Sakura ihlette termékek. A Sakura white 24 órás hidratáló szérum fehérítő gyöngyöket tartalmaz, amely 5 árnyalattal világosabb bőrt ígérnek használójának és csomagolásában is igazi cseresznyevirág színű. Az ünnep fanatikusai még Sakura hajszárítót is beszerezhetnek, amely extrém külső mellett az alapvető szárító funkciókat tudja.

Sakura óra, Kép: Japánspecialista

- Nem ritka ilyenkor, hogy kimondottan gyűjtők látogatnak el a szigetországba a Sakura ünnep idején, hiszen ilyenkor olyan darabokkal bővíthetik a kollekcióikat amelyek a világ más tájain egyéként nem elérhetők. Lényeges azonban, hogy ezek a termékek már jó egy, másfél hónappal a hanami előtt a boltok polcaira kerülnek, ezért érdemes már a Sakura kezdetén ellátogatni Japánba, ha biztosak akarunk lenni abban, hogy a miénk legyen egy-egy ilyen különleges, szinte már műalkotásnak tekinthető termék - mondta el Simon Karolina, a JTB Hungary utazási iroda kiutaztatási vezetője.

Sakura hajszárító, Kép: Japánspecialista

Magyarországon áprilisban két hétvégén is ünneplik a cseresznyefák virágba borulását az ELTE Fűvészkertben. Április 8-9-én a Japánspecialista csapata praktikus utazási tanácsokkal is várja az érdeklődőket!

Ahol egy nő egyedül is bátran utazhat
Képzeljük el, hogy utánunk küldetik elhagyott pénztárcánkat, visszakapjuk metrón, vonaton felejtett táskánkat. Nem könnyű elhinni, hogy ez megtörténjen, igaz? Bizony, létezik egy hely, ahol mindez a hétköznapi valóság. Japán sok szempontból kiérdemelte jó hírnevét, de a közbiztonsága messze földön híres, sokan egyenesen a világ legbiztonságosabb országának tartják. A Japánspecialista utánajárt, mik teszik olyan megbízható hellyé, hogy akár nőként, egyedül is bátran nekivághatunk az utazásnak!

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.