Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Jó utat Palóc út!

Az előzetes felmérések és vizsgálatok során a szakemberek megállapították, hogy Palócföld népi kultúrájának értékeit a turistaforgalom figyelmének középpontjába lehet és célszerű állítani:

A Heves és Nógrád megyei szakemberek szakmai egyeztető és előkészítő munkája alapján térségünk turisztikai kínálata hamarosan a "Palóc Út"-tal bővülhet.

A Heves és Nógrád megyék önkormányzatai kezdeményezésére és szervezésében kialakítandó "Palóc Út" valójában egy a már közismert borutakhoz hasonlóan felépülő és működő tematikus turisztikai útvonal, mely a bel- és külföldi látogatókat az e térségre olyannyira jellemző palóc hagyományokkal, népszokásokkal, értékekkel, rendezvényekkel kívánja megismertetni az eddiginél szervezettebb, hatékonyabb formában.

Palócország" a legnagyobb magyar katolikus népcsoport hazája. Bár tudományosan nehezen meghatározható pontos kiterjedése és a palócok eredete, ezzel a névvel illetik Mátra északi lejtőitől körülbelül a Rima és a Sajó völgyéig, s a Bükk hegységtől nyugatra az Ipoly lapályáig terjedő Palócföldet, amely felöleli Észak-Magyarország mindhárom megyéjének egy-egy szeletét, sőt átnyúlik Szlovákiába, a valamikori Gömör megye területére.

Az előzetes felmérések és vizsgálatok során a szakemberek megállapították, hogy Palócföld népi kultúrájának értékeit a turistaforgalom figyelmének középpontjába lehet és célszerű állítani: Heves megye turisztikai operatív fejlesztési programja a kulturális turizmus területén kiemelt helyen jelölte meg a palócsággal kapcsolatos értékek hangsúlyosabb megjelenítését, annál is inkább, mivel ezek idegenforgalmi hasznosítása hozzájárulhat a vendégek tartózkodási idejének növeléséhez és az un. "négyévszakos turizmus" kínálatának kialakításához. 

Palócföld vonzerőinek és adottságainak felmérése és a lehetőségek értékelése érdekében szakmai együttműködés alakult ki a Heves és Nógrád megyei szakemberek és szervezetek között, melynek alapján körvonalazódtak a tematikus út kialakításával összefüggő lépések és feladatok. Ezek között 2005. március 11.-én 11 órakor a Parádi Polgármesteri Hivatalban megtartott alakuló közgyűlésen, 38 alapító tag részvételével, megalakult a Palóc Út Egyesület, mely egyben elfogadta alapszabályát, öt évre megválasztotta tisztségviselőit is. A Palóc Út Egyesület Elnöke Tóth Csaba, a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet Igazgatója, társelnöke Kiss János, a Heves Megyei Önkormányzat Nemzetközi Kapcsolatok és Idegenforgalmi Iroda vezetője, alelnökei: Báder Miklósné, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet elnöke és Molnár Ildikó, a Ballasagyarmati Palóc Múzeum igazgatója. Az egyesület alapító tagságát az érintett települési önkormányzatok és mindazon kulturális és turisztikai szakmai szervezetek, vállalkozások adják, melyek a tematikus út kialakítása és későbbi eredményes működtetése szempontjából a közreműködést vállalták. Az Egyesület tagságának és munkájának fontos szereplői lehetnek mindazon magánszemélyek, vállalkozók, népi iparművészek, kézműves mesterek, falusi vendégfogadók, akik Palócföldön a turizmus fejlődéséért és a tematikus út sikerességéért tenni akarnak és akik előtt az Egyesület a későbbiekben is folyamatosan nyitott kapukkal áll majd. 

A Palóc Út turisztikai tematikus útvonal első nyilvános bemutatkozása március 17.-20. között a budapesti UTAZÁS Kiállításon volt.- Heves és Nógrád megyék önkormányzatai szervezésében egy 60 m2-es standon kerül bemutatásra az a programkínálat, melyben a kezdeti szakaszban 18 nógrádi és 12 hevesi település érintett közvetlenül, s mely a későbbiekben minden valószínűség szerint folyamatosan bővülni, gazdagodni fog. A stand figyelemfelkeltő, látványos megjelenítését a recski népművészeti ház konyhája másának megépítése, palóc berendezésű tárgyaló kialakítása, valamint számos gasztronómiai, népzene, néptánc, viselet és kézműves bemutatók szolgálták. Elkészül az első Palóc Út kiadvány is, melyben a kiállítás látogatói részletes információkat kaptak a látnivalókról, programlehetőségekről és eseményekről.

Az Utazás kiállításon kívül - az Észak-Magyarországi régió standján - a Palóc Út bemutatkozik még a tavasz folyamán a debreceni (március 24.-26.) és a kecskeméti (április 8.-10.) idegenforgalmi vásárokon is.

Hosszabb távon fontos célkitűzés, hogy Palóc Út Egyesület ne csak a marketing és szervezési jellegű feladatokban, hanem Palócföld kulturális turizmus kínálatához kapcsolódó fejlesztésében is kezdeményező, koordináló szerepet vállaljon, s így a résztvevő települési önkormányzatok, szervezetek és vállalkozások összességében a tematikus utat erősítő, kínálatát bővítő és a turisztikai termék színvonalát, versenyképességét javító fejlesztési forrásokhoz jussanak majd. Erre lehet példa a mátraderecskei Kézműves Ház folyamatban lévő átalakítása, melynek megvalósítására a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet vállalkozott, a Heves Megyei Önkormányzat hozzájárulása és pályázati úton elnyert támogatás segítségével.    

Hasonló fejlesztések megvalósítására a közeljövőben a szakemberek többek között az AVOP, a LEADER+ illetve az Interreg programok keretében látnak lehetőséget


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.