Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Jogi ügyek Alzheimer-betegségben

Amikor valakiről megállapítják, hogy Alzheimer-kórral vagy más demenciával él, a hosszú távú tervezés részét képezi az adott személy jogi ügyeinek intézése is. Azért, hogy megfelelő támogatást nyújthassanak ügyfeleiknek, a brit Alzheimer Társaság külön tréningeken oktatja az ügyvédeket a betegség jellegzetességeire és kihívásaira. Ezen kívül azt is megtanítják a résztvevőknek, hogy milyen megközelítéssel tudják a leginkább támogatni a demenciában érintetteket és szeretteiket a szükséges jogi lépések meghozatalában. 

Sue Brewin tréner szerint az ügyvédek felkeresése azoknak sem egyszerű, akik nem érintettek a betegségben. A képzéssel megmutatják a szakembereknek, hogyan beszéljenek lassabban és érthetőbben, egyszerű nyelvezetet használva, esetleg más információs csatornák útján. Úgy véli, ha a jogászok képesek megérteni, hogy a demencia milyen hatással jár a betegek mindennapjaira, akkor jobban hozzájuk tudják igazítani a beszédmódjukat és viselkedésüket. Sue magát a kurzust is demenciával élő nagymamájával együtt írta négy évvel ezelőtt.

Kép: felejtek.hu

A tréning eddig igen lelkes fogadtatásra talált. A résztvevők kiemelték, hogy sikerült jobban megérteniük az Alzheimer-kórt és a demenciát, és ez segíti is őket a munkájukban.

Dallamokkal az Alzheimer ellen
Már évek óta ismert tény, hogy a zene segíthet az Alzheimer-kór és a demencia tüneteinek enyhítésében. A BBC pedig most létrehozott egy olyan honlapot, ahol a demenciával élő betegek megtalálhatják az általuk szeretett dalokat. Hosszú távon a terv az, hogy egy olyan oldal jöjjön létre, ahol az emlékek előhívását segítő zenei adatbázist találhat a felhasználó.

Sokan az irodájuk kinézetére, annak otthonosságára is elkezdtek jobban odafigyelni. Voltak, akik abban változtattak, hogy milyen sebességgel vagy nyelvezettel beszéltek, míg mások az instrukcióikra, a felhasznált vizuális segítségekre vagy éppen az ültetésre fordítanak ezentúl nagyobb figyelmet.

A brit Alzheimer Társaság természetesen névjegyzéket tart fenn a képzést elvégzett ügyvédekről, ezért az érdeklődők számára hasznos információkkal tudnak szolgálni arról, hogy mely szakemberek képzettek a demenciával élők jogi ügyeinek intézésében. Hálaképp több kliensük is a szervezetre hagyta vagyonának egy-egy jelképes százalékát, amikor az adott ügyvédnél megíratta vagy felfrissítette végrendeletét.

(Forrás: Alzheimers Society, felejtek.hu)

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.