A betegség diagnosztizálásánál és gyógyításánál két idődimenzió létezik: vagy nincs semmi baja a páciensnek, azaz alaptalan riadalommal, a betegség azonosíthatósága előtt keresi fel az orvost, vagy túl későn, mikor már kifejlődött a betegség, s esetleg már nem lehet segíteni. Felmerül tehát a kérdés, mikor van itt az ideje, hogy doktorhoz forduljunk?

Egyszer egy doktornő azt mondta nekem, hogy minden embernek más a betegségtudata, másként reagálunk a szervezetünk bajaira. Van, aki a tünetek megjelenése után rögtön orvoshoz fordul, mert fél és a szakember segítségét kéri, és vannak olyanok, akik nem vesznek tudomást a jelzésekre, bíznak abban, hogy majd elmúlik. Az orvos picit pszichológusként is funkcionál, meg kell nyugtatnia a beteget, hitet kell adnia, hogy a páciens meg fog gyógyulni.

A szervezetünk jelez, ha valami nem működik rendjében a több millió sejt birodalmában. Mindenki más fokon érzi azt, hogy teste megbetegedett. Vannak olyanok, akik azonnal orvoshoz fordulnak, ha valami tünetet vélnek felfedezni magukon. Ők gyakran szembesülnek az orvosi rendelőben azzal, hogy nincs semmi komoly bajuk. Őket tartják "táppénzcsalónak" vagy szebben kifejezve hipochondernek. Pedig ezek az emberek nem alaptalanul kérnek segítséget. Nekik magasabb fokú a betegségtudatuk, nehezebben viselik el a bajokat, jobban félnek a betegségektől. Megszólal bennük a figyelmeztető hang, mely szerint, ha időben orvosi kezelést kapnak, akkor meggyógyulhatnak.

Az emberek másik csoportja nem veszi komolyan a betegségtüneteket. Vagy öngyógyításba kezdenek, s lábon hordják ki a betegségeket, vagy rosszabb esetben későn fordulnak orvoshoz, mikor állapotuk súlyosbodik, vagy esetleg visszafordíthatatlan egészségkárosodást szereznek. Biztos mindenki hallotta már azt a mondatot, "ha időben jött volna, megmenthettük volna" ..

A betegségtudat picit nemfüggő is. A nők könnyebben elmondják a bajaikat, hamarabb fordulnak az orvosok. Még mindig erős a beidegződés, hogy egy férfi legyen erős, ne panaszkodjon, ebből adódik, hogy sokszor későn fordulnak orvoshoz.

Még mindig az a kérdés, hogy mikor van időben? Ha nem fordulunk segítségért, akkor esélyünk sincs. De hányszor megkapjuk azt, hogy nincs semmi baja, nyugodtan hazamehet. Aztán eltelik pár hét, s a páciens visszakerül súlyosbodó állapotával, s egy másik orvos felismeri a baját.

Mit várhatunk el az orvosoktól? Talán túlzás, hogy azt szeretnénk, ha testünkbe belelátva, a megfelelő vizsgálatok elvégzésével azonosítanák a betegségünket és meggyógyítsanak? Nem, egyáltalán nem eltúlzott vágy ez. Jogunk van meggyógyulni, jogunk van szabadon orvost választani. Arra biztatok mindenkit, hogy keresse meg azt a szakorvost, aki segít a gyógyulásban. Mert amíg az ember az egészséget választja, amíg a szervezet küzd, addig van remény. De ne felejtsük el, hogy az orvosok sem istenek, csak gyógyítani tudnak, csodákra nem képesek!

P.E.