Ellentétben a svéd, japán, angol és egyéb kutatókkal, nekem fogalmam sincs róla. Ezért csak egy kis Faragó-féle sejtést vezethetek elő egy éves tapasztalataim alapján. Azóta járok a biopiacra és két bioétterembe.
A piacra félő és már megijedt emberek járnak. Súlyos indíték kell ahhoz, hogy valaki új alapokra helyezze a háztartását vagy egyáltalán elkezdjen háztartást vezetni, a korábbi költségek sokszorosáért, az azelőtt befektetett energia többszörösével. Nem mondom, hogy nincs kivétel: kíváncsi, egészségtudatos, a környéken lakó és tehetős delikvens személyében. A piac vevőköre zömmel középkorúakból áll. Az ő halmazukat egészíti ki a jóval kisebb létszámú idősebb korosztály, és jelen vannak azok a fiatal, gyerekes családok, ahol valamilyen okból, többnyire a gyerek miatt felmerült a másfajta étkezés.
A biofőzés nem lehet faxni, nem lehet futó kaland. Ahhoz túl drága és túl macerás, túl sok tanulást igényel. Rendszert, tisztaságot, padantériát, megfontolást. Piac hetente egyszer, néha kétszer van, tehát a beszerzéseket és a menüt legalább egy hétre előre meg kell tervezni. Rögtönzésnek, zugevésnek alig van helye. Persze lehet, de az itteniek már tudják, hogy ennek következménye van. Nem tudom, mennyien lehetnek azok, akik nem ilyen szigorúak és nem is kell annak lenniük. De ha valaki egyszer rákapott a tisztaság ízére - van neki - nem mond le róla egyhamar.
Van az úgy, hogy a diétázó étterembe vágyik és megy. Már ha talál és megfelelő is, de ez egy külön cikk témája lesz.
Egy kis közbevetés. A bioételt fogyasztók és a diétázók nem teljesen ugyanazok. Van, aki "csak" tudatos és művelt híve a tiszta, méreg- és adalékmentes táplálkozásnak és ezt meg is engedheti magának. A diétázók tábora is széles. A köznyelv és a köztudat szerint a diétázó nem más, mint fogyókúrázó. Tévedés. Az is diétázik, aki különböző betegségek miatt bizonyos táplálékokat nem ehet, illetve csak bizonyos ételeket fogyaszthat, amelyeknél elengedhetetlen, de nem kizárólagos feltétel a bio.
Két éttermet találtam, ahol időnként van nekem való. Az egyik kicsi, a másik pici. Mindkettő a város belsejében van, az egyik egy főútvonalon és nyolcan tudunk egyszerre leülni, a másik egy kis szubkultúrális negyedben található, és asztalainál, pultjánál 16-an férünk el. Hivatalosan egyik sem bioétterem, hanem biobolt melegítőkonyhával.
Szinte mindig a korelnök vagy rangidős titulusa járna nekem, ha volna ilyen, így csak az a kicsit kellemetlen érzés marad, hogy mit is keresek én itt ebben a korosztályos buliban. Néha kifejezetten egy menzán érezném magam, ha az ehhez fűződő emlékeim nem valami egészen gusztustalan, büdös helyet idéznének fel bennem. Ez a két étterem ugyanis a környék egyetemi hallgatóságának a helye. Azért is, mert meglepő módon olcsó. Pontosabban még a diákoknak is megfizethető. Több mint különös, tekintve a fentebb írtakat, hogy ugyanis a bioétkezés bioalapanyagai drágák. Mindkét helyen nagyon ízletesen és változatosan főznek. A menüben legalább négy, de inkább ötféle étel van. Leves és friss saláta mindig. A piciben mostanában végre kiírják az ételek pontos összetevőit is, ami a vendégek igényére utal. A nagyban még faggatózni kell. A vendégkör nemcsak fiatal, hanem feltűnően karcsú is. Ez pedig vagy azt jelenti, hogy főleg eredményesen fogyókúrázók járnak ide, vagy pedig azt, hogy aki itt eszik, az karcsú marad, vagy lett. Kételyeimet tovább táplálja, hogy nemcsak a saláták fogynak szépen, hanem a sütemények is. Alkalmanként valóságos cukrászdává lényegül a hely, mindenki a gusztusos, répacukormentes, álhabos, gyümölcsös csodákat falja. Fajlagosan ezek a legdrágább készítmények. De ha ez az ebéd?
Felmérésem tudományosságát megalapozandó legutóbb megkérdeztem asztaltársamat, egy csont-sovány fiatalembert, hogy miért eszik itt. Kissé zavartan felelte, hogy ő nem, és csak ritkán, meg egyébként mindenevő, sőt. Leginkább a zsíros, fűszeres ételeket, a nagyon cubákos húsokat kedveli. Aztán lelkifurdalása támad, és egy-egy nap ad az egészséges táplálkozásnak is. Aznap egy ilyen nap volt.
Faragó Judit
