Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kijött a Jóbarátok előzetese

Rengetegen várták a Jóbarátok új epizódját, melynek már a forgatását is óriási érdeklődés és titkolózás kísérte végig. Most már azt is tudjuk, hogy a premier május 27-én lesz, a nálunk még nem elérhető HBO MAX csatornán. Tegnap kijött a hivatalos előzetes is, de sokaknak megdöbbentő meglepetést okozott.

A Jóbarátok az egyik legnépszerűbb sorozat a világon, így egyáltalán nincs mit csodálkozni az óriási érdeklődésen, ami övezi a szereplőket és úgy általában mindent, ami velük kapcsolatos. Tavaly kapott szárnyra a hír, hogy a hat feledhetetlen karakter ismét összeáll egy epizód erejéig. Ami kezdetben pletykának tűnt, abból mára valóság lett, és egy hét múlva már az is kiderül, mit hoztak össze az alkotók 2004 óta, akkor készült el ugyanis a 10 évadot befejező epizód.

Sokan már az első, rövid előzetes láttán hihetetlen izgalomba jöttek, aztán tegnap megjelent egy hosszabb verzió is, amely konkrétan több millió embert megríkatott.

https://www.youtube.com/watch?v=OaqeH9_yQBw

Akik ismerik és kedvelik a sorozatot, azoknak sok visszatérő momentum, poén és helyszín is visszaköszön a trailerből. Olvashattunk már a várható vendégszereplők parádés névsoráról is, amely olyan hírességeket tartalmaz, mint Justin Bieber, Deavid Beckham, Lady Gaga, Cindy Crawford, Cara Delevigne vagy James Corden. Állítólag Brad Pitt-el is folytak tárgyalások, aki az egyik legemlékezetesebb beugró volt a 8. évadban, de végül nem lett belőle semmi.

Aztán tegnap felkerült a People magazin exkluzív kisfilmje is a netre, amelyben mind a hat szereplő mesél, sztorizgat, önfeledten. Vagyis azért akad egy kivétel, még pedig Matthew Perry, aki a sorozatban Chandler Bing laza és vicces figuráját. A videóban feltűnik, hogy a többiekhez képest Perry eléggé le van lassulva, kb. öt percnél kezd el sztorizni, de nem pörög úgy a nyelve, mint hajdanán, olyan mintha a beszéd is nehezére esne. Láthatólag sápadt, le van fogyva, mintha árnyéka lenne önmagának.

https://www.youtube.com/watch?v=3EbbIfRWEJs

A most 51 éves színésznek köztudottan voltak drog-és alkoholproblémái, ezért szinte azonnal felröppentek a pletykák arról, hogy ismét visszaesett. A hírt hivatalosan senki sem erősítette meg, de eddig még nem is cáfolták azt, így csak remélni tudjuk, hogy alaptalanok a feltételezések és Matthew Perry egészségével nincs semmi komoly gond.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.