Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kiknek ad a boszorkány jó ajándékot?

Ha karácsony előtt, advent táján bekukkantunk az ablakokon itthon, Magyarországon, többnyire ugyanazokat a karácsonyi "hozzávalókat" látjuk: adventi kalendárt, koszort négy gyertyával, az erkélyen a feldíszítendő fenyőfát. De ha néhány ezer kilométerrel arrébb tennénk ugyanezt, és benéznénk egy-egy család otthonába, bizony egészen különleges tárgyakat és szokásokat vennénk észre.

Vagyis annak jártunk utána, hogyan is ünneplik a szeretet, Jézus születésének ünnepét szerte a világon. Ugyanis rendkívül érdekes szokásokat fedezhetünk fel mind Európában, mind pedig a tengerentúlon. Három országba látogattunk el...

Mivel Európában mindenhol állítanak fenyőfát (amely eredetileg német szokás volt), így ez Olaszországban is kihagyhatatlan része ez december 24-nek. Az itáliai gyerekek azonban nemcsak a Jézuskától kapják ajándékukat: Szentestén csak apróságokat raknak a szülők a fa alá, a nagyobb ajándék Vízkereszt napján érkezik, méghozzá egy egészen érdekes alak, a Strega Buffana nevű boszorkány hozza, aki seprűjén közlekedik. A rosszaknak szenet visz, a jóknak azonban mindenféle finomságot.

Az olasz felnőttek is megajándékozzák egymást: a legjobb barátaiknak szárított lencsét adnak, amely egyrészt szerencsét hoz a következő évre, másrészt pedig a szegényebb időkre emlékeztetik őket.

Ausztráliában is van Mikulás, akinek szánját mi más húzná, mint hat kenguru? A karácsony a déli féltekén egészen különlegesen zajlik, hiszen ott decemberben nyár van. Ettől függetlenül a családok díszítenek fát, igaz, csak műfenyőt, és misére is elmennek, hiszen a lakosság nagy része keresztény felekezetű. A szentesti vacsorát általában a szabadban fogyasztják, pikniket tartanak a tengerparton, vagy pedig barbecue-t készítenek.

Kenyában is fontos ünnep a karácsony, igaz, itt sem láttak még fehér karácsonyt. A családok tagjai azonban ilyenkor az ország és a világ minden pontjáról összegyűlnek, hogy együtt ünnepelhessenek. A templomokat kidíszítik: szalagokkal, virágokkal, léggömbökkel, zöld ágakkal. Az ünnepi vacsorát nyílt tűzön készítik el.

Persze mi, magyarok sem szenvedünk hiányt kedvesebbnél kedvesebb karácsonyi szokásokban: a betlehemezés, a kántálás, a pásztorjáték mind-mind kultúránk része. De meg is kellene őrizni: ezért ahhoz, hogy ne olvadjunk bele a piros mikulásos, egyen-karácsonyfás világba, neveljük úgy a gyermekeinket, hogy számukra teljesen természetes legyenek ezek a szokások...

Sz.F.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.