A vízhajtókat pangásos szívelégtelenségben, egyes vesebetegségekben és zsírmáj esetén az ödéma csökkentésére adják. Bizonyos vizelethajtókat széles körben alkalmazzák a magas vérnyomás kezelésére.
A szervezet önszabályozó folyamataival igyekszik fenntartani a saját belső egyensúlyát, célja az állandó elektrolit-koncentráció fenntartása.
A vese folyamatosan érzékeli a szervezet víztartalmát és töménységét, és ennek megfelelően különböző módon szabályozza, hogy mennyi víz szívódjon vissza. Ha tehát több só jut a szervezetbe, arányosan több vizet is vesz fel, vagy kevesebbet választ ki.
A vízhajtó vegyületek és vérnyomáscsökkentő hatásukVízhajtóknak nevezzük tágabb értelemben azokat a vegyületeket, melyek megnövelik a kiválasztott vizelet mennyiségét. Ez azonban sok esetben nem jár jelentős vérnyomáscsökkenéssel, ugyanis az elektrolit nagy mennyisége a szervezetben marad.
Azoknak a vízhajtóknak van terápiás értéke, melyek a nátrium- és a kloridionok ürítését növelik. A fokozott elektrolit-kiválasztás ugyanis fokozott folyadék-kiválasztással társul, mert a szervezet így tartja fenn a koncentráció-egyensúlyt.
Ahogy a szűrlet halad a csatornában, annak különböző részein mindig más és más anyagok tudnak visszaszívódni, illetve ez elektrolitok visszavétele is az egyes részeken különböző mechanizmussal történik.
Az így létrejövő nagy mennyiségű folyadékvesztés vezet a vénás nyomás csökkenéséhez. Tartósabb adagolás során a szervezet hozzászokik a vízhajtó hatáshoz, azonban vérnyomáscsökkentő hatás nem múlik el. Ennek oka lehet a vízhajtó vegyületek hatására másodlagosan kialakuló értágítás.
A vese működése és a vízhajtók kapcsolataA vese folyamatosan tisztítja a vért, naponta 180 liter vizet és benne oldott anyagot választ ki.
