Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Klikkelj vagy lapozz!

Vajon kiszorítják-e az internetes könyváruházak a klasszikus könyvesboltokat a könyvpiacról? A hazai vásárlóközönség mind nagyobb hányada online könyváruházakból szerzi be olvasnivalóját, ami a hagyományos könyvesboltokat szerepváltásra kényszerítheti. Az NRC Piackutató által készített E-Commerce Trend Report 2009 adatai szerint 1,8 millió magyar felnőtt próbálta már ki az online vásárlást, a trendeket figyelve pedig megállapítható, hogy négy év alatt megnégyszereződött azoknak a száma, akik életükben legalább egyszer vásároltak valamit a világhálón.  

A hazai e-kereskedelem slágerterméke a könyv: a magyar netezők 15 százaléka – több mint 400 ezer ember – rendelt már könyvet valamelyik internetes boltból. A könyv ilyetén népszerűsége persze érthető – egyrészt az átlagosnál magasabban képzett internetes társadalom egyébként is relatíve többet költ erre a termékre (közel 80 százalékuk vett legalább egy könyvet az elmúlt 12 hónapban), másrészt a könyv olyan árucikknek számít, amelynek vásárlásakor kifejezetten alacsony a kockázat.

Az internetes könyváruházakban történő vásárlás számos előnnyel jár. Az érintettek leginkább az időben korlátlan vásárlás lehetőségét emelik ki, vagyis azt, hogy az árut a nap bármely időszakában betehetik virtuális kosarukba. Emellett fontos tényező a kényelem, valamint az is, hogy könnyű összehasonlítani az egyes termékek tulajdonságait és árát. A webáruházakat rendszeresen látogatók akár 10-20 százalékot is spórolhatnak a hagyományos üzletekben vásárlókhoz képest.

A hagyományos könyvesboltban vásárlás a legtöbb ember számára szabadidős tevékenység, a kikapcsolódás egy fajtája. A vásárló hosszasan nézelődik, belelapozgat, beleolvas a könyvekbe, megszagolja a nyomdából frissen kikerülő példányokat, élvezi a ropogós vagy éppen selymes papírok tapintását. Ezt nem tudja pótolni semmiféle webáruház. Felismervén ezt az igényt, egyre több könyvesbolt kezd oly módon átalakulni, hogy még inkább a szabadidő eltöltésének terévé váljon, gyereksarkot rendez be, vagy kávéházat nyit a könyvek között, hogy a polcról leemelt könyveket kényelmesen elhelyezkedve lapozgathassa át a vásárló.

A könyvesbolt látogatása mindezek ellenére általában magányos élmény. Az interneten mind nagyobb hangsúlyt kapó közösségi terek ugyanakkor a magányos olvasót is beemelik egy szociális hálóba, hiszen számtalan blogon, könyvkritikai fórumon olvashatja hasonló érdeklődési körű embertársai véleményét a könyvekről, sőt ő maga is véleményformálóvá válhat. Az igényesebb webáruházak személyre szóló hírleveleket küldenek, illetve egész nap elérhető chat vonalakkal biztosítják a vásárlás egyedi élményét. A hagyományos könyvesboltban ugyan személyesen találkozhatunk az eladókkal, ám azoknak rendszerint kevés idejük van arra, hogy a vásárlóval elbeszélgessenek a vásárlót érdeklő témáról, s nem is várható el, hogy az irodalom minden szegmensét jól ismerjék. Így a vásárlóval való személyes kapcsolat, a vásárolni kívánt termékekről való disputa paradox módon sokkal inkább az internetre jellemző a közösségi oldalakon, illetve a chat ablakokon keresztül.
A hagyományos könyvesboltokban ráadásul sokkal nehezebb egy-egy adott könyvet megkeresni. Hisz a kb. 17.000 cím közül kell kiválasztani a minket érdeklőket, noha természetesen a könyveket egy viszonylag jól átlátható logika alapján helyezik el a kínálókra illetve a könyvespolcokra. Ugyanakkor számtalanszor fordul elő, hogy egy-egy könyvet nem a megfelelő műfajba katalogizálnak, s olyankor segítség nélkül esélye sincs a vásárlónak megtalálnia az őt érdeklő kiadványt. Ráadásul a katalógus rendszer meglehetősen rugalmatlan találmány, hiszen egy adott könyvet csupán egyetlen helyen kereshetünk, vagyis tudnunk kell előre, hogy amit keresünk, az a könyvesbolti eladó szerint például ifjúsági vagy szépirodalomnak minősült-e, a kortárs irodalom polcain keressük, avagy netán az SF kötetek között? Egy-egy könyv esetenként minden könyvesboltban más-más helyen keresendő az eladók tájékozottságának, műveltségének, érdeklődési körének függvényében.

Ezzel szemben a webáruházak keresőrendszerei sokkal rugalmasabbak, hisz a könyvekre többféle módon is rátalálhatunk. Több kategóriában is kereshetjük, s a könyvek minden adekvát kategória szerint felbukkanhatnak. A virtuális könyvespolcok keresési igényeink szerint pillanatról pillanatra átrendezhetőek.
A hagyományos könyvesboltokban a kiadók között óriási a verseny, ráadásul meg kell küzdeniük a terjesztők preferenciáival is. Ha egy kiadó nem alakít ki megfelelő jó viszonyt a terjesztőkkel és az 50% körüli terjesztői jutalékon túl nem költ további temérdek pénzt a megfelelő minőségű terjesztés biztosítására, akkor a könyve nem kerül kirakatba, nem állítják ki a premier gondolákon, s még csak a borítóját sem látja senki. Egy könyvespolcra elhelyezve, ahol csak a könyv gerince látszik vajmi kevés az esély arra, hogy a vásárló a könyvet megtalálja. Ezzel szemben a webáruházakban minden könyv kvázi egyforma esélyekkel indul, hisz amikor egy vásárló rákeres az adott kötetre, a könyv teljes címoldalával, fülszöveggel és minden alapvető információval tárul az olvasó elé, saját monitora közepén.

Ezért a kiadóknak is mind inkább az az érdekük, hogy köteteik a webáruházakban elérhetők legyenek.
Elképzelhetőnek tartom, hogy a könyvesboltok a közeljövőben még inkább a szabadidő kellemes eltöltésének színtereivé válnak, miközben a kiadók kvázi kiállítótermeivé alakulnak át. A kiadók nem azért jelennek meg a könyvesboltokban köteteikkel, hogy azokat ténylegesen ott értékesítsék, hanem azért, hogy megmutathassák magukat, termékeiket. A könyveket szeretők pedig kedvükre nézegethetik a számukra érdekes kiadványokat, melyeket hazatérve a kiállítási árnál jóval olcsóbban rendelnek majd meg valamelyik webáruházban.

Dr. Mund Katalin, szociológus a Booker.hu webáruház igazgatója


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.