Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kontinencia szűrőhetek!

Az Országos Alapellátási Intézet a megyei szakfelügyelő főorvosok szakmai támogatásával és közreműködésével, Kontinencia szűrőheteket szervez a háziorvosi rendelőkben 2010-ben, az ország több megyéjében.



Az Országos Alapellátási Intézet a megyei szakfelügyelő főorvosok szakmai támogatásával és közreműködésével, Kontinencia szűrőheteket szervez a háziorvosi rendelőkben 2010-ben, az ország több megyéjében. A program célja, azoknak a hölgyeknek a szűrése, és megfelelő orvosi ellátásuk megkezdése, akiket életkorukból, helyzetükből adódóan érinthet az inkontinencia kialakulása.
A vizelettartási zavar előfordulási gyakorisága a vizsgált népességtől, a helyszíntől, az életkortól, nemtől is függ, elsősorban azonban a hölgyeket érintő probléma. 50 éves kor körül általában a nők 30-40 %-nál fordul elő, 70 éves kor felett az érintettek száma jelentősen megemelkedik.
Az időben történő felismeréssel, kezeléssel a probléma orvosolható, vagy az állapot szinten tartható, illetve megelőzhető az életminőségromlás, amely a betegek jelentős számánál sajnos bekövetkezik.

Tavaly ősszel az OALI közreműködésével Zala és Csongrád megyében, 5-5 háziorvosi rendelőben „kontinencia teszt szűrőhetet” indítottak a résztvevő háziorvosok, hogy lehetőséget teremtsenek azok számára, akik még nem tudtak, vagy nem mertek vizelettartási problémájukkal orvoshoz fordulni.
A szűrőhét hatékonyságát a Szonda-Ipsos vizsgálta a résztvevő nők között. A szűrésen, a háziorvosok által meghívott 4764 hölgy közül 1298-an jelentek meg a rendelőkben kiállított standoknál, 1057-en töltötték ki a kontinencia szűrőkérdőíveiket, és kértek tájékoztatást a témáról szakemberektől.
A válaszadók - akik átlagéletkora 57 év - 37%-ának van gyakori parancsoló vizelési ingere, ami napi tevékenységeinek elvégzésében (23%) gyakorlatilag mindenben zavarja. A kérdőívet kitöltők 80 %-ának bizonyos helyzetekben, főleg köhögéskor, tüsszentéskor elcseppen a vizelete! Orvoshoz a válaszadók 36%-a fordult már vizelettartási problémájával, a 70 év feletti korosztály esetében ez az arány már jóval magasabb 72%. A felmérésből az is kiderült, hogy ők már legalább 5 éve küzdenek a problémával, és tüneteik is súlyosbodtak.

„A teszt szűrőhét eredményeiből is látszik, hogy még mindig nem fordulnak időben orvoshoz, akik vizelettartási problémában érintettek! – mondta Dr. Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója. A szűrőhetek háziorvosi rendelőkben történő megvalósításával, a probléma megoldásának legfontosabb kritériumát, az orvossal történő kommunikáció elindítását szeretnénk előmozdítani. Terveink szerint az év első felében, megyénként 30 háziorvos részvételével márciusban Bács-Kiskun, áprilisban Csongrád és májusban Vas megyékben folytatjuk a szűrőheteket.”

A szűrőprogramban résztvevő háziorvosok levélben értesítik a 45 év feletti hölgy pácienseiket a kontinencia szűrés idejéről és fontosságáról. A levél mellé kiküldésre kerül az az előszűrő kérdőív is, melynek kitöltésével, értékelésével a hölgyek már egy előzetes tájékoztatást kaphatnak állapotukról. A kérdőív eredményei és a háziorvos motiválása átsegítheti az érintetteket az első kritikus lépés megtételén, azaz beszélni a problémáról. A háziorvossal történő személyes konzultáció lehetőséget teremt a megfelelő diagnózis felállításához, illetve a vizelettartási probléma pontos okának kiderítéséhez, amely az eredményes kezelés elengedhetetlen feltétele.


„Nagyon szeretnénk ezzel a programsorozattal elérni, hogy minél több olyan hölgy, aki vizelettartási problémában szenved megfelelő orvosi ellátásban részesülhessen! – mondta Dr. Balogh Sándor főigazgató.”


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.