Az energiatartalom mellett fontos tényező a bevitt táplálék összetétele, mivel az emberi szervezet bizonyos aminosavakat és zsírsavakat nem képes előállítani. Így ezeket az esszenciálisnak nevezett összetevőket a táplálékfelvétellel kell bevinnünk, sőt a vitaminok és nyomelemek jelentős része is ebbe a csoportba tartozik.
Az éhezés lehet abszolút (ha a bevitt energia és táplálék minőségi összetétele sem megfelelő) és relatív (megfelelő energiabevitel mellett kedvezőtlen minőségi összetétel, hiánybetegségek).
Az energiahiány alkalmazkodási reakciókat indít be. Ha az éhezés mellett a folyadékbevitel megtartott, akkor a táplálékbevitel hiányát (éhségsztrájk vagy orvosilag ellenőrzött, drasztikus fogyókúra, vészhelyzetben, a harmadik világ országaiban) mintegy 30-60 napig lehet elviselni. Ennek során a szervezet részben a zsírszövetben tárolt energiát, részben a saját fehérjéit használja fel. Az átlagos emberi zsírszövet 40-50 napra elegendő energiát tárol.
Meddig éhezhetünk?
Az éhezés túlélési idejét nem a zsírszövet tömege, hanem a szervezet fehérjevesztésének mértéke szabja meg. Az éhezés akkor vezet halálához, ha a felépítő fehérjék harmadánál több használódik fel.
A szervezet egyik létfontosságú alkotóeleme: a vércukor
A szervezet számára alapvető feladat a vércukorszint fenntartása, mivel a központi idegrendszer működéséhez elengedhetetlen a glükóz, mely egyben az egyéb szervek általános energiaforrása is. Egynapi éhezés után a test energiaigényének biztosítására elsőként a májban és az izmokban tárolt glikogén lebontása megy végbe.
A glikogénraktárak kimerülését követően a korai éhezésben a szervezet a fehérjék lebontásából származó aminosavakból glükoneogenezissel (fehérjékből és zsírból előállított cukor) állítja elő a szervezet működéséhez szükséges glükózt. A krónikus, adaptált éhezésben a szervezet kisebb mértékű fehérjebontás mellett szükségleteit a zsírlebontás végtermékeinek felhasználásával (ketontestekkel) fedezi.
A ketontestek részben az agyat is el tudják látni energiával (mintegy 20 százalék glükóz azonban mindenképpen szükséges a központi idegrendszer megfelelő működéséhez). A fehérjék fő forrása a vázizomzat, ezért ha lebontásuk mérséklődik, lassul a vázizmok tömegének csökkenése. A glikogénraktárak kimerülése után - mivel a glükóz nem pótolható zsírokból - a szervezet az idegsejtek működéséhez szükséges cukrot az aminosavaknak az átalakításából kezdi fedezni.
Folytatás: http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=13&menu=betegseg&news_id=2262
Forrás: www.webbeteg.hu