Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Lakásépítési rekordok dőltek meg

A KSH friss adatai szerint, 2017. IV. negyedévében 9600 lakás építésére adtak ki engedélyt országosan, míg 6400 ingatlan épült meg. Az építési engedélyek mértéke a 2008-as szinteket idézi, s az elmúlt kilenc évben csak két negyedévben volt ennél valamivel magasabb. A megépülő lakások száma pedig hét év óta a legnagyobb – áll az OTP Ingatlanpont közleményében.

Összesen 38 ezer építési engedélyt adtak ki tavaly, ami 20% emelkedés 2016-hoz képest, s kilencéves rekordot jelent. A 14,4 ezer megépült lakás pedig 44%-os növekedést jelent, ami 2010 óta a legmagasabb érték.

Kép: pexels

Budapesten az országosnál is jobban pörög a piac. Éves szinten 56%-os növekedés után, a tavaly kiadott 14,6 ezer építési engedélynél legutóbb 2005-ben volt csak magasabb érték. Ugyanakkor a használatba vételi engedélyt kapott 2760 ingatlan hajszálnyival elmarad a tavalyi szinttől. A nagy projektek elhúzódó építési folyamata és átadási procedúrái miatt ez utóbbi mutatóban a fővárosban idén várható tehát csak látványos növekedés.

Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint 2018-ban 9 ezer társasházi lakás építésének befejezése várható a fővárosban (ám ezek nem mindegyike fog használatba vételi engedélyig eljutni), ami több mint kétszerese a tavalyinak.

- Az élen a XIII. kerület áll 2400 lakással, melyet a XI. kerület követ 1300 ingatlannal, majd a VIII. és IX. kerületek egyenként majdnem ezerrel. Ráadásul a piac egészét monitorozó adatbázisunkban már most tízezer feletti megépülő lakást látunk 2019-re is. Addig tehát mindenképpen kitart a lakásépítési lendület. Kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz a 2016-ban eredetileg négy éves időtávra bevezetett ösztönzőkkel.

Ha felépül végre a házunk… – mit gondoltok, mennyi lesz az áfa?
Igen érdekesen alakult Budapesten az ingatlanpiac, a lakásvásárlók egyik szeme sírt, a másik nevetett az év végén. Hosszú évek óta nem látott számú új építésű lakás között válogathattak, de közben egy év alatt 70 ezer forinttal szökött fel az átlagos négyzetméterár a fővárosban. Lehetne mondani: aki késlekedik, ráfizet, de a vásárlók mielőtt lecsapnának egy jó vételre, számoljanak vele, hogy nemcsak a lakások száma és ára emelkedik, hanem a kockázatok is!

Ha 2020-tól újra 27%-ra emelkedik az új lakások áfája, az további áremelkedést generál. Félő, hogy ez a mostani keresleti boom végét jelentené, ami természetesen a kínálatot is látványosan visszafogná, ugyanakkor ez a lakásépítések „tehetetlensége” miatt a számokban csak 1,5-2 év késéssel jelentkezne – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Fejlesztési potenciál pedig bőven van Budapesten. Az OTP a piac egészét monitorozó adatbázisában jelenleg 72 olyan beruházás szerepel, 14 ezer lakással, amelyek megépítését a sajtóban vagy honlapjukon már bejelentették a beruházóik. Nagy részük átadásával azonban csak 2019 után lehet számolni, s értékesítésük sem kezdődött még el. Ha az áfaszint maradna 5%-on, s a kereslet is kitartana a mostani szinten, ezek hamar „aktivizálódhatnának” majd. Ott is a XIII. kerület viszi a prímet, ahol 17 helyszínen 5100 lakás építése áll előkészítés alatt, s az önkormányzat tervtanácsa elé az elmúlt bő egy évben további mintegy 2500 lakás került. A XI. kerületben 9 projekt keretében 3500 lakás építését tervezték, s ezer feletti lakásszám várható még a IX. és a X. kerületekben is.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.