Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Leégtünk, - a leszokásban is!

A hazai dohányosokat gyenge leszokási hajlandóság jellemzi: tisztában vannak a szövődményekkel, a függőség tényével, mégis felmentik magukat - derül ki többek között az Egyensúly Alapítvány most közzétett országos reprezentatív kutatásából.

Bár egyre nyitottabbak az orvosi segítségre, ritkán élnek vele, ha megpróbálnak leszokni, azt egyedül teszik - főként a családjuk miatt. Leggyakrabban a háziorvos és a család együttes segítsége lehet a mentőöv a cigarettázóknak, hiszen azoknak, akik orvosi segítséggel próbálnak meg leszokni, hatszor nagyobb az esélyük a sikerre.

A mikrokörnyezet hatása már a rászokásban tetten érhető, hiszen a megkérdezettek több mint fele első alkalommal a barátok és a társaság miatt gyújtott rá, továbbá a dohányosok környezetében minden második ember cigarettázik.

Az kétségtelen, hogy a leszokáshoz nagy erőfeszítés és kitartás kell, ám aki egyedül próbálkozik ezzel, segítség nélkül, - kevés sikerrel jár.

Ilyenkor nincs mese, kell az orvosi segítség!

"Az orvosi háttértámogatás lényege abban áll, hogy a szervezet egészségi állapotának felmérésével személyre szabott terápiát ajánl a háziorvos, tanácsot adhat a szükséges életmód változtatáshoz és egyben pszichés támogatást is nyújthat a hatalmas erőfeszítéssel járó leszokási folyamatban. Azoknak a dohányzóknak, akik orvosi segítséggel próbálnak lemondani káros szenvedélyükről, hatszor nagyobb az esélyük a sikerre" - állítja Dr. Vajer Péter, családorvos.

A felmérés szerint, a válaszadók átlagosan 2-3 alkalommal kísérelték meg abbahagyni a dohányzást, és alig több mint egy évig bírták cigi nélkül. Minden negyedik dohányosnál fordult már elő valamilyen dohányzással kapcsolatos egészségügyi szövődmény, mégis csak egynegyedük konzultált orvossal.

Az életkor emelkedésével nő a dohányzással töltött évek száma, és a naponta elszívott cigaretta mennyisége, ami a függőség kialakulásának tipikus jellemzője. A szenvedélybetegek szinte teljes köre tisztában van azzal, hogy a dohányzásnak súlyos következményei lehetnek, de nem betegségként kezelik, és nem fordulnak orvoshoz.

A szenvedélybetegséget pedig kezelni kell! Erre szólítanak fel az egyre gyakoribb kampányok is.

Forrás: Egyensúly Alapítvány


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.