A mindennapi együttélés során felmerülő konfliktusok megoldásához és a kapcsolat kiteljesedéséhez így mind inkább igény van a tudományos kutatások elfogulatlan, tényeken alapuló eredményeire.
Mert bárhogy igyekezzenek is önjelölt szakértők, ne higgyük el, hogy a hajdani szociális ragadozó, akit nemcsak hogy beengedtünk, de egyenesen behívtunk a házunkba, tulajdonképp ma is csak báránybőrbe bújt farkas.

Az utóbbi pár év kutatási igazolták azt az elképzelést, hogy a kutya a háziasítás során egy sor olyan genetikai változáson ment keresztül, amelyek a farkas őshöz képest fontos különbségeket hoztak létre társas viselkedésében. Ma már tudományos adatok bizonyítják, hogy a kutyák hasonló módon kötődnek a gazdájához, mint a kisgyerekek a szüleikhez (és ez igaz a menhelyről befogadott kutyákra is), ugyanakkor még ember által kézből (cumisüveggel) nevelt farkasok sem mutatnak hasonló viselkedést. Egyes kommunikációs teszthelyzetekben a kutyák hajlamosak úgy dönteni, ahogyan a kisgyerekek, ellentétben például a farkasokkal és a csimpánzokkal. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy helyes lenne minden helyzetben úgy kezelni őket, mint a gyerekeket, hiszen sok más szempontból viszont jelentősen különbözik a viselkedésük, gondolkodásuk.

Manapság épp ezért nehéz a kutyás szakemberek (kiképzők, sportolók..) számára, összeegyeztetni a múltbéli elképzeléseket a szigorú falkahierarchiáról és főként büntetésen alapuló módszerekről, azzal a napjainkban egyre szélesebb körben elterjedt vélekedéssel, hogy a kutya társ, és nevelésében kerülni kell mindenféle negatív elemet. A kutya ugyanis valóban a farkas leszármazottja, és bizony hajdani őse számtalan viselkedési jellegzetességét ma is őrzi. Ugyanakkor a háziasítás hosszú folyamata alatt genetikai változások sora tette képessé az emberi környezetbe való beilleszkedésre, és ez a különleges alkalmazkodás olyan tulajdonságokat hívott elő, amelyekről minden gazda regényeket tudna mesélni.
Az etológusok figyelme az utóbbi években világszerte a kutyák viselkedése, a kutya-ember kapcsolat elemzése felé fordult.

Ma már adatok bizonyítják, hogy a kiképzésben használatos goromba módszerek nem csupán a kutyabarátok ellenérzését váltják ki, de hosszabb távon a kiképzés hatékonyságát és a kutya magabiztos munkavégzését is gátolják. Kutatások mutatták ki azt is, hogy a gazda személyisége, a tartási körülmények és az együtt töltött idő mind befolyással vannak a kutya viselkedésére, jólétére. Számtalan felmérés igazolta a fajták temperamentumában, igényeiben jelentkező különbségeket, ezzel is segítve a gazdákat a megfelelő társ kiválasztásában, és a mindkettőjük számára ideális közös programok kialakításában. Kutyáink figyelnek ránk, és tudják, hogy mi figyelünk-e rájuk (akkor hajtják végre az utasítást, ha nekik szól, akkor lopják el az ételt, ha telefonálunk), és többnyire könnyebben rájönnek egy probléma megoldására, ha azt egy ember mutatja meg nekik, mint egy másik kutya.

Kérdőíves felmérésekből tudjuk, hogy a gazdák túlnyomó többsége nagyon gyakran beszél a kutyához, annak ellenére, hogy tisztában van azzal, hogy kedvence nem érti a bonyolult mondatokat. A kutya nyilvánvalóan egyre fontosabb szerepet tölt be sok család életében – ez különösen igaz például a mozgássérült-segítő vagy vakvezető kutyákra –, így nem csoda, hogy növekszik a kutya jólétére, élettartamára ható tényezők feltárását célzó kutatások száma is.
A kutya évtízezredek óta a társunk, azóta próbálja kitalálni, mit várunk tőle. E próbálkozás sikeressége ősidők óta a rá ható szelekció legfőbb szempontja volt. Így biztosak lehetünk benne, hogy ő nagyon igyekszik. Vajon mi is?

Dr. Gácsi Márta