Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Lehet környezettudatosan is fesztiválozni

A jó koncertek és a bulik mellett a fesztiválokon egyre fontosabb a környezettudatosság.

A hazai fesztiválokon már évek óta elérhetőek a szelektív hulladékgyűjtők, a bulik végeztével sokszor mégis hegyekben áll a szemét a rendezvényhelyszíneken. A HELL ENERGY célul tűzte ki, hogy az idei EFOTT-on valóban a szelektív gyűjtőben landoljanak az aludobozok: egy speciális doboz-visszagyűjtő installáció várta a fiatalokat, akik a különleges gyűjtőbe kidobott italdobozokért cserébe ajándékot kaptak.

Korunk egyik legnagyobb fenntarthatósági kihívása a csomagolások újrahasznosítása és visszaforgatása a gazdaságba. A nyári fesztiválokon is hatalmas mennyiségű csomagolási hulladék keletkezik, melyek csökkentésére már több kezdeményezés is született, például az egyszer használatos műanyagok kiváltása, repohár-rendszer bevezetése, azonban még a mai napig nagyon sok műanyagpalack-és pohár kerül szemétbe a rendezvényeken, ami az egyik legnagyobb környezetterhelést jelenti.

Az alumínium italdobozok a megfelelő helyre kerüljenek

A PET-tel szemben az alumínium italdobozok – megfelelő gyűjtés és kezelés mellett – végtelenszer és teljes mértékben, minőségvesztés nélkül újrahasznosíthatók. Hulladékanyagként is a legértékesebbek az összes csomagolás közül, visszagyűjtésük és újrahasznosításuk is a legkönnyebben, legnagyobb arányban megoldott. A valaha kibocsátott alumínium mintegy 75 százaléka jelenleg is forgalomban van, a hatékony körforgásnak köszönhetően akár 60 nappal azután, hogy a fogyasztó a szelektív hulladék tárolóba dobta, ismételten alumíniumdoboz készülhet belőle.

Szerencsére 2022-ben már lehet környezettudatos módon fesztiválozni!

A HELL cégcsoport többek között ezért is tette le a voksát az alumíniumdoboz mellett, és mindenkit – fogyasztókat és italgyártókat egyaránt – arra ösztönöz, hogy tegyen aktívan a körforgásos gazdaság megvalósulásáért.

A környezettudatos hulladékgyűjtés létrejöttét az idei EFOTT-on egy igen látványos installációval segítette a HELL. Az alumínium körforgását népszerűsítő építmény egy közel 2x2 méteres doboz volt, mely egyben egy hatalmas visszagyűjtő pontként is működött. Azok, akik ebbe dobták kiürült italdobozaikat, hasznos ajándékokat kaptak – több doboz esetén akár napszemüveget, sapkát, törölközőt. A fesztivál idejére meghirdetett visszagyűjtési kampány szemmel látható eredményt hozott, hiszen az EFOTT 4 napján alig lehetett eldobott dobozokkal találkozni a velencei-tavi fesztivál területén.

A begyűjtött több ezer aludobozt az Inter-Metal Recycling szállította be a hulladékkezelő telephelyére – az aluhegyeket bálázzák, majd visszaszállítják a gyártóhoz, hogy újra olyan tekercsek készüljenek belőlük, amelyeket a HELL is használ termékei csomagolásánál, ezzel bezárva a körforgást.

A HELL ENERGY-nél a fenntarthatóság nemcsak elméleti szinten része a vállalati filozófiának, hanem stratégia épül rá, és az valódi tettekben mutatkozik meg. A cégcsoport hosszú távú fenntartható fejlődési programjának köszönhetően folyamatosan növeli portfóliójában az aludobozos termékek arányát, így tavaly már termékeinek 95 százaléka alumíniumdobozban került forgalomba, melyek világszinten is kimagasló újrahasznosított tartalommal és alacsony karbonlábnyommal rendelkeznek.

Ezt is olvasd el:


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.