Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Lilu és Malek Andi meglepetése Illés Fanninak

Lilu, Malek Andi és Illés Fanni a vízi sportok szerelmesei. Lilu tinédzser korában műugrónak készült, Andit korábban vízipólózó édesapja tanította meg úszni, Fanni pedig a riói olimpiára készülve minden reggel úszóedzéssel kezdi a napjait. A három híresség ezúttal együtt, az uszodában töltötte a délelőttöt, ahol Lilu és Malek Andi lelkesen biztatták a világversenyre készülő sportolót.  

Lilu, Malek Andi és Illés Fanni egy őssejtes kozmetikai termékcsalád őszi kampányának köszönhetően ismerkedtek meg egymással, és azóta több közös programban is részt vettek. A természetes szépséget támogató hírességek ezúttal az uszodába látogattak el, ahol Lilu és Malek Andi együtt biztatták a riói olimpiára edző paralimpikon-szépségkirálynőt.

Illés Fanni, Kép: sajtóanyag

llés Fanni a világversenyre készülve naponta majd hat órát tölt edzéssel. „Reggel 4:40-kor kelek és a párommal lemegyek a konditerembe edzeni. Emellett minden nap két-két órát úszom délelőtt és délután. 12 éves koromban vittek el először gyógyúszásra, ahol három hét alatt három különböző úszásnemet is megtanultam. Egy hónapra rá már gyorsabban úsztam, mint apukám, pedig én csak karral tempózom” – árulta el a sportoló, aki a londoni és a pekingi olimpián egyaránt nyolcadik helyen végzett 100 méter mellúszásban, emellett pedig két Európa-bajnoki bronzérmet is magáénak tudhat. A következő világversenyére készülő úszót ezúttal Lilu és Malek Andi is meglátogatta az uszodában, hogy biztassák  a felkészülés közben.

Lilu tinédzser korában sikeres műugró volt, és a mai napig a víz szerelmese. „16 éves koromban műugrónak készültem, és imádtam a Margitszigeten a Sportuszodában töltött nyarakat. Sportoló családból származom, édesapám válogatott jégkorongkapus volt, így ismerem az élsportolók életét, és nagyon becsülöm őket, mert vagányabbak és fegyelmezettebbek, mint mások. Pontosan tudják, mit akarnak” – mondta a műsorvezető.

Kép: sajtóanyag

Malek Andit korábban vízipólózó édesapja tanította meg úszni. Bár mostanában ritkán járok le az uszodába, nagyon jó mozgásformának tartom, mert nem terheli meg úgy az ízületeket, mint más, nem vízi sportok. Az uszoda és a strand világa ugyanakkor kevésbé áll hozzám közel, mert ismert emberként valahogy sosem okozott örömet fürdőruhában végiglejteni a kíváncsi szemek előtt” – árulta el a színésznő, aki hozzátette, a termálvizet nagyon szereti, mert jót tesz a bőrnek és gyógyítja az ízületeket is.

Mi már azt is megírtuk, hogyan szépül a három sztár! Nézd csak meg!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.