Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Liptai Claudia kis híján elvesztette a látását

A műsorvezető felidézte azt a házibulit, amely után – egy balszerencsés momentumnak köszönhetően – kis híján elvesztette a látását. 

Hétről hétre újabb témát boncolgat rádióműsorában, az ’ÉdesKettes’ – ben Liptai Claudia és Pataki Ádám, akik legutóbb a házibulikról nosztalgiáztak. Mint kiderült, mindketten őriznek szép és kevésbé szép emlékeket a zenés-táncos összejövetelekről.

„Mikor még fiatalabbak voltunk kétszer volt a cukrászdában – amit azóta átépítettünk – házibuli. A fagyis rész volt a DJ pult, a sütemények hűtőjében pedig az italokat jegeltük. Az ablakokat fekete fóliával takartuk be, hogy meglegyen az esti hangulat. Utólag derült ki, - mikor reggel megérkezett a takarítónő - hogy emiatt a padló is fekete lett a cukrászdában. Azt hiszem ez volt az utolsó házibulink ott”

– emlékezett vissza a 95.8 Sláger FM-en a mestercukrász, akinek felesége sokkal rosszabbul is járhatott volna az egyik bulit követően.

Valamikor hajnali 4 körül fejeződött be a házibuli, elég fáradt voltam, éreztem a szememen is, hogy megviselte az éjszaka. Gondoltam kérek a házigazdától egy szemcseppet és segítek ezen. A kezembe is nyomott egyet én pedig 2-2 cseppet bele is csepegtettem. Alig telt el egy kis idő, egyre rosszabbul láttam. Azt hittem a fáradtságtól, de mikor már tényleg alig láttam szóltam a többieknek. Kiderült, hogy nem szemcseppet, hanem a házigazda pupillatágító cseppjét kaptam, amit egy műtét előtt kellett használnia. Még egy halálfej is volt rajta, maximum egy cseppet lehetett volna használni, én viszont dupláztam. Azonnal elindultunk az orvoshoz, én fekete napszemüvegben, fekete lepellel a fejemen, ugyanis a pupillámmal nem bírtam elviselni a fényt. Az orvos ellátott és azt mondta, ha nem akarok megvakulni másfél napig ki se mozduljak otthonról, a sötét szobából. Kész szerencse, hogy megúsztam ennyivel

– idézte fel a történteket Liptai Claudia.

Szerencsére Liptai Claudia megúszta néhány napos szempihentetéssel a dolgot, de azóta biztos, hogy jobban ügyel minden szerre, amit a szemébe csepegtet, hiszen ahogy látszik könnyen baj lehet egy óvatlan pillanatban is.

Ezt olvastad már?


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.