Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Már mindenhol és mindig nagy veszélyben vagyunk!

Már nemcsak a kirándulások alkalmával vagyunk veszélyben, hanem a városi parkokban, kertekben, erdős, fás területeken is megjelentek a kullancsok! Egyre több ismerősöm számol be arról, hogy nem várt helyen kapott kullancsot...

 A kullancsok elleni védekezés fontosságát és módszertanát a társadalom összes tagjáig ki kell kommunikálni, mert a kullancsok már nemcsak a természetben, hanem a városok kertjeiben és a parkjaiban egész éven át lesik áldozataikat.



Már sokat hallottak tőlünk a kullancsok biológiájáról, melyből most két momentumot ragadunk ki.

A kullancsok elterjedésének és létszámának növekedésének okai:
Egy vérrel szívott kullancs nőstény néhány hét elteltével több ezer petét rak. Ez a kullancsok betelepedésének az egyik oka, mert egy áldott állapotú kullancsmama is elég ahhoz, hogy egy kert, v. park aztán benépesülhessen. Sajnálatosan a honi hanyag turizmusnak köszönhetően sokan nem védték a velük kiránduló kutyáikat a kullancsoktól, s ezért vidékről még a Főváros kertjeibe és parkjaiba is betelepültek a kullancsok.
Továbbá a globális felmelegedés okán, azaz a talaj menti fagyok elmaradása okán nem gyérül a kullancspopuláció....

A kullancsok más fertőzési technikákkal is „rendelkeznek” :

A köztudatban csak az van benn, hogy a kullancsok a csípésükkel fertőznek. De a kullancsok másképp is tudnak fertőzni:
1-A kullancs székletében is vannak kórokozók. A széklet beszáradása után az felporzik, s így a közelben lévő ember vagy háziállat légúti fertőzést szenved. A bőrsebbe került széklet is fertőz.
2-Az elhalt kullancs testében élve maradnak a mikroorganizmusok és a tetem porladása után is megvan a belégzéses fertőződés lehetősége. A széklet és a tetem porladás után az állattartó épületek és a ritkán használt hétvégi bungalók takarítása során okoz fertőződést.
3-A természetben legelő birka, kecske, vagy tehén nyers tejének jóleső kortyolásakor is fertőződhet az óvatlan kiránduló a kullancs által a kérődzőbe juttatott kórokozótól.
4-A kullancsok terjesztette kórokozókkal fertőzött erdei állatok testváladékaikkal szennyezik a növényzetet és a természetes vizeket, ahol közvetett úton mi is és kedvenc állatunk is fertőződhetünk.
5-A fertőzött kullancs- vagy ürüléke lenyelésével is bekövetkezhet a fertőződés, elsősorban kisgyermek vagy kutya esetében.
6-Ja és amit tudnak: a csípésükkel!

Miért fontos tudni ezeket a fertőzési technikákat?
Azért mert az agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusa nem csak csípéssel, hanem belégzéssel és emésztőtraktuson át bejutva is képes fertőzni az áldozatát!!!!!!!!!!!!!!

Tehát itt már felvillan az, hogy a kullancs prevenció hallatán nem csak egy síkon kell gondolkozni és cselekedni!

A 2P-elve szerint, azaz a progresszív prevenció gondolatmenetén át kell felépítenünk az egyéni szintre át tevődött prevenciót.
Mivel már területeinket nem tudjuk permetezéssel védeni a vérszívók ellen, s hogy tőlük ne kaphassunk betegségeket megfelelően védekeznünk kell.
A hangsúly a kullancsok és szúnyogok által terjesztett betegségek megelőzésén van!

Már benne vagyunk a tavaszban s ilyenkor a védekezést progresszívra kell állítanunk és először a betegség ellen kell preventíve lépni.
Ennek első védekezési síkja az, hogy a legveszélyesebb betegség a (agyvelő- és agyhártyagyulladás) vírusa elleni védőoltás gyorsított oltási sémája szerint történő beoltása a mindazon embereknek és gyermekeknek szükséges, akik kapcsolatot tartanak a természettel, (de már a városlakókat is). A szükséges védőoltást két hétre rá az első emlékeztető oltással kell megerősíteni, majd kilenc hónap múlva következik a második emlékeztető oltás, amit három évente rendszeres emlékeztető oltásokkal kell megerősíteni.
Az oltás egy innovációt tartalmaz.
A fecskendő tűje nem hasító-fájdalmas hegy kiképzésű, ezért mondják a gyerekek, hogy „ez a szuri már csak muri”.
A gyermekeknél még egy rendkívül fontos életvezetési tanács következik!
A családi fészekből kirepülni készülődő gyermekeiknek adják át és tegyék a költöző bőröndjébe az oltási könyvét és hívják fel a figyelmüket arra, hogy három évente az (agyvelő- és agyhártyagyulladás) vírusa elleni védőoltást élethosszig adassák be felnőtt, önálló életük során, s a majdan születő gyermekeiket egy éves kortól szintén oltassák!!

A második védekezési síkja a kullancsok elleni védekezés.

A természet szűkebb területein (táborhelyeken), vagy a zöldövezeti kertekben és parkokban a kullancsveszélyt csökkenthetjük terület- és/vagy egyedvédelemmel.
Területvédelem:
-Egyik lehetősége a kullancsok biológiájának ismeretéből fakadó módszerek.
Kerülni kell a vadak által tömegesen, gyakorta látogatott helyeket (vadcsapásokat, vadetetőket stb). A házak és az állattartó épületek körül kaszálással, bozót és rágcsálóírtással kell megszűntetni a kullancsok életterét. Az urbanizált helyektől távol kell tartani az erdei állatokat, különösen a sünöket.

Egyed védelem:
-2008-tól megszűnt az Actellic permetszerrel történő területvédelem lehetősége, ezért a megelőzés egyéni szintre tevődött át.
Egyik lehetőség magunk védelme szempontjából az , hogy a kullancsok lucifug , azaz napfényt gyűlölő tulajdonságát használjuk fel ellenük.
A szezonban a reggeli- és a délutáni órákban ne tartózkodjunk kullancsveszélyes területen, s gyermekeinket és se haggyuk a susnyásban árnyékot adó cserjék alatt szöszmötölni. A búvóhelyet adó hosszú hajunkat a szezon kezdete előtt nyírassuk le, hogy bőrfelszínüket elérhessék a napsugarak, távoltartva így a kullancsokat. A természetben könnyen ellenőrízhető öltözetben tartózkodjunk, s gyakran tartsunk „kullancsvizitet”.
A kullancs áldozatára kerülve a napfénytől mentes, izzadt-párás testrész bőrébe szúrja szipókáját. A bőrberögzülés tekintetében a látó kullancsok a rövid-, míg a „vak” kullancsok a hosszúszájszervű csoportba tartoznak. Az elöbbiek több-, míg az utóbbiak rövidebb időt töltenek vérszívással.
-Ma már nemcsak a kullancsok, hanem a szúnyogok is terjesztenek veszélyes betegségeket.

-Az oltás csak a legveszélyesebb betegség az (agyvelő- és agyhártyagyulladás) vírusa ellen véd, de nem nyújt védelmet a vérszívók által terjesztett egyéb betegségek ellen, ezért fontos a vérszívók, azaz a kullancsok és a szúnyogok elleni riasztószerek használata.
- Rovarriasztók vásárlásakor olvassuk el a vásárlói tájékoztatót és a bőrtípusnak és a szabadtéri tevékenység intenzitásának megfelelő rovarriasztót válasszunk.
-Léteznek gyengéd, bőrbarát, bőrgyógyászatilag tesztelt rovarriasztók (például: OFF Family Care rovarriasztók).
-Az illat-, színezék- és tartósítószermentes riasztószerek érzékeny bőrön és kisgyermekeken is alkalmazhatók.
-Az aktív életmód kedvelőinek a magas hatóanyagtartalmú rovarriasztókat (például: Autan rovarriasztók, OFF Active aeroszol) ajánljuk, mert fokozott igénybevétel esetén is, akár 8 órán át tartó hatékony védelmet biztosítanak.

Ha minden védekezés dacára kullancscsípés ér nem kell megijedni, azonnal cselekedni kell!

A kullancs bőrből történő szakszerű eltávolítása:

A kullancs bőrből való eltávolítására sok hibás népi módszer él a köztudatban. Sajnos minden hagyományos módszer (zsírral bekenés, csipesszel kicsavarás stb.) a kullancs fuldoklását és gyötrését célozza, minek következtében a kullancs kínjában kórokozót tartalmazó nyálat köp áldozatába. Tehát e módszerek pont a fertőződést ( iatrogen infekciot) idézik elő .
„A kullancs szakszerűtlen eltávolításakor is történhet fertőződés, ha a kullancs „feje”
bennszakad a bőrbe. A szétszakadt kullancs testéből kiömlő kórokozó tartalmú testváladéka fertőzi a csípett személyt, s ha körömmel tépték ki a szétszakadó kullancsot, akkor még a körömágyi, hajszálrepedésű sebeken keresztül az eltávolítást végző személy is fertőződhet” / Kimminan nyomán/.

Szakszerű eltávolító eszköz és módszer

A vérrel szívott, kifejlett kullancsok (imágók) eltávolítására szolgáló eszköz a KULLANCS-ELTÁVOLÍTÓ KANÁL. Országszerte a gyógyszertárakban, állatpatikákban és a benzinkutakon kapható, mindenki által alkalmazható, műanyag, orvostechnikai eszköz a Találmányi Világkiállítás aranyérmét is megkapta.
Az eszköz a kullancs szipókáját úgy fordítja ki az ember vagy a társállat bőréből, mint ahogy a meggymagkinyomó a meggyből a magot anélkül, hogy megragadná és megszorítaná a kullancs testét (nyálmirigyeit).
Mindenkinek legyen Kullancs-Eltávolító Kanál a házipatikájában, autója egészségügyi dobozában és a kirándulásokkor a hátizsákjában.

A szakszerűen eltávolított kullancs kérdést hordoz a legveszélyesebb betegség az (agyvelő- és agyhártyagyulladás) vírusa ellen oltott személynek is.
Van-e Lyme-borreliosist okozó baktérium a kullancsban?
E kérdés megválaszolására született VILÁGÚJDONSÁG:

Fasissi BoTick márkájú
KULLANCS-TESZT
Gyorsteszt direkt borrelia-kimutatásra kullancsból
HASZNÁLATI UTASÍTÁS


A Fassisi® BoTick márkájú
KULLANCS-TESZT
a leggyorsabb direkt borrelia (B. garinii, B. afzellii, és B. burgdorferi sensu stricto) kimutatást kínálja kullancsból.

BORRELIOSIS

Világszerte több mint 800 kullancsfajta ismert, melyek két fő családba sorolhatók: óvantagok és kullancsok. Az óvantagok főleg a trópusokon és a szubtrópusokon fordulnak elő.
A kullancsok egységestestű élősködők, amelyek közé a közönséges kullancs (Ixodes ricinus) is tartozik, világszerte elterjedtek és a Lyme-borreliosis (régi nevén: Lyme-kór), illetve az (agyvelő- és agyhártyagyulladás vírus fertőzés) terjesztői. Míg az FSME vírus a kullancsok nyálmirigyében található és a csípés során közvetlenül átvihető az áldozatra, addig a borreliák a kullancs középbelében találhatók.
A szívóaktus közben terjednek és csak néhány óra után jutnak át a nyálmirigyen keresztül az áldozatba. Így a szúrás időpontja utáni első órákban még nem feltétlenül áll fenn a borrelia-fertőzés komoly
veszélye. A kórokozók kullancsból történő kiáramlása csak a kullancs szívásának kezdete után 2 órával kezdődik és a tetőpontját 72 órával utána éri el.

 A Lyme-borreliosis megbetegedés képe sokféle lehet, mint az embereknél, mint az állatoknál.
Így a Lyme-borreliosis betegségképének világos körülhatárolása ma még nem lehetséges. Ha
egy kullancs teleszívta magát vérrel, nem zárható ki, mint potenciális borrelia-terjesztő és a kullancsot meg kell vizsgálni az esetleges borrelia-fertőzöttségre.

A kullancs pozitív vizsgálati eredménye esetén konzultálni kell szakemberrel.

A TESZT ELVE



A Fassisi® BoTick KULLANCS-TESZT egy membrán Immunoassay és a kullancsból
való direkt borrelia kimutatást teszi lehetővé. A borrelia-antigének polyklonikus ellenanyagokkal, mint
fogadókkal konjugált borrelia-ellenanyagok segítségével mutathatók ki.

 A kapilláriserőnek köszönhetően halad végig a kullancsból vett minta a tesztcsíkon. A tesztcsík régiójában a kész borrelia antigén- ellenanyag komplexet az immobilizált fogadó reagens köti meg.
A kontrollrégióban, a C jelnél minden esetben meg kell jelennie egy piros csíknak! Ez a működés kontrolljául szolgál, megmutatja, hogy a folyadék teljesen végighaladt-e a membránon. A teszten a T jelnél megjelenő második piros csík pozitív eredményt jelent. Ha nincs borrelia a tesztben, nem jön létre borrelia antigén-ellenanyag komplex és nem jelenik meg piros csík a teszten a T jelnél lévő régióban. Ilyenkor a tesztet negatívnak kell értékelni.

A TESZTKAZETTA FELÉPÍTÉSE
A tesztkazetta műanyag burkolatban egy tesztcsík van, amelynek jobb oldalán a mintanyílás, középen pedig a reakcióablak található. Mivel a tesztcsík burkolatban található, csak a burkolat nyílásain keresztül látható. A tesztcsík reakcióablakábantalálható a tesztrégió (T jel) és a kontrollrégió (C jel).

FIGYELEM

. csak kullancsnál lehet használni
. csak egyszer használatos
. a kazettát a kinyitás után azonnal fel kell használni
. figyeljen a szükséges minta mennyiségre
. a próbaanyagot ne a reakcióablakba adagolja
. ne érintse meg a reakcióablakban a tesztcsíkot
. ne használja a tesztet a lejárati időn túl
. ne használja a tesztkazettát, ha sérült a csomagolás
. tartsa be a megadott várakozási időket
. a tesztet csak a megadott hőmérsékleten szállítsa, tárolja és használja
.Gyermekek elől gondosan elzárva tartandó

A TESZT RÉSZEI

. 1 tesztkazetta pipettával és nedvszívó párnával
. 1 mintacsövecske
. 1 reagens csövecske pufferrel (4ml)
. 1 fapálca
. 1 használati utasítás
1 pár polietilén kesztyű

MINTAVÉTEL

Óvatosan, teljesen távolítsa el a kullancsot fejjel (szúró-szívó szájszervvel) együtt.
Ehhez a szakszerű eltávolító eszközök közül például a kullancs-eltávolító kanalat használja.

A teszt rögtön a kullancs kivétel után kivitelezhető, vagy elvégezhető későbbi időpontban, de
az eltávolított kullancsot a mintacsőben, hűtve tárolja a vizsgálatig.
A már beszáradt kullancsok is tesztelhetők 20 perces puffer oldattal történő beáztatás után.


A TESZT KIVITELEZÉSE

A teszt kivitelezése a kullancs méretétől függ.

Ha kicsi vagy közepes méretű kullancsokat kell tesztelni (a kullancs teste még nem mutat jelentős méret-megnagyobbodást) a tesztet az I. leírás szerint kell kivitelezni.

Ha nagy, vérrel teleszívott kullancsról van szó, akkor a tesztet a II. leírás szerint kell kivitelezni.


I. A TESZT KIVITELEZÉSE KICSI ÉS KÖZEPES KULLANCSOK ESETÉN

1. Tegye a kullancsot a mintacsőbe. Töltse fel 2 csepp pufferel.

2. Nyomja szét a kullancsot a fapálca hegyes és tompa vége segítségével.

Figyelem: A kullancs felaprítása után a folyadéknak enyhén el kell színeződnie.

3. Adjon hozzá szükség szerint további 1-3 csepp puffert, hogy megfelelő mennyiségű folyadék álljon rendelkezésre.

4. Zárja be a mintacsövet és rázza össze erősen.

5. Vegyen ki a pipettával a mintából és cseppentsen 3 cseppet a tesztkazetta próbanyílásába. A folyadék elkezd felfutni a tesztcsíkon.

Figyelem: Ha a folyadék nem fut fel egyenletesen, cseppentsen hozzá egy további csepp puffert a mintanyílásba. A mintanyílás ne folyjon túl.

Folytassa a teszt kiértékelésével.



II. A TESZT KIVITELEZÉSE NAGY KULLANCSOK ESETÉN

1. Tegye a vérrel teleszívott kullancsot a mintacsőbe.

2. Nyomja szét a kullancsot a fapálca hegyes és tompa vége segítségével.

3. Vegyen ki a pipettával (a tesztkazetta zacskójában található) a kullancsnedvből.

Figyelem: Minél folyékonyabb a kullancsnedv, annál jobban fog a tesztcsíkon felfutni.

4. Cseppentsen 1 csepp kullancsnedvet a tesztkazetta mintanyílásába.

5. Végül tegyen bele 2 további csepp puffert. A folyadék elkezd felfutni a tesztcsíkon.

Figyelem: Ha a folyadék nem fut fel egyenletesen, adjon hozzá egy további csepp puffert a mintanyílásba. A mintanyílás ne folyjon túl.

KIÉRTÉKELÉS

Néhány perc múlva a teszt kiértékelhető. Várjon, amíg a folyadék elér a tesztcsík végéig és nézze meg a reakcióablakot. A reakcióablakban egy vagy két piros csík fog megjelenni a tesztcsíkon.


POZITÍV EREDMÉNY:

Két piros színű csík jelenik meg a tesztkazetta reakcióablakában a tesztcsíkon.
A reakcíóablakban a C és a T jelnél megjelenő piros csík pozitív eredményt jelent. A kullancsban
borrelia található. A megjelenő kontrollcsík (C jelnél) teszt korrekt kivitelezését jelenti.


NEGATÍV EREDMÉNY

Csak egy piros csík jelenik meg a tesztkazetta reakcióablakában a tesztcsíkon a C jelnél és nincs piros csík a T jelnél, az eredmény negatív. Borreliák nem kimutathatóak.



ÉRVÉNYTELEN

A tesztkazetta reakcióablakában a tesztcsíkon a C jelnél nem jelenik meg piros vonal, a
teszt érvénytelen, s új teszttel meg kell ismételni.

Figyelem: A teszt eredményét a teszt kivitelezése után 5-10 perccel kell leolvasni. A maximális idő a leolvasásra a kivitelezés után 20 perc. Minden eredmény, amit 20 perc után olvasnak le, érvénytelen.


ALKALMAZÁSI TERÜLET

A tesztet kizárólag kullancsok vizsgálatára fejlesztették ki. A teszt pozitív eredménye borrelia-jelenlétet mutat a kullancsban.


TÁROLÁS ÉS ELTARTHATÓSÁG

A lehegesztett tesztkazetta szobahőmérsékleten 4°C és 30°C között a csomagoláson feltüntetett lejárati időn belül használható fel. A tesztkazettákat nem szabad lefagyasztani. A maximális eltarthatóság a gyártástól számított 24 hónap.

IRODALOM
1. Internet 17.04.2009: www.zecken.de

2. W. Luttmann, K. Bratke, M. Küpper, D. Myrtek: „Der
Experimentator Immunologie”, Spektrum Akademischer Verlag,
S.110 f., 3. kiadás 2009


Természetesen a fenti teszt kizárólag kullancs analízisre szolgál. NEM betegdiagnosztikum!
Tudni kell azt, hogy nem minden fertőző kullancs csípése után lesz fertőzés és megbetegedés. A Kullancs-Teszt csupán egy hasznos információval szolgál és eredményét tudatni kell szakemberrel...

Magyar Kullancsszövetség Közhasznú Egyesület

                                                                Sajtótájékoztató anyaga 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.