Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Még rabszolgatáborban született a világ legidőseb embere

Egy 126 éves brazíliai férfi lehet a világ legidősebb embere, ám mert egész életét dokumentumok nélkül élte végig, szénizotópos kormeghatározással akarja kideríteni valódi korát a gondját viselő idősotthon.

Jose Aguinelo dos Santosa minap kiállított anyakönyvi kivonata szerint egykori afrikai rabszolgák gyermekeként született 1888. július 7-én, két hónappal azután, hogy a dél-amerikai ország - a világon utolsóként - eltörölte a rabszolgaságot - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.

Élete nagy részében egy kávéültetvényen dolgozott - Kép: cuppajoe-com

A férfi, aki egész életében agglegény volt, soha nem nősült meg, gyermekei sem voltak. Még ma is bot nélkül jár, naponta négyszer étkezik, és soha nem volt semmilyen betegsége, annak ellenére dem, hogy az elmúlt 50 évben naponta elszívott egy doboz cigarettát.

A Brazília északkeleti részén fekvő Pedra Branca rabszolgák számára fenntartott táborban született. Öten voltak testvérek. Bár a rabszolgákat felszabadították, még sokáig a táborban éltek. Később Sao Paolóba ment, és ott élte le élete nagy részét, egy kávéültetvényen dolgozott. 2001 óta a Bauruban lévő idősotthon lakója, és a múlt hónapban kapta meg születési anyakönyvi kivonatát. Elmondása szerint hosszú életének titka az, hogy sok mindent megélt az elmúlt évtizedekben.

Születésnapján a férfi múltját kutató szakemberek látogatták meg őt, és a legkorábbi emlékeiről faggatták. Dos Santos - akit mindenki csak Zének hív - képes volt még most is a lehető legpontosabban leírni az egykori rabszolgatábort. Az idősotthon vezetői remélik, hogy 14-es szénizotópos (carbon-14) kormeghatározás segítségével kideríthetik korát, kerül, amibe kerül.

Minden tizedik svéd lány megéli a 100. születésnapját
Minden tizedik svéd kislány megéri a 100 évet, a 2012-ben születettek közül, a fiúk esetében az arány 6 százalékos – áll a Svéd Statisztikai Hivatal szerdán közzétett prognózisában. A skandináv ország ma élő lakosainak egyharmada 90 éves kora után távozik az élők közül, 2060-ra azonban a hányad 50 százalékra emelkedik. A hosszú élet titkát sokan és sokféleképpen magyarázzák, egyre többen kutatják is. A svédek és a nők általában nem állnak rosszul, de a világ legidősebbje jelenleg egy japán nő.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.