Valószínűleg nincs is olyan ember, aki képes érzelmek nélkül leélni egy életet. Már csak azért sem, mert akármilyen hihetetlen (hiszen az értelmet és az érzelmet egymással szembe szoktuk állítani), valójában az érzelmeinkért is az agyunk a felelős. Hogy hogyan?
Nem más dolgozik ilyenkor, mint az ideg- és a hormonrendszerünk. Ha kívánatosnak találunk valakit, már az első pillanatban "beleszeretünk", valójában nem másról van szó, mint egy hormon működéséről: a kémiailag a feniletilaminnak megfelelő vegyi anyag az agyban termelődik, amely eufóriát okoz.
De hormonok dolgoznak akkor is, amikor hűségesek vagyunk, igaz, ez nem érzelem, inkább a szeretet következménye, mégis agyi folyamatok irányítják. A hűséghormon endorfinszármazék, és elősegíti a biztonságérzetet, a nyugalom és az emberi harmónia igényének kielégítésével.
Azonban ha idegi működések irányítják érzelmeinket, akkor tehát születéskor is velünk van a szeretet és a gyűlölet? Vagyis már az első pillanatban megszerethetjük édesanyánkat, és megutálhatjuk azt, aki elvesz tőle minket? Pszichológusok szerint két alapérzelem velünk születik, egy pozitív és egy negatív, ám ezeket még nem lehet jól körbehatárolni, és elsősorban azért alakul ki az újszülötteknél, hogy a szervezet ideális izgalmi szintjét fenntartsa.
Sokáig úgy gondolták, hogy a csecsemők első érzelmei a szeretet, a félelem és a harag, ám kísérletek során kiderült, hogy nincs így, a szeretet valóban létezik ilyen életkorban is, de a félelmet és a haragot nem tudjuk még elkülöníteni, ezeket később tanuljuk meg.
Igen, tanuljuk: ahogy egyre több tapasztalatunk lesz, képesek leszünk a különböző pozitív és negatív ingerekhez asszociációkat kapcsolni, a kellemetlenhez a kellemetlen érzését, a kellemeshez pozitív benyomást. Úgyhogy amiről azt gondoltuk eddig, hogy valamilyen megfoghatatlan dolog, az valójában bonyolult agyi folyamatoknak köszönhető...
Sz. F.
