Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megelőzhető a szélütés, ha időben felismerjük a bajt

A stroke sajnos sok embert érint napjainkban. Egyes esetekben azonban a bénulás csak rövid ideig tart és legfeljebb 1 napon belül elmúlik, azt hihetjük, csoda történt. Pedig csupán arról van szó, hogy a szélütés előszobájával, a TIA-val  (transient ischemic attack - átmeneti vérhiányos eset) találkoztunk, ami azonban nagyon komoly problémákat vetít előre. Hogy a bajt elkerülhessük, műtéti beavatkozásra is van lehetőségünk.

Milliókat érinthet a stroke - Kép: Pixabay

„A TIA – vagyis az agyi keringési zavar - tulajdonképpen egy tünet, amely nagyon hasonlít a szélütéshez, de alapvető dolgokban különbözik tőle: ez pedig nem más, hogy 1 napon belül elmúlik. Itt is előfordul érzészavar, látászavar, bénulás, de ezek a tünetek a szélütéssel ellentétben nem tartósak.”

Kiválthatja a nyaki erek szűkülete is

A TIA-t, akárcsak a stroke-ot több minden is kiválthatja. Az egyik leggyakoribb ok a nyaki fő erek szűkülete, ami vérrögképződéshez vezethet. „A TIA esetében felmerül a gyanú, hogy a problémát a nyaki verőérben létrejött szűkület, illetve az abból adódó vérrögök okozzák. Ezek elszabadulva elzárnak kis ereket az agyban, ami ehhez az állapothoz vezet. Sajnos ez azt is jelenti, hogy bármikor lehet számítani arra, hogy egy nagyobb rög szabadul el, és stroke-ot okoz, amelynek tünetei már tartósan megmaradnak, sőt, akár halálos is lehet. Ezt megelőzendő, az ér műtétel történő "tisztítása" lehet a megoldás” – mondja dr. Baga Péter, a Trombózisközpont érsebésze.

A műtét kockázatos, de jó megoldás

Szerencsére van lehetőség a problémát műtétileg helyrehozni, ami ugyan nem veszélytelen, de legalább elkerülhető egy szélütés, ami végleges bénulást is eredményezhet.

„Természetesen – mint minden műtét esetében – itt is vannak kockázatok. Azonban azt is mérlegelni kell, hogy ebben az esetben egy olyan történést akadályozunk meg, amely akár a beteg életébe is kerülhet, így ezeket a rizikókat sokszor vállalni kell. Szerencsére, ha egyszer már elvégezték a beavatkozást, akkor nagyon ritka, hogy az adott ér megint beszűkül, vagy az operált területről késöbb elszabadulhasson vérrög..

Forrás: Trombózisközpont

Nem csak az időseket érintheti a stroke
Korunk egyik legrettegettebb betegsége a stroke. Az agyat érintő gond sokak tudatában úgy él, hogy csakis az öregek betegsége, pedig ez nem igaz. Tény, hogy jellemzően a középkorú és az idősek embereket sűrűbben érinti, de ettől még a fiataloknál is előfordulhat.

 


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.