Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Meghívunk egy mobilmentes ebédre! Túl fogod élni?

Itt az ideje, hogy legalább a közös ebédjeinket tartalmasabban töltsük el! Picit Szüneteltesd a Telefonod - a PSZT ugyanis egy most induló kezdeményezés, amelynek célja, hogy telefonunk simogatása helyett inkább ebédpartnereinkkel beszélgessünk.

Egyre többen vannak, akik még egy órát sem bírnak ki a telefonjuk használata nélkül – különösen feltűnő ez ebéd közben, ami pedig kiváló alkalom lehetne a személyes kapcsolatok ápolására.  Mindezt kutatások is alátámasztják.

Naponta legalább 150-szer „nézünk rá” telefonunkra, 10 emberből pedig már 8-cal fordult elő, hogy megszakított ebédet vagy beszélgetést, hogy ellenőrizze e-mailjeit, SMS-eit.

„Pár hónapja egy céges ebéd alkalmával tűnt fel, hogy mindenki a telefonját kapkodta, illetve tapogatta, és így egyszerűen nem volt meg a lehetőség egy jó beszélgetésre. Akkor hirdettük meg, hogy az ebédidő alatt picit szüneteltetjük a telefonhasználatot, amit azóta több partnerünk is átvett. Ezen felbuzdulva indítottuk útjára a PSZT-et, vagyis a »Picit Szüneteltesd a Telefonod« mozgalmat” – mondta Trentin Tamás, a kezdeményezést meghirdető ReachMedia ügyvezetője.

Egy vicces video a mobil nélküli életről:

A PSZT különösen most, a karácsonyhoz közeledve aktuális, hiszen a családi, baráti vagy éppen munkatársi körben eltöltött ünnepi ebédnek épp az lenne a célja, hogy együtt legyünk, egymással beszélgessünk. „Azt szeretnénk, ha a PSZT országos szinten terjedne. Azt akarjuk elérni, hogy minél többen ismerjék fel, mennyire káros hatása lehet annak, ha a telefonunkkal többet foglalkozunk, mint a szeretteinkkel. Mióta mi bevezettük ezt a szokást, sokkal jobb a közös ebédek hangulata, ráadásul senki nem eszi le magát a telefonnal való zsonglőrködés” - állítják az ötletgazdák. A kezdeményezéshez itt csatlakozhatsz!

Mobillal jelenthetjük a hentest vagy a boltost
Decembertől elérhető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal új mobil alkalmazása a NÉBIH Navigátor, amellyel a fogyasztók hatékonyan segíthetik az élelmiszer-biztonsági problémák felderítését.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.