Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Meghökkentő adatok a gyerekek mobilmániájáról

Akad olyan Y-generációs apuka és anyuka, akinek 3 évesnél fiatalabb gyermeke már napi 5 órán át telefonozik. Négy szülőből hárman aggódnak a gyermeküket veszélyeztető okoseszköz-függőségtől, minden negyedik pedig már tapasztalt is függőségi tüneteket gyermekénél – derült ki egy ismert, mobilokat is gyártó kínai cég magyarországi kutatásából.

Az Y-generációs szülők digitális nevelési szokásait vizsgálta a cég. A felmérés szerint a szülők jellemzően csak rövid időre adják készülékeiket gyermekeik kezébe, azonban akadnak olyan helyzetek is, amikor egy hároméves gyermek naponta 5 óránál is többet használt okoseszközt. A szülők túlnyomó többsége ugyanakkor felügyeli, mire használja csemetéje az okoseszközöket.

Kisgyerek mobillal, Kép:pexels

A Huawei arra kereste a választ, hogyan használják az okoseszközöket azok a gyermekek, akiknek a szülei már maguk is a digitális korba születtek bele. Mikor találkoznak először a kütyükkel, és mennyi időt töltenek az okoseszközök képernyői előtt az alfa generációs gyerekek? Mit engednek, és mitől féltik az okostelefont használó gyermekeiket az Y-generáció tagjai? A 2020 januárjában készített reprezentatív kutatásban Y-generációs – 1980 és 1995 születettek – szülők nyilatkoztak arról, miként látják gyermekeik digitális nevelését.

A kicsiket az erotikától, a nagyobbakat a zaklatóktól féltik a szülők. A legtöbben a túlzott használatot említették meg, de sok szülő már hisztériát, agressziót is felfedezett a gyerekénél, míg néhány esetben játékfüggőséget is tapasztaltak.

Kép: pexels

Annak ellenére, hogy 24-39 év közötti szülők egy része nem köti engedélyhez az eszközök bekapcsolását, a legtöbben valamilyen módon felügyelik a gyermekek által használt alkalmazásokat. A 0-3 éves korú gyermekeknél szinte minden esetben van szülői ellenőrzés, de a szigor a 4-6, majd a 7-10 évesek körében sem enyhül. Sőt, még a tíz évesnél idősebbek esetében is a szülők 71 százaléka ellenőrzi.

A kutatásból kiderült: a 4-6 és a 7-10 éves korosztályban átlagosan 2-3 órát töltenek kütyüik képernyője előtt a gyermekek, míg a 10 évesnél idősebbek körében – bár szintén ez az átlag - már magas arányban vannak olyanok, akik ennél lényegesen több időt használják az okostelefonjukat. Akadtak olyan szülők is, akik arról számoltak be, hogy 3 évnél fiatalabb gyermekük napi több mint 5 órát tölt képernyő előtt.

A saját készülékkel rendelkező gyermekek negyede videónézésre használhatja a készülékeket, míg 23 százalékuk játszik, 17 százalékuk fényképeket és videókat készít rajtuk, további 17 százalékuk telefonálásra használja eszközét. Akadnak azonban olyanok is, akik más tevékenységeket végeznek, a kutatásban szereplő minden tizedik gyermek közösségi médián „szörföl”, 14 százalék pedig kereséseket is végez az kütyükön.

Kép: PP-archív

Szinte nincs olyan felnőtt, aki ne használna legalább egyet belőlük – legyen szó munkáról vagy szórakozásról. A kütyük behálózzák az életünket. A gyerekek egyre fiatalabb korban találkoznak a digitális világ nyújtotta lehetőségekkel és egyben veszélyekkel, nem beszélve a legfiatalabb generációról, akik már a virtuális világba születtek bele.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.