Az aurafényképészetkor azt is mondták, hogy nagyon erős a szívaurám, ami ugye gyönyörű piros színben meghatározta az egész képet. Persze, hogy jól esett, valahol még büszke is voltam magamra. Pedig a röpke elismerő pillantás után finoman, de határozottan megdorgáltak.:

- Nem szabad így élni, nem szabad ennyire másokkal törődni, nem szabad a szívet ennyire használni. Az energiám így elfolyik, ha nem törődöm magammal és nem várhatom el az emberektől, hogy ne használjanak el, stb. Önzőbben kell élni, farkastörvények vannak a mai világban, le kell védenem magam minden nap többször egy bizonyos technikával, különben fellázad a testem.- Mondták.

Persze, hogy értettem.

De mi van akkor, ha én úgynevezett zsigerből vagyok ilyen, ha én valahol azért vagyok büszke magamra, mert nem álltam a farkasok közé és mégsem lettem bárány. Mi van, ha nekem az így elért sikereimre, eredményeimre épül az egész tartásom és erőm. Ezek az úgynevezett értékmércék nem szabványosak és az én eredményeim sem mérhetők, de ezek az én mérföldjeim magammal és leckéimmel, amik értékessé tették piros fényképemet...

Mondanom sem kell, hogy többet nem mentem, pedig. Pedig megígérték, hogy segítenek megváltozni.

Ha én is akarom!

A túlélésért sok mindent be lehet áldozni, fel lehet használni, és a környezetet, a körülményeket persze soha nem tudjuk figyelmen kívül hagyni, ...de önmagunkat?

Rosszul használom, rosszul szeretek, nem vagyok elég önző, nem foglalkozom eleget önmagammal, mondják csaknem minden válsághelyzetre.

Ezek pedig nagy-nagy csapda-szavak! Az agy már csak olyan, hogy nem szereti, ha kibillentik nyugalmi helyzetéből. Tehát a szavakat olyan tartalommal ruházza fel, ami -hacsak nem beteg, depressziós- megerősíti, akár hibáiban is. Mert ugye hiba az, ami nekünk okoz kellemetlen érzést, helyzetet, és egyértelműen nem tudunk belőle kijönni. De még ez sem elegendő, hanem csak az, ha meg akarunk tőle szabadulni, meg akarunk változni, mert abban az érzésben nem érezzük jól magunkat.

Ezért aztán nagy felelősség és felelőtlenség olyan tanácsokat is adni bárkinek, hogy változzon meg, szokjon le, stb., ha a természetében, szokásaiban azt a dolgot szereti, avagy ragaszkodik hozzá. Hiábavalóság és csak olyan szavakat ültetünk belé, amik egyensúlyvesztéshez vezethetnek, de valós változáshoz nem.

Igaz, egész életünk egy bizonyos része és személyiségünk egy darabja folyamatosan változik, de a drasztikus változást csak drasztikus esemény válthatja ki. Belsőnk, komfortzónánk hirtelen megváltozását is csak önmagunktól várhatjuk el, és ez sosem fájdalommentes és sosem kiszámítható időtartam alatt megy végbe.

Születésünkkor eldőlt sok minden, de nélkülünk semmi nem dőlhet el.