Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mentsük meg gyerekeinket!

Lezárult a Drogmentes Magyarországért Országos Konferencia. A mintegy 50 település képviseletében 120 pedagógus, orvos, drogkoordinátor, alapítványi szakember, és polgárőr vett részt.

A konferencia mottója: "Ha egy gyermeket mentesz meg,   az egész világot megmented!"

A szakértői előadásokból kiderült, hogy a 2006-ban a diákok mintegy 8 százaléka részesült bármilyen drog prevencióban évente legalább egyszer. (Szemben az 1998-as 85 százalékkal!) Ez a döbbenetesen romló tendencia nagyban hozzájárul a jelenlegi magas (30%) kipróbálási arányhoz.

A fő hangsúlyt a szülők és a pedagógusok felelősségére helyezték, hiszen elsősorban az ő elsődleges prevenciós feladatuk, hogy a gyerekeket megtanítsák a célképzésre, a becsületességre, és a munkára.

Az oktatási törvény titoktartási kötelezettségében beállt változásokat is ismertették, amely szerint: a pedagógusnak csak abban az esetben kell megosztania a tanuló titkát a szülővel, amennyiben úgy ítéli meg, hogy ebből a gyermeknek nem származik nagyobb hátránya, mint abból, hogy drogot fogyaszt.

Az elrettentő példák között beszámoltak arról, hogyan szorult ápolásra két fiatal a túlzott GHB fogyasztás és egyéb szerek kombinációja következtében. A GBL - amely a szervezetbe kerülve GHB-vá alakul - legális szer, ezért kizárólag a megfelelő információk biztosításával lehet védekezni a nem kívánt következmények ellen.

Braun Mónika elnök bemutatta az ország legnagyobb civil drogellenes kampányát. Ismertette, hogy a 8. "Drogmentes Magyarországért Maraton"- ország-futás a gyermekek jövőjéért elnevezésű programsorozat április 17-én indul 2100 km-es útjára és hazánk körbefutását követően május 31-én érkezik vissza Budapestre.

A Konferencia az összefogás jegyében zajlott, és kiemelt szerep jutott a civil szervezetek fontosságának.

Forrás: Sajtó DMM

További információk:www.drogmentes.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.