Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Meseország egy karnyújtásnyira

Most, hogy a nyár és a strandszezon a végéhez értünk, egyre többen vágyunk másfajta kikapcsolódásra, akár egy vadregényes erdei vagy hegyi túrára is. Egy ilyen kiruccanáshoz tökéletes célpont Szlovénia! Ez, a mindössze kétmilliós lakosságú kis ország a magyar turisták előtt még jórészt ismeretlen, pedig igazi kincsesbánya az érintetlen természet kedvelőinek. Tízezer barlangnak ad otthont, 27 ezer kilométernyi folyó és patak szeli át, és a területe több mint felét erdőségek fedik.

Szlovénia szépségét már a királyi családok is felismerték, akik előszeretettel vakációztak a festői Bled-i tó partján. Érdemes felkeresni a nem messze fekvő Skocjan és Postojna cseppkőbarlangok lélegzetelállító föld alatti tavait és kőképződményeit is. Regénybe illő látványosság még a sziklafalba épült, nyolcszáz éves Predjama kastély, ami mögött titkos barlangrendszer húzódik, és denevérek tanyáznak.

Ha még magasabbra merészkednénk, ott az Alpok csúcsai közt elterülő Golte nemzeti park, Budapesttől mindössze 3 és fél órányi autótra. A parkon át több, mint 100 kilométernyi kijelölt túraösvény vezet, és mivel a hőmérséklet ott, a hegyekben általában 10 fokkal hűsebb, még a vénasszonyok nyara sem lehet az erdei túra akadálya. Ha szerencsénk van, akár az etruszk cickányt, a világ egyik legparányibb és legaranyosabb rágcsálóját is megpillanthatjuk a levelek közt!

Útközben megcsodálhatjuk a legmagasabban fekvő alpesi virágoskertet is, vagy megállhatunk csónakázni a hegyek közt megbújó tengerszem vízén. A hegyi ösvények nem túl meredekek, ezért a család idősebb tagjainak sem megerőltetőek. Aki azonban épp a kihívást keresi, annak siklóernyőzni, falat mászni vagy épp zip liningolni is adott a lehetőség a parkban! Felkerekedhetünk elektromos biciklin is, hogy megtekintsük a helyi farmokat.

Eközben kipróbáljuk az igazi szlovén poticát, az édes tésztát, amit nyolcvan féle töltelékkel készíthetnek. Felkereshetjük az egyik legrégebbi szlovén hegyi hüttét, hogy végigkóstoljuk a tradicionális szlovén konyha többi remekét is. Aki a magyaros, olaszos vagy épp osztrák ízeket kedveli, annak az ottani húsételek és desszertek is ízleni fognak, ugyanis a szlovén konyha főleg ezeket a hatásokat ötvözi.

Szlovénia tehát mindenkinek jó választás, aki relaxálni, túrázni, bulizni vagy sportolni szeret. És mindenki másnak is, aki kedveli a változatosságot, az ismeretlent, a felfedezetlent - mindössze egy országhatárnyira tőlünk.

Kép: Steffel Csaba

„Szóval, azt hiszem, ebbe az ételbe (majdnem gondolkodás nélkül) minden finomságot beletettem. A medvehagymának eleve szezonja van. A gombát imádom a fehérborral. A bársonyos tört burgonyáról csak annyit, hogy a meglátni és megszeretni kategóriájába tartozik. A burgonyáról, azért még annyit, hogy ezt a köretet, szlovén kollégáktól lestem el. Lényegében tört burgonya, ami leves (levesben főtt) zöldségekkel együtt kell összetörni, illetve ez adja meg a „bársonyos” ízvilágát.” Így ajánlotta húsvéti receptjét az őrülten jó ételek szakértője.


Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.
Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.