Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miért dadog ez a gyerek?

A dadogás általában 3 éves korban kezdődik. Előfordulhat átmeneti beszéd elakadás, életkori sajátosságként is. A tapasztalat szerint ez általában elmúlik, ha a gyerek környezete ezt nem hangsúlyozza vagy nem próbálja erőszakosan javítani.

A dadogásnak egyaránt lehet pszichés vagy beszédállapotbeli oka.

Az elmúlt pár év során többször is változott a dadogás okáról vallott nézet. Az orvostudomány atyjaként számon tartott Hippokratész úgy vélte, hogy a nyelv kiszáradása miatt kezd az ember dadogni. A XIX. században tág körben vallották, hogy a szájüreg anatómiai hibája felelős ezért a beszédzavarért. A XX. század első fele a dadogás lelki-érzelmi eredete jegyében telt el, következésképp pszichoanalízissel és lelki kezeléssel próbálták orvosolni a bajt.

A hatvanas évektől azonban háttérbe szorult a lelki eredet hangsúlyozása, mert a pszichoterápia nemigen vált be. Jelenleg az az uralkodó elmélet, hogy idegi működési zavar húzódik meg a dadogás hátterében, amelynek következtében megbomlik a légzés, a hangképzés és a szókiejtés összehangoltsága.

A felmérések szerint a lakosság 0,7 - 1 százaléka szenved benne, míg az iskoláskor előtti gyakorisága 3-5 százalék közötti. A fiúk körében négyszer olyan gyakran fordul elő, mint a lányok táborában a dadogás.

A dadogás és a beszédfolytonossági zavar könnyen elkülöníthető egymástól. Az előbbire szavanként két vagy több, két másodpercet vagy hosszabb időt igénybe vevő szótagismétlés, gyakori lélegzetelakadás, a szokványosnál gyorsabb (hadaróbb) beszéd, stressz hatására bekövetkező rosszabbodás, frusztráció jellemző. A beszéd-folytonossági zavar esetén ellenben ritkább a szóismétlés, a lélegzet általában nem akad el, a beszéd rendes sebességű, a stressz nem hat rá, és a páciens nem frusztrált.

A dadogást okvetlenül kezelni kell, ha három hónapnál hosszabb ideje észlelhető, s lelkileg megviseli a gyermeket. Súlyos érzelmi, önbecsülési következményei lehetnek ugyanis annak, ha a beszédzavar miatt a gyermek nem mer beszélni.

Danita


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.