Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miért sovány a gyerek, ha normálisan eszik?

Megfelelő táplálkozás mellett a gyerekek testsúlya leginkább genetika, egyéni hajlam kérdése. Ennek ellenére sok szülő számára igen aggasztó, ha az egészséges, tápláló ételek mellett gyermekük kifejezetten vékony alkatú. Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa elárulja, mely esetekben kell betegségre gyanakodni.

Amilyen a szülő, olyan a gyerek

Az első és legfontosabb szabály a gyerekek súlyát illetően, hogy elsősorban a szülők testfelépítését és alakját öröklik- így azok, akik kissé túlsúlyosak, valószínű, hogy gyermekük is az lesz, és akik vékonyabbak, azt az utódok is jellemzően öröklik. Éppen ezért feltűnő, amikor az erősebb felépítésű szülők gyermeke pont az ellenkezője.

Kép: Pixabay

Legtöbbször elsőre mindenki arra gondol, hogy a gyerek nem eszik eleget és kevesebb tápanyag szívódik fel, ám ha rendszeresen, megfelelő mennyiségű és minőségű ételt fogyaszt, úgy a felnőttek általában elkezdenek aggódni, főleg akkor, ha a gyermekük testtömegindexe (BMI) 18,5 alatti.  (Másik lehetőség  a testmagassághoz tartózó testsúly felmérése, ami akkor kóros, ha a 3 percentil alatt van).

Pajzsmirigy túlműködés

Bár gyerekeknél a pajzsmirigy alulműködés gyakoribb, ám hasonló panaszok esetén felmerülhet a pajzsmirigy túlműködése, melynek során a  trijódtironin (T3) és tetrajódtironin (T4) szintje nő, illetve  a TSH szintje  csökken. A Graves-Basedow kór hátterében autoimmun folyamat állhat és a betegség családi halmozódást mutathat. Ez gyakran a szerv gyulladásával és megnagyobbodásával is jár, amit golyvának (struma) nevezünk.  Fő tünetei a normál étkezés melletti fogyás, alacsony testsúly, szemek kidülledése, heves szívdobogás, idegesség, hasmenés, gyakori széklet, lányoknál menstruációs panaszok.

Mellékvesekéreg zavara

A pajzsmirigy problémán kívül a mellékvesekéreg zavara is járhat alacsony testsúllyal, hiszen komoly hatással van az anyagcsere folyamatokra. Leggyakrabban Addison-kór a diagnózis, amelyet sajnos igen nehéz felismerni általános tünetei miatt (fogyás, fáradtság, gyengeség, gyomor-bélrendszeri tünetek, hányás, kiszáradás, sötét bőrszín). A betegség velejárója a kortizol és az aldoszteron termelésének elégtelensége, és oka legtöbbször autoimmun zavar, ritkábban fertőzés, daganat. A diagnózis biztosan vérvétellel és képalkotó eljárásokkal állítható fel, és amennyiben bebizonyosodott az állapot megléte, úgy hormonpótlással kezelhető- mondja Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.

További problémák az alacsony testsúly hátterében

  • 1-es típusú cukorbetegség
  • anorexia
  • pszichés zavarok
  • stressz
  • daganat
  • gyomor/bélfertőzés
  • felszívódási zavarok

 

Nem figyel a suliban? Lehet, hogy a pajzsmirigy a hibás
A gyermekek indokolatlan, fogyása/hízása, hajhullása, rossz közérzete, a koncentrálás hiánya, van, hogy pajzsmirigy problémára utalhat. Bár legtöbbször felnőtteknél diagnosztizálják, nem ritka, amikor a gyermek veleszületett pajzsmirigyzavara okozza a kellemetlen tüneteket.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.