A járvány előtt Josh Cohen páciensei miután beléptek a pszichiáter rendelőjébe – és még mielőtt nekikezdtek volna személyes ügyeik taglalásának –, a feszültség oldásaként általában az időjárásról, vagy a közlekedésről kezdeményeztek felszínes beszélgetést.
Most viszont, amint megjelennek az online rendelésen a számítógép képernyőjén, mindjárt elpanaszolják az orvosnak, hogy mostanában mintha köd ülne az agyukon, képtelenek bármire is összpontosítani, alaposan odafigyelni, gyakorlatilag sok mindent azonnal elfelejtenek.
„Az élet kereteinek általános beszűkülése szinte automatikusan magával hozta a szellemi horizont beszűkülését is” – magyarázza Cohen, a How to Live (Hogyan éljünk) című önsegítő könyv szerzője.
Bár maga ez az állapot igencsak riasztó azok számára, akik ezt személyesen is megélik, de az agytudománnyal foglalkozóknak a jelenség nem teljességgel ismeretlen. Jon Simons-t, a Cambridge-i Egyetem kognitív idegtudományának professzora szerint
„mindez teljesen normális reakció erre a meglehetősen traumatikus élményre, amelyet az elmúlt egy évben mindannyian átéltünk.”
Amit a hétköznapai nyelv ködös gondolkodásként tart nyilván, azt a tudomány gyenge „kognitív funkcióként” azonosítja – mondja Catherine Loveday, a Westminsteri Egyetem kognitív idegtudományának professzora. Ez mindenre kiterjed az emlékezetünktől, figyelmünktől és a problémamegoldás képességétől kezdve a kreativitásig. Lényegében ez maga a gondolkodás. „És a közelmúltban nagyon sok panaszt hallottam ezzel kapcsolatban.” – teszi hozzá.
Mindeddig két nagyobb vizsgálatot végeztek a járvány megjelenése óta ezen a területen, egyet Olaszországban, egyet pedig Skóciában. Az eredmények azt mutatták, hogy az emberek rosszabbul teljesítettek, miután elkezdődött a zárlat, de javultak ez irányú képességeik a korlátozások lazulásával, azok viszont, akik továbbra is valamiféle elszigeteltségben élték az életüket, azok állapota lassabban javult a kontroll csoporthoz képest - olvasható a The Guardian internetes kiadásában.
A jelenségre nincs egyetlen magyarázat, egyetlen ok, állítják a területen járatos tudósok.
"Sokféle tényező kapcsolódik össze, amelyek kölcsönhatásba lépve egymással, ezeket a memóriazavarokat, figyelemhiányokat és egyéb gondolkodási nehézségeket okozzák."
Ami hozzájárulhat ennek az állapotnak a kialakulásához, minden bizonnyal az, hogy a lockdown során nem érnek minket új és friss ingerek, és ez a változatlanságot sugalló állapot megterheli a mentális állapotunkat és a kognitív képességeinket.
Catherine Loveday szerint szükségünk van a hétköznapokban is olyan, az agyunkat stimuláló új ingerekre, melyek hozzásegítenek ahhoz, hogy fenntartsuk érdeklődésünket, vagyis ne legyen „ködös a gondolkodásunk”.
Az egyik nap ne legyen olyan, mint a másik
Ehhez néha elégségesek például olyan egyszerű praktikák is, hogy a munkamegbeszélést ne zoom-on tartsuk, hanem például telefonon, a meeting közben pedig sétáljunk egy nagyot egy, a lakásunkhoz közeli parkban, de néha az is megteszi, hogyha kicsit átrendezzük a lakást, ahol mostanában olyan sok időt töltünk, vagy csak a falon lévő képeket, festményeket variáljuk át egy kicsit.
Az agy működése, így például az emlékek pontos felidézése is csorbát szenvedhet, ha az egyik nap „olyan, mint a másik”. Ilyenkor sérül az úgynevezett „megkülönböztető képesség”. Ez a folyamat, amely a hippokampuszban, az agy középpontjában zajlik, lehetővé teszi az egyes emlékek sikeres kódolását, biztosítva, hogy kevés átfedés legyen közöttük. Így megkülönböztethetjük az egyik emléket a másiktól, és hatékonyan fel is idézhetjük őket.
A mostani élethelyzetünk azonban pont ez ellen hat, így nagy valószínűséggel fog előfordulni néhány év múlva is, hogy a lockdown időszakában megélt élményeink összefolynak, külön-külön nehezen tudjuk majd felidézni a hozzájuk kapcsolódó emlékképeinket.
Catherine Loveday szerint a korábbinál gyengébb kognitív képességeinket (vagyis a ködös gondolkodást) nagyrészt annak is „köszönhetjük”, hogy leromlottak a „társadalmi interakcióink”.
"Az agyunk más emberek jelenlétében ébred fel - a másokkal való együttlét ösztönöz minket leginkább."
Mindannyiunknak megvan a maga optimális stimulációs szintje - egyesek úgy érezhetik, hogy jobban képesek a bezártságban működni, kevesebb társasági élet mellett; mások dühösnek, kifejezetten élettelennek érzik magukat.
Loveday azt vizsgálja, hogy a társadalmi interakció szintjei - többek között - hogyan befolyásolták a memória működését a lezárás során. Kíváncsi arra is, hogy a személyes kommunikáció alternatívája - a Zoom-hoz hasonló platformok - hatással lehetnek-e a koncentrációra és a figyelemre.
Feltételezi - és ennek feltárására tanulmányokat is folytat -, hogy az alacsonyabb audiovizuális minőség „nagyobb kognitív terhelést idézhet elő az agyban, amelynek ki kell töltenie az így előálló hiányosságokat, és ezért sokkal erősebben kell koncentrálnia”. Ha ez kognitívan megterhelőbb, akkor előidézheti a „ködös” állapotot.
A szavannán még az őseink segítségére volt
Carmine Pariante-ot, a londoni King's College biológiai pszichiátria professzora is behatóan vizsgálja a jelenséget.
"Ez egy nagyon összetett jelenség" - mondja. „Azt hiszem, ez az érzelmi szorongás kognitív megfelelője.” – teszi hozzá, és a jelenséget próbálja pszicho-neuro-immuno-endokrinológiai megközelítéssel megérteni. Úgy véli, hogy együttesen kell gondolkodnunk az agy működésén, az immunrendszeren és a hormonrendszeren, hogy megértsük azokat a különféle mentális és fizikai folyamatokat, amelyek mögött ez a ködös állapot állhat, amelyet ugyanakkor a stressz egyértelmű következményének tekint.
Mindannyian egyetértünk abban, hogy az elmúlt év bizonytalansága meglehetősen megterhelő volt mindannyiunk számára. Amikor elménk stresszel reagál egy helyzetre, magyarázza Pariante, agyunk azonnal továbbítja az üzenetet az immun-, és endokrin rendszerünknek. Ezek a rendszerek pontosan ugyanúgy reagálnak, mint az emberek korai életében, úgy kétmillió évvel ezelőtt az afrikai szavannán, amikor attól féltek elődeink, hogy felfalják őket. Ha megharapnak minket, felszabadul a kortizol hormon, hogy figyelmünket az előttünk lévő ragadozóra és semmi másra ne összpontosítsuk.
Tanulmányok bebizonyították, hogy a kortizol egy bizonyos adagja csökkenti az emberek figyelmét, koncentrációját és emlékező képességét. Pariante úgy véli, hogy „ez a ködös gondolkodás, amit az emberek éreznek.” Korábban a vadállatok ellen mindez hasznos volt, most azonban sok mindenben gátolhatnak minket.
Amikor személyesen is megtapasztaljuk ezt a fajta ködös állapotot, sokszor valamiféle lustaságként, figyelmetlenségként éljük meg, ami ellen mi is tehetünk, de pont ezzel a magunk ellen irányuló „erőszakkal” tesszük a legrosszabbat; minél inkább kényszerítjük magunkat, hogy jobban koncentráljunk, annál kevésbé leszünk erre képesek.
Ez a ködös állapot egy olyan jel, amelyre oda kell figyelnünk! „A testünk és az elménk ilyenkor azt közli velünk, hogy túlságosan is nagy nyomás alá helyeztük. Ez egy riasztó csengő. Amikor pedig ezt a riasztást halljuk, érdemes mindenképpen egy kicsit megállni, lelassítani, minthogy további érzelmi szenvedéseket, sőt kiégést kockáztatnánk azzal, hogy további mentális és egyéb megterhelésnek tennénk ki magunkat.
