Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mikor hívjunk mentőt a gyerekhez?

Íme néhány tipp, mikor hívjunk mentőt, keressünk fel szakembert, és mikor érdemes bevetni néhány természetes, otthoni praktikát, amelytől gyorsabban meggyógyulunk. Dr. Sal Péter, homeopata-gyermekorvos javaslatai alapján ezekre a tünetekre fontos figyelni.

Elsősorban 3 hónaposnál fiatalabb csecsemőknél kell készenlétben lenni, és mindenképpen orvoshoz fordulni.  Amennyiben magas lázat és elesett állapotot tapasztalunk. Szintén komolyan kell venni az intenzív, nem múló köhögést, a kínzó fülfájást és bizonyos hasi tüneteket. Sal Péter szerint ilyen esetekben akár többszöri vizsgálatok is szükségesek lehetnek. A homeopata-gyermekorvos hozzáteszi, amennyiben egy kisgyermek 4 napnál hosszabb ideig lázas, mindenképp újbóli vizsgálat javasolt, hiszen ellenőrizni kell az esetleges bakteriális szövődmények keletkezését. A szakember ennek alapján dönt a továbbiakról, addig semmi esetben sem ad rutinszerűen antibiotikumot, hiszen a feleslegesen adott antibiotikum is az egyik oka a világon immár egyre nagyobb fenyegetést jelentő rezisztens törzsek elszaporodásának.

Beteg gyerek: sajtóanyag

 

Amikor tényleg kell a segítség

A pánikot általában érdemes kerülni, de akadnak helyzetek, amikor nincs idő tétovázásra. Ha a gyermek nem vesz levegőt, eszméletlen vagy a pulzusa nem tapintható, mindenképpen hívjunk mentőt és a segítség megérkezéséig kövessük a szakemberek utasításait. Fontos, hogy ilyen helyzetekben amennyire lehet, próbáljuk megőrizni nyugalmunkat, ugyanis minél több információval tudunk szolgálni a mentősöknek, a szakemberek annál hatékonyabban és gyorsabban tudnak segíteni, illetve mi is annál jobban tudunk reagálni a feszült helyzetben. Szintén értesítsük a mentőket egyes légzészavarok, valamint olyan idegrendszeri tünetek esetén, mint az eszméletlenség,  izomrángások, feltűnő aluszékonyság vagy szokatlan, heves nyugtalanság. Ha a gyermek eszméleténél van, a mentősök utasításait követve igyekezzünk nyugodt környezetet teremteni számára.

A könnyebb tüneteket otthoni praktikák is segíthetik

Egyes megbetegedéseket - mint például az orrmelléküreg-gyulladás vagy a torokpanaszok -, ha szemfülesek vagyunk, a kezdeti időszakban is elcsíphetjük. A légutak tisztítása ilyenkor központi kérdés, az orrváladékot akár fújással, akár szívással, de mindig el kell távolítani. Orrfújásnál nagyon fontos a helyes technika, hogy a váladék ne préselődjön se a melléküregekbe, se a fülkürtön át a dobüreg felé. Torokpanaszok esetén érdemes megfigyelni a torokképletek színét, a nyelv felszínét, a torok duzzanatát, és tapintsuk meg mindig a nyaki nyirokcsomókat is. Ha időben reagálunk, az antibiotikumok alkalmazása is elkerülhető, hiszen a torokgyulladások 90%-a vírusos eredetű, és a várakozási idő alatt szedett homeopátiás szerek sok esetben megoldják a problémát. A helyes gyógyszerválasztás a homeopátiában is kulcskérdés, ezért ha jól megfigyeltük a tüneteket, homeopátiás orvos segíthet a megfelelő gyógyszer kiválasztásában.

Természetesen, mint minden "öngyógyító" módszernél, nagyon fontos, hogy a kompetenciánk határait ne lépjük át, és ha a tünetek nem múlnak, forduljunk orvoshoz.

Kép: pixabay

Novemberben tartotta a WHO a Nemzetközi Antibiotikum Hetet, melyben a rezisztencia veszélyére és a megoldás lehetőségeire hívják fel a figyelmet. Margaret Chan, a WHO korábbi főigazgatója szerint közeleg az idő, amikor egy torokgyulladás vagy egy horzsolás esetleg ismét gyermekeink halálát okozhatja. Ez a mondat kissé riasztóan hangzik, de ha belegondolunk abba, az EU statisztikák szerint évente 30-50 ezer ember hal meg polirezisztens baktériumok okozta fertőzésekben, akkor nem tűnik túlzásnak. Dr. Sal Péter homeopata gyermekorvos pontokba összeszedve árulja el, mit tehetünk a rezisztencia elleni küzdelemben.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.