Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Milyen kenyeret veszünk?

A kenyér mindennapi étkünk, mégis kevéssé figyelünk oda, hogy milyet vásárolunk. A Tudatos Vásárlók Egyesülete három ismert pékség kínálatát vizsgálta meg a termékek összetételének élettani hatása alapján, de értékelték a bolti kiszolgálást és információnyújtást is. 


A teszt során a jelenlegi fogyasztási lehetőségeket próbálták feltérképezni három fővárosi pékség és termékeik vizsgálatával. A pékségek kiválasztása során arra törekedtek, hogy olyan cégeket mutassanak be, amelyek lehetőleg sok üzlettel rendelkeznek, illetve amelyeknek a termékeivel gyakran találkozhatnak a fogyasztók. Így esett a választás a Jókenyér Pékségre, a Lipóti Pékségre és a Príma Pékre.
A pékségek vizsgálata során kíváncsiak voltak a kínálatra, az eladók segítőkészségére, illetve arra, hogy a forgalmazott termékekről tudnak-e érdemi információval szolgálni. A pékségek mellett magukat a termékeket is tesztelték összetételük, táplálkozástani hatásuk alapján.
A kenyérfélék választékát tekintve a hazai fogyasztói szokások mindegyik pékségnél jól tükröződnek, hiszen mennyiségileg mindenhol a fehér illetve félbarna kenyerek vannak túlsúlyban.


A lista végére a Príma Pék házikenyere került, mivel abban még adalékanyag is található. Érdekesség, hogy a sótartalom miatt az összes pékség összes kenyere veszített fél pontot, a Lipóti Pékség rusztikus rozskenyerét kivéve.
A barna kenyerek tekintetében egyértelműen a Jókenyér Pékség kínálata tűnik a legjobbnak. A jó eredmény a magas rozstartalom és magvak miatti plusz pontoknak köszönhető, valamint annak, hogy ezekben a termékekben nincs tartósítószer, sem adalékanyag, így itt nem veszítettek pontot.
Szintén jól szerepeltek a Príma Pék barna kenyerei, ugyanis itt egy esetben a só mellett csak az adalékanyag miatt történt pontlevonás. A rozs- és tönkölytartalom pedig plusz pontot hozott. A Lipóti Pékség barna kenyerei rosszul szerepeltek, mivel az adalékanyag és a tartósítószer miatt több esetben is pontot vontak le.
A teljes kiőrlésű kenyereknél csak a Jókenyér és a Lipóti Pékség kínálatát vizsgálták, mert a Príma Péknél nem találtak ilyen típusú terméket. Mindegyik termék jól szerepelt, mivel a teljes kiőrlésű gabona mellett plusz pontokat szereztek a rozs, a tönköly és a különböző magok miatt is. Mindössze a Lipóti pékség tönkölyös kenyere veszített pontot az adalékanyag miatt.

A teszt részletes eredményei és a pontozási rendszer a http://www.tudatosvasarlo.hu/cikkek/1424?page=2 oldalon érhetők el.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.