Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minden ötödik magyar fiatal a pandémia miatt kezdett el bankkártyával fizetni

A Mastercard éves kártyahasználattal és attitűdökkel kapcsolatos kutatása mélységeiben tárta fel a hazai vásárlási szokások változásait a világjárvány alatt. Az eredmények alapján az elektronikus fizetések az életünk több területén is átvették az uralmat a készpénztől, és már a kártyát nem használók többsége is magánál tartja a plasztikot.

A korábbi évekhez hasonlóan a Mastercard idén is elkészítette a magyar piac aktuális kártyahasználati szokásokat feltáró kutatását. Az adatfelvételre 2020. novemberében, vagyis a világjárvány második hullámának elején került sor. Az eredmények alapján megállapítható, hogy az elektronikus fizetések térnyerése tovább bővült, és olyan felhasználókat is elért, akik korábban a készpénzhasználathoz ragaszkodtak.

Leginkább a fiatalok álltak át. Fotó: Depositphotos

A pandémia idején előtérbe kerültek a készpénzmentes fizetési megoldások; a megkérdezettek többsége (62%) gyakrabban fizetett bankkártyával mint a pandémia előtt. 17 százalék azok aránya, akik korábban kizárólag készpénzzel fizettek, de most már a kártyát is használják. Összességében a megkérdezettek 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a jövőben is szeretné megtartani új fizetési szokásait, ami a korábbinál gyakoribb bankkártyahasználatot jelent.

A kutatás kitért arra is, hogy korcsoportos bontásban mely csoportok fizetési szokásaira volt a COVID-19 a legnagyobb hatással, egészen pontosan kik azok, akik most vették először kezükbe a kasszánál bankkártyájukat.  Talán meglepő lehet, hogy az arány a 18-35 éves korosztálynál volt a legmagasabb (21%), szemben a 35-49 évesekkel (14%) illetve az 50-64 évesekkel (12%). Tehát megállapítható, hogy a legfiatalabb korcsoport kártyahasználatát aktiválta legjobban a kialakult helyzet.

„Az elmúlt egy évben sok helyen hallhattunk arról, hogy az életünk minden területére hatással volt a COVID-19, de a fizetési szokások alakulásában kétségkívül komoly változást hozott. Ma már azok zsebében is ott van a bankkártya, akik még mindig készpénzzel fizetnek, de ami ennél is fontosabb: a magyarok túlnyomó többsége már rutinos kártyahasználó. Annak külön örülünk, hogy a fiatalabb generáció is ráérzett a készpénzmentes fizetésre, hiszen ők minden más korosztálynál otthonosabban mozognak a digitális világban, így azt reméljük, hogy a gyors, kényelmes és biztonságos fizetési élményt nyújtó megoldásokat is megszeretik majd” – mondta az eredmények kapcsán Eölyüs Endre a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A megkérdezettek 82 %-a havonta legalább egyszer fizet vele. Fotó: Depositphoto

Habár a mostani helyzetben is vannak olyanok, akiknek kizárólag a készpénz jelenti az alapértelmezett fizetési módot, érdekesség, hogy a többségük (58%) azért magánál tartja kártyáját is, ez 18 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A kártyát nem használók aránya soha nem volt még ilyen alacsony: a megkérdezettek mindössze 5 százaléka tartozik ide (-4% egy év alatt). Ezen csoport 42% százaléka egyszerűen azzal indokolja döntését, hogy a készpénzhasználatot szokta meg és nem is tudja, hogyan használja a bankkártyát.

A kártyát nem használók számának csökkenésével párhuzamosan tovább nőtt azok aránya, akiknél a bankkártyás fizetési mód már a mindennapok része. A válaszadók 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy havonta legalább egyszer kártyával fizet, de 56 százalékuk ennél is gyakrabban, hetente többször vásárol plasztikkal. A kártyahasználók többsége (53%) ahol csak tud, érintésmentesen fizet, 36 százalékuk a pandémia kitörése óta gyakrabban tesz így. 90 százalék tud a megemelt érintésmentes fizetési limitről (15.000 Ft), a többség (53%) pedig meg is tartaná ezt és nem ért egyet azzal, hogy a korábbi, 5 000 Ft-os limit térjen vissza.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.