A Berlini Szabadegyetem (Freie Universität Berlin), közismertebb nevén FU története a hidegháború első, még nem is annyira fagyos éveiben kezdődött és, ahogy az lenni szokott, itt is a politika szólt bele az oktatás ügyébe.
A háború utáni Németországot a szövetséges nagyhatalmak úgynevezett megszállási övezetekre osztották, és gyakorlatilag külön-külön kormányozták. Berlint hasonló módon osztották fel, három nyugati (amerikai, angol és francia), illetve egy szovjet (más néven keleti) szektorra.
A nyugati zónák között hamarosan szoros együttműködés alakult ki, intézményi szinten is, és ezzel egy időben megkezdődött a keleti szektor lassú eltávolodása.
A régi berlini egyetem szovjet megszállási övezetébe került. Ezzel egy időben meg is kezdődött az oktatási intézmény ideológia átfazonírozása, szovjetizálása, az ezzel egyet nem értő hallgatókat pedig hamarosan eltávolították az egyetemről. 1945 és 1948 között több mint 18 diákot tartóztattak le, néhányukat a szovjet titkosrendőrség (NKVD) ki is végezte.
A tömeges tiltakozás sem váratott magára, a hallgatók politikai befolyástól mentes egyetemet követeltek. A tüntetések csúcspontja 1948. április 23-án volt, ekkor már mintegy 2000 hallgató tiltakozott a Hotel Esplanade-ban az állami befolyás és a kontesztáló hallgatók erőszakos eltávolítása ellen.
1948. júniusában összeült a "szabadegyetem létrehozásának előkészítő bizottsága", amelyben szép számmal képviseltették magukat az eredeti berlini egyetemről eltávolított diákok is.
A Freie Universität Berlin egy olyan modell szerint kezdett működni, amely nagyrészt kizárta az állami befolyást.
A Fal 1961-es megépültéig az egyetem nagyon népszerű volt a kelet-berlini diákok körében.
A Gallilei-kör
Ahogy a legtöbb szabadiskola, úgy a Gallilei-kör is a diákok tiltakozásából nőtt ki.
A diákkör Pikler Gyula, egy rendkívül szabad szellemű jogász professzor hatására és az ő személye körül jött létre 1908-ban, elsősorban baloldali szellemiségű értelmiségi fiatalok csatlakoztak hozzá. A diákkör a nemzeti-keresztény egyetemi és főiskolai egyesületek, és a rendkívül megkövesedett, a korabeli viszonyok szerint is konzervatív szellemiségű hazai felsőoktatási rendszer ellenében határozta és szervezte meg magát.
A jobboldali egyetemi ifjúság Pikler előadásainak megzavarásával és tüntetésekkel próbálta a professzort ellehetetleníteni. Az úgynevezett „Pikler-hecc” politikai üggyé vált, a jogtudós professzor védelmére szerveződő "haladó" baloldali egyetemi ifjúság diákcsoport pedig ellenhatásként megalapította a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete támogatásával a Galilei Kört.
A budapesti Anker köz 2-4. szám alatt a második emeleten volt a Galilei Kör klubhelyisége 1910 és 1919 között, ahol a kor neves liberális, baloldali és polgári radikális tudós egyéniségei, többek között Jászi Oszkár, Pikler Gyula, Somló Bódog is tartottak bárki által látogatható előadásokat.
A Hétfői Szabadegyetem
Az úgynevezett Hétfői Szabadegyetem (vagy más néven a Repülő egyetem) a hetvenes évek végi, és a nyolcvanas évek eleji Budapest ellenzéki szubkultúrájának meghatározó jelensége volt.
A magánlakásokban hétfőnként megtartott szemináriumokon olyan, a korabeli viszonyok szerint kényes témákról lehetett előadásokat hallgatni, melyek tárgyalása a hivatalos egyetemi oktatásban is tabunak számítottak.
Az előadók többsége olyan személy volt, akiket a korabeli magyar kultúrpolitika kitagadott a támogat, tűr, tilt hármasszabály szellemében.
A legnagyobb érdeklődéssel hallgatott előadások általában történelmi témákban születtek, így például Szabó Miklós történésznek a Szovjetunió kommunista pártjáról tartott, a hivatalos interpretációtól igencsak eltérő előadása legendás volt.
A Hétfői Szabadegyetem eredetileg lengyel mintára született meg, így miután 1981. december 13-án Lengyelországban betiltották a Szolidaritás szakszervezetet és bevezették a szükségállapotot, a hatóságok Magyarországon is egyre többször zavarták meg a repülő egyetem előadásait, és kezdték el zaklatni az előadások látogatóit.
