Közismert, hogy a pszichológia háromféle szülőtípust különböztet meg: a szigorú, a szigorú-megengedő és a megengedő csoportokat. Ezek közül a legoptimálisabb - s szerencsére a legtöbb igazi szülő ebbe a csoportba tartozik - a szigorú-megengedő típusú szülő, aki ott, és akkor és annyira szigorú, amennyire kell, s ott és akkor, és annyit enged meg, amennyit kell. Azonban épp ott a "gond", ha ez a szülőtípus nagyszülővé válik: a szülőként kiválóan működő egyensúly megbillen, s a plusz érzelmi töltés hatására a megengedő felé billen a "mérleg nyelve". Ehhez még hozzájárul az is, hogy nagyszülőként sokan úgy érzik - a felelősség már nem az ő vállukat nyomja, így felszabadultan, korlátok és korlátozások nélkül nincs más dolguk, mint szeretni, kényeztetni, babusgatni, a széltől is óvni imádott unokájukat. Ám ez a magatartás előbb-utóbb konfliktus helyzetet teremt a fiatal szülők és a nagyszülők, azaz szülők és gyermekeik között.

Mit lehet hát tenni, hogy a nagyszülőség semmivel össze nem hasonlítható érzése is, s a szülővé vált gyermekekkel való további kapcsolat is felhőtlen legyen. Néhány tipp egy gyakorló - s a jelek szerint egyelőre jó - nagyitól:

Az első és legfontosabb: vegyük tudomásul, hogy a gyermekválással gyermekünk végképp felnőtté vált. Nemcsak önálló családot alapít, hanem immár teljes mértékben önállóan kívánja élni életét, saját életformával, életszemlélettel, s párjával közösen kialakított életmódban.

Ha késztetést érzünk arra, hogy valamibe beleszóljunk, gondoljunk vissza arra, hogy milyen vitát, konfliktust okozott, amikor a mi szüleink akartak, vagy bele is szóltak a mi életünkbe. Ne kövessük hát el ugyanazokat a hibákat, amelyek gondot jelentettek, amikor mi voltunk fiatal szülők.

Sose adjunk kéretlenül tanácsot, s ne sértődjünk meg, ha tanácsot kértek tőlünk, s mégsem fogadták meg. Örüljünk annak, hogy egyáltalán megkérdezték véleményünket.

Ne segítsünk kéretlenül és önállóan, azaz ne álljunk neki "csak segíteni akartam" címszóval semmit átrendezni, berendezni, elintézni, öltöztetni, etetni, stb.

Ismerjük meg minél jobban gyermekeink elveit, s tartsuk tiszteletben azt mindenkor, akkor is ha unokánkkal egyedül vagyunk. Nem kényeztethetjük "büntetlenül" unokánkat: előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy a "nagyival" másképp van. Már az egészen kicsi gyermek is kitűnően felismeri - és kijátssza - a különbségeket.

Ha nem tudjuk pontosan a szokásokat, elveket, ne szégyelljük megkérdezni gyermekünket.

Aggodalmainkat soha ne gyermekünkkel osszuk meg, azokat ugyanis többnyire alaptalannak tekintik, s csak ránk sütik az "aggályoskodó" jelzőt.

Próbáljunk tehát immár tudatosan ugyanúgy szigorú-megengedő nagyszülők maradni, mint amilyen szülők voltunk. Az eltérő életszemlélet, életmód még így is okozhat feszültségeket, néha akár bánatot is, ám hajtsunk fejet gyermekünk önálló személyisége előtt, s így kapcsolatunkat maximum bárányfelhők tarkíthatják. Jó nagyik leszünk, s akkor is érezzük: nagyinak lenni jó!