Alternatív karácsonyi menü
Gyermekkorom szentestéi a pirosan rotyogó halászlé és az illatozó pulykasült jegyében teltek, és persze az aprósütemények is ott figyeltek az asztalon. A halászlé mindig finom volt, a pulykasült úgyszintén, fűszeres és ínycsiklandó, és ami nagy dolog, hogy sosem volt száraz, ugyanis a fokhagymás szaft jótékonyan bevonta az omlós rostokat.
Aztán mikor megszülettek a gyermekeim, azt gondoltam, a szenteste szárnyasa mégis legyen más, mint a szülői házban, így esett a választásom a kacsára. Volt, hogy egyben sütöttem, volt, hogy narancsos szósszal, olykor szimplán csak kacsacombokat konfitáltam. Aztán egyik alkalommal olyan gyönyörű lazacfilé mosolygott rám, hogy hirtelen ötlettől vezérelve abban az évben merészeltem lecserélni a jól bevált szárnyast a svéd recept szerint elkészített halra. Megint jött pár év a kacsa jegyében, de egyszer későn kaptam észbe, s már nem kaptam sehol még egy árva combot sem. Akkor jött beugróként egy feledhető töltött csirke, s mikor idén ismét kacsával rukkoltam volna elő, a lányom szembesített azzal a bizonyos új trenddel, hogy nem muszáj ragaszkodni a karácsonyi menü rugalmatlan hagyományaihoz. 'Csináljunk idén steaket!' - mondta. Mert hogy a 21. századi karácsonyi vacsorának nem biztos, hogy minden évben hajszálpontosan ugyanolyannak kell lennie. Azaz: merjünk megújulni ebben is, ha úgy tartja kedvünk, mert unjuk a régi fogásokat.
Arról persze lehetne filozofálgatni, hogy a hagyományok arra valók, hogy életben tartsuk őket, ám ha jól esik abból olykor-olykor kikacsintani, miért ne tehetnénk? Rajtunk múlik, hogy mit nevezünk ki karácsonyi menünek. Így hát idén alternatív menü lesz, és talán jövőre épp ezért lesz jó érzés ismét visszanyúlni a hagyományokhoz. Ennek köszönhetően idén előételként hideg libamájat eszünk pirítóssal és lila hagymával, majd fehérrépa krémlevest kanalazunk füstölt lazackockákkal, utána steaket sütünk, végül egy jól kiérdemelt gyönyörű Pavlova-tortával fojtjuk le az ételeket. Ezekből leginkább a steak miatt aggódom, hogy jól sikerül-e, de hajrá alternativitás!
(Kormos Olga)
Borleves és mititei
Családunk egyfajta arany évekként tartja számon, amikor nagyszüleim a harmincas években pár esztendőt Bukarestben töltöttek. Az ottani Rózsadombon egy frissen épült Bauhaus villában éltek, édesanyámmal, és későbbi nagybátyámmal, kellő jólétben. Nagyapám volt az egyedüli kereső, a bukaresti vagongyárban műszaki tisztviselőként kereste a kenyerét, az egyetlen fizetés nem csak a szűkebb család jólétét biztosította, de jutott házvezetőnőre és a gyerekek mellé pesztonkára is.
Abban az időben Bukarest volt a legnagyobb magyar város Romániában, keresettek voltak a magyar műszaki szakemberek, így került oda a mi családunk is. De nem csak magyarok, hanem bolgárok, törökök, németek, franciák és még számtalan náció alakította a román főváros sajátos multikulturális közegét és hangulatát akkoriban.
Anyám, ahogy későbbi nagybátyám is román iskolába jártak, nagyszüleim pedig nagy házat vittek akkoriban, sok-sok román baráttal. A helyi szokások észrevétlenül átszivárogtak családunk szokásai közé; így a karácsonyi ünnepi vacsora menüsora is Bukarestből származik.
Igen puritán, vagy inkább egyszerű ételek ezek, ezért is szeretem őket annyira.
Mindössze két fogásból áll, az első a borleves, a második pedig a mititei (ejtsed: mitité) tormával és foszlós házikaláccsal. (Hogy a desszert gyanánt fogyasztott mézeskrémes honnan való, azt nem tudom.)
A borleves egy gyengébb forralt bornak felel meg, mindig kizárólag fehérborból, benne csorgatott tojássárgája, a mititei pedig nem más, mint egyfajta kicsi kolbászka (darált marha és disznóhús, hagyma, fűszerek, összegyúrva, megformázva, és sütőben kisütve).
Gyerekként nagyon szerettem a tányérba kimért gőzölgő borleves fölé hajolni, mert ahogy a bor gőzét beszippantottam, mindig ellenállhatatlan köhögés tört rám. Azok voltak a szép karácsonyok.
(Szarvas György)
Titkolózás és a megfürdött pulyka
A mi családunkban a december 24-i menü majdhogynem ezer éve változatlan, és inkább korai vacsora szokott lenni, semmint még ebéd. Talán a karácsonynak ez a pontja a legmeghittebb. Különösen az idei év után várom ezt a pillanatot. Tudom, végre lesz valami, ami biztos és kiszámítható menetrend szerint történik majd.
Első fogás egy könnyű gesztenyeleves, amit vagy 10-15 éve jómagam készítek. Receptem szupertitkos, még édesanyámnak sem adtam át a tudást. Annyit mindenki tudhat róla, nem nagy ördöngösség, cserébe csodás indítása az ételsornak.
A főételünk is már hagyománnyá vált, leginkább anyai reszort: egészben sült, rozmaringos-gombás töltött pulyka lesz most is a következő kötelező elem. Egyébként a 3-4 kilós szárnyas méltó módon várja a sorát és sorsát. Míg a sütőbe nem kerül 24-én délelőtt, egy egész éjszakán keresztül ázik egy hatalmas sós vízzel teli edényben. (Furcsának tűnhet az eljárás, de a sóoldattól elképesztően puha lesz a húsa, érdemes egyszer kipróbálni!) Hogy szerencsét is hozzon a következő év, néhány patkó rántott hal is szorul a pulyka mellé.
Bár minden egyes karácsonyi vacsoránál megfogadjuk, majonézes krumplit nem csak ilyenkor fogunk enni, valahogy mégis kizárólag ebben a három napban fordul elő köretként – szoros barátságban a kukoricasalátával.
Az ünnepi kajakómára végül bejglivel (diós, mákos-narancsos és gesztenyés-meggyes) teszünk rá még egy lapáttal. Ezt is persze mi készítjük, köztük egy tepsi gluténmenteset.
Mindezek után kezdődhet a 1-2 órán át tartó ajándékbontás!
(Valkai Nikoletta)
Flambírozott zsinór és angyalkás bejglitorta
Tizenöt éves voltam, amikor anyukám meghalt és így rám maradt a karácsonyi vacsora elkészítése. Valahogy azt éreztem, tovább kell vinnem Anyuci ízeit, és bár egész életemben utáltam a halat (főleg, amikor lavórban kellett fürdenem, mert elfoglalta a kádat), azért megcsináltam a halászlét és a rántott pontyot is. Anyuci mindig sütött pulykát is, így ezt is próbáltam leutánozni, már csak azért is, mert azt legalább én is megettem, és voltaképpen ez a jelenkori menünk alapja is. A bejglivel voltam a legnagyobb gondban, mert amikor a recept szerint elkészítettem, éreztem, hogy nem sikerült a tészta, így hát becsöngettem a szomszéd Irma nénihez, javítsa fel. Elmondta, mit ronthattam el, átgyúrta és nekem azóta a kezemben van az igazán jó tészta állaga, ami kellően ruganyos és puha, és amit persze szinte mindig kirepeszt a túlzott mértékű töltelék.
Jó ideje magam is anyuka vagyok, méghozzá épp pár nappal karácsony előtt lettem az, így az első ünnepünk a kórházban telt, kettesben. Vittem egy csomó könyvet, de egy sort se olvastam, hol a kisfiamat néztem, hol a szakadó hóesést - életem egyik legszebb és legbékésebb karácsonya volt.
A következő évben már hónapokkal előbb elkezdtem azon gondolkodni, mi lesz a mi családunk menüje. Aminek az ízei, illatai jönnek velünk, ami a gyerekemnek mindig a karácsonyt jelenti majd. A halászlé miattam nem jöhetett szóba, a borleves a gyerek miatt, de mivel szerette a kukoricát, készítettem egy kukorica krémlevest - ami azt hiszem, a világon egyedül nálunk ünnepi fogás, mi viszont imádjuk azóta is. Főételként a pulyka adott volt, de azt találtam ki, gyümölccsel fogom elkészíteni, hogy az alig egyéves tudjon enni valami édes kis pürét is. Így született meg a mi részben friss, részben aszalt gyümölcsökkel együtt sülő, baconnel borított, rozmaringgal és fokhagymával spékelt pulykamellünk - ugyanis családunk a nagy madár egyéb darabjait nem kedveli. Hozzá krumplipüré és párolt káposzta is jár, persze. Amikor a gyerekem már nagyobb volt, egyszer azt gondoltam, flambírozom a húst... Nos apuka jó reflexeinek köszönhetően - amivel lerúgta a lángoló edényt a földre -, megúsztuk az esetet és csak a robotgép elszenesedett zsinórja emlékeztet minket arra a szentestére...
Bár a bejglinek szemernyi helye se marad egy ilyen menü után, azért mi mindig betolunk jó néhány szeletet. Az elmúlt két évben angyalkával díszített bejglitortát készítek, mert sosem tudom eldönteni, a mákos, vagy a diós bejglit szeretem-e jobban, így viszont egyszerre élvezhetem mindkettőt. Voltaképpen ennyi engedményt tett a gyerkőcöm, aki minden évben maximálisan ragaszkodik a megszokott ízekhez és illatokhoz, ami neki a karácsonyt jelenti. De ezt akartam, nem?
(Vidacs Éva)
Pisztráng és kalács
A karácsony nekem mindig egy több napos program, amelybe nyilvánvalóan jócskán belekavar az idei zavaros koronavírusos év, így szinte teljesen kimarad az egyébként kötelező rokonlátogatás – ez utóbbi a járvány talán legfájóbb pontja számomra.
Nálunk 24-én jön a „Jézuska”, az ajándékbontogatást és a közös filmezést azonban egy minden évben fenomenálisan sikerülő karácsonyi vacsora előz meg.
Az előétel tokaji borkrémleves, amelyet anyukám néhány évvel ezelőtt hozott be a menübe, ám az egyértelműen pozitív családi visszajelzések miatt visszatérő vendéggé vált.
A második fogást idén egész pisztrángok fogják jelenteni, ehhez saláták és krokett társul majd, valamint az évek óta újból és újból visszatérő különleges mandulás szósz, amely lassan 10-15 éve elengedhetetlen része az ünnepnek.
Szintén családi sajátosság, hogy a bejgli nem túlságosan gyakori vendég a karácsonyi süteményeink közt – az édességek fénypontját anyukám különleges szász karácsonyi kalácsa jelenti, amely nélkül egyszerűen nincsen karácsony. A már hagyománnyá vált gyümölcsös-magvas kalács azonban nem minden, hiszen megsült már az isler, linzer és mézeskalács is.
A karácsony tehát több napos program, így másnapra is jut a menüből – húsleves és aszalt szilvával töltött pulyka kerül az asztalra 25-én, tovább folytatva a fenséges ünnepi menük sorát.
(Kollár Dóri)
