Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ne csak a Föld napján óvjuk a bolygónkat!

Változtassuk meg a világot! Kortyról kortyra.

A világnapoknak se szeri, se száma, de azért van néhány amelyik igazán elgondolkodtató. Minden bizonnyal ezek közé tartozik a Föld napja is, amelyet 1970-ben ünnepeltek első ízben az Egyesült Államokban, akkor még a tavasz első napján. A mozgalom tovább terjedt, 1990-től pedig már Magyarország is számontartja az április 22-i dátumot, egészen pontosan 175 másik országgal együtt. A világ minden pontján ezen a napon rendezvényeket, konferenciákat szerveznek, hogy egyre többen gondolhassák át, mit tudnának ők személy szerint tenni a bolygónk jövőjéért.

30 éve a bolygóért

Szerencsére vannak olyan felelősen gondolkodó és cselekvő cégek, akiknél ez a célkitűzés egész évben, sőt már évtizedek óta fókuszban van. Ilyen a BWT is, akiknek mottójában is ez szerepel: For You and Planet Blue, azaz a kék bolygóért és értünk cselekszenek immár több mint 30 éve, bár a vállalat gyökereit egészen a múlt századig vezetik vissza. A cég innovatív megoldásaival minden területen talákozhatunk, ahol vízre van szükség, háztartásokban, kereskedelem, gyógyszeriparban, kórházakban, vendéglátóhelyeken, szállodákban.

A Föld napját április 22-én ünnepeljük

Mert mi is a víz? Víz nélkül nincs élet, nincs fejlődés. A víz az emberiség egyik legfontosabb életelixírje, amely ráadásul korlátozottan rendelkezésre álló természeti erőforrás, pláne abban a minőségben, ahogy szükségünk lenne rá. A BWT egyik küldetése tehát, hogy a vizet minden helyszínen annak felhasználási módja szerint kezelje, és minőségét optimaliálja. Mindezt fenntartható módon, ökológiai és gazdaságossági szempontokat egyaránt figyelembe véve. A legkorszerűbb technológiák és az innovatív szellemiség hívta életre az új mottót is: Változtassuk meg a világot. Kortyról kortyra.

És mit tehetünk mi mindezért?

Nem szabad azt gondolni, hogy semmit. hiszen már a legapróbb lépések is számítanak. Segít, ha nem vásárolunk akár több száz vagy ezer kilométerről szállított ásványvizet, hanem a helyi csapvizet használjuk. Ha nem szeretjük a csapvíz klóros ízét, akkor egy  egy konyhapultba épített vízszűrővel akár a csapból ihatunk ízletes szűrt vizet. De ha nem szeretnénk átalakítást, akkor egy Magnesium Mineralizer vízszűrőkancsó is jó szolgálatot tehet a mindennapokban. Ezzel csökkenteni tudjuk azt az elképesztő elhasznált PET-palack-mennyiséget, amely egymás mellé helyezve körbeérné az Egyenlítőt. Friss adatok szerint naponta 1 200 000 műanyag palackot forgalmaznak a világban, s ha ez a tendencia folytatódik, 2050-re több műanyag szemét lesz az óceánokban, mint amennyi hal. Egy BWT Woda Pure CUF konyhai szűrővel akár 12.000 liter vizet is megszűrhetünk, amely 8.000 db 1,5 literes PET palackot jelent. Ha ezeket a palackokat egymás után tennénk, akkor az kb. egy fél Margitsziget körnek felelne meg.

 A műanyagmentes életet követhetjük, ha kulacsra váltunk, és ezzel vágunk neki a mindennapoknak. Ráadásul ha letöltjük a BWT Hungária által fejlesztett Vízlelőhely applikációt, akkor megismerhetjük azokat a helyeket, vendéglátóipari egységeket, ahol ingyen megtölthetjük szűrt vízzel a kulacsunkat. Minden töltéssel pontokat gyűjthetünk, s ezzel számunkra költségmentesen jótékonykodhatunk is. Az összegyűjtött pontok ráadásul ott segítenek, ahol a vízhiány a legjelentősebb, olyan afrikai országokban, ahol akár napokat is kell gyalogolni az ivóvízért. A cég által létrehozott b.Water projekt keretében Gambia és Tanzánia falvaiban olyan fenntartható vízrendszereket alakítanak ki, amelyek tiszta ivóvizet biztosítanak a lakosok számára. Ha együtt összegyűjtünk 10.000 pontot, akkor a BWT Hungária Kft. megfinanszíroz egy újabb kutat, amely egy falu számára biztosíthat biztonságos ivóvizet.

A Föld napja alkalmából érkezik meg hazánkba az a félliteres, duplafalú rozsdamentes acélból készült, csavaros kupakkal ellátott kulacs, amely a hideg italokat hűvösen, a forró italokat pedig akár 6 órán keresztül melegen tartja. A Climate Bottle a cég ikonikus rózsaszín színe mellett fehérben is elérhető, hogy akár sportolók, férfiak is magukkal vihessék a törhetetlen, biztonságos palackot, amely a változás melletti elkötelezettség jelképe is

A Föld napja mozgalom egyik fontos jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Váltsunk hát kulacsra, és változtassuk meg a világot magunk körül, kis lépésekben. Kortyról kortyra.

Ezt is olvasd el:


A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.